Három bűncselekményt követett el

  • Egy vétlen motoros lelte halálát a bekokainozott autós ámokfutása miatt.
  • Nem először szegte meg a közlekedés alapvető szabályait a vétkes sofőr.
  • Ráhajtott a szerinte túl lassan előző motoros kerekére, majd továbbhajtott.

Forrás: 123rf.com

Jogerősen bűnösnek mondta ki a Zalaegerszegi Törvényszék bódult állapotban elkövetett gépjárművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében, valamint kábítószer birtoklásának vétségében a közelmúltban azt a férfit, aki még 2021. augusztusában kokain hatása alatt okozott halálos balesetet a Zalakarostól északra található Garamboc és Nagyrada között. Hat évre eltiltotta továbbá a közügyek gyakorlásától és hét évre a közúti gépjárművezetéstől is.

A tragédia 2021. augusztus 14-én történt a kora délutáni órákban, tökéletesnek mondható út és látási viszonyok közepette. Tényként állapította meg a bíróság, hogy a vádlott, mielőtt autóba ült volna, kokaint vásárolt és azt részben el is fogyasztotta, mielőtt kocsiba ült volna. A szer már hatott, amikor a baleset történt.

Magyarországon a kábítószer birtoklása vétségnek, illetve bűncselekménynek minősül. Btk. 178§: Aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés attól függően, hogy mekkora mennyiséget és milyen céllal birtokol valaki, elérheti akár a 15 évet is. És ehhez még volánhoz sem kell ülni.

Aki azonban valamilyen drog hatása alatt gépjárművet vezet, az Járművezetés bódult állapotban vétségének elkövetéséért akkor is két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a Btk. 237§ szerint, ha egy közúti ellenőrzésen ellenőrzik, de előzőleg nem okozott balesetet. Balesetokozás esetén azonban akár tíz évet is kiszabhatnak rá a sérültek számától és a sérüléseik súlyosságától függően. Aki bedrogozva halálos balesetet okoz, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Épp egy kocsisor előzésébe kezdett a férfi. Közben vele együtt, de két autóval előtte, egy motoros is előzni kezdte az előtte haladókat. Ő már két személygépkocsi mellett elhaladt, amikor a bekokainozott férfi utolérte és ráhajtott a motor hátsó kerekére. Ettől a motoros elvesztette egyensúlyát, leesett a gépéről és tehetetlenül az út menti vízelvezető árokba csapódott.

A motorja a mögötte haladó autónak repült. Az ütközés ereje akkor volt, hogy a motor 82 méterre a karambol helyétől csapódott be a vízelvezető árokba.

Mindeközben a baleset okozója megállás nélkül továbbhajtott. Még csak nem is lassított a tanúk szerint. Zalaegerszegig autózott, leparkolt egy nyilvános parkolóban, majd elsétált az ottani áruházig. Ott fogták el a rendőrök.

Elfogásakor a járőrök még nem tudták, hogy korábban közlekedési balesetet okozott. Csak azért intézkedtek ott és akkor vele szemben, mert hirtelen elterült a földön és összevissza kezdett beszélni. Nyilvánvaló volt, hogy valamilyen „tudatmódosító szer” hatása alatt áll. Az csak később derült ki, hogy röviddel az elfogása előtt balesetet okozott, és hogy a helyszint segítségnyújtás nélkül elhagyta.

A Büntető Törvénykönyv kimondja: „Aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. (Btk. 166§) Fontos tudni: Segítségnyújtási kötelezettség nemcsak azokat terheli, akik az adott balesetben érintettek, vagy azt okozták, hanem mindenkit, aki éppen arra jár. Azt, hogy adott helyzetben kitől milyen mértékű segítség várható el, esetenként vizsgálja a bíróság. A mentők értesítése mindenkitől elvárható, akinek van telefonja, vagy más telefonjához hozzáfér – például a sértettéhez. Volt már rá példa, hogy a bíróság bűnösnek mondta ki és elmarasztalt valakit azért, mert a baleset helyszíne mellett segítségnyújtás nélkül elbiciklizett.

Öt hónappal később a motoros a kórházban az orvosok minden erőfeszítése ellenére meghalt. Halála a szakértői vizsgálat szerint egyértelműen ok-okozati összefüggésben állt a balesettel.

A Nagykanizsai Járásbíróság még tavaly novemberben mondta ki bűnösnek a baleset okozóját bódult állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében, valamint kábítószer birtoklás vétségében. Halmazati büntetésül 6 év börtönbüntetésre ítélte, ugyanennyi időre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és 2021. augusztus 25. napjától számítva hét évre a közúti járművezetéstől is.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerését, csekély nyomatékkal az időmúlást, illetve azt, hogy személyiségzavarban szenved. Súlyosítóként vette számba ugyanakkor azt, hogy a férfi már több alkalommal volt büntetve, többszörösen megszegte a KRESZ szabályait, ráadásul felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt okozott halálos kimenetelű közlekedési balesetet. (Az ítélet szerint a korábban kiszabott 10 hónapos felfüggesztett fogházbüntetését is le kell töltenie.)

Azonban a vádlott és védője is megfellebbezték az ítéletet, így került az ügy a Zalaegerszegi Törvényszékre. A másodfokon eljáró bírói tanács azonban nem látott okoz az ítélet enyhítésére, így az jogerőre emelkedett.

F.Gy.A.