Buszsávból a fogdába

  • Egy 44 éves debreceni férfi pechére a rendőrök orra előtt autózott a buszsávban.
  • Hiába intették megállásra a járőrök, ő még csak nem is lassított a karjelzésükre.
  • Végül a lakása közelében leparkolt, majd lökdösni kezdte az intézkedő rendőrt.

Fotó: ugyeszseg.hu

Hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetésével gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség azt a miskolci férfit, aki július 7-én kis híján elsodort egy közlekedési rendőrt, majd még verekedni is próbált a járőrökkel, amikor azok őrizetbe akarták venni.

A bűncselekmény előzménye egy szokványosnak mondható közlekedési szabálysértés volt. A 44 éves férfi a buszsávban hajtott, majd onnan kanyarodott rá egy keresztező útra. Pechére mindezt nem messze az épp közlekedésrendészeti akciót tartó helyi rendőrök előtt tette, akik azonnal megállásra intették a sofőrt.

A férfi ekkor hozzávetőlegesen 30 méterre volt a járőröktől és nagyjából 30-40-es tempóval hajthatott. Semmi akadálya nem volt, hogy megálljon és vállalja a buszsáv jogosulatlan használatának a következményeit. Azt majd a nyomozásnak kell tisztáznia, hogy végül miért döntött másképp. Miért hajtott tovább sebességcsökkentés nélkül, annak ellenére, hogy a vele szemben intézkedést tervező őrmester többször és egyértelmű karjelzéssel jelezte neki, hogy álljon meg?

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a sofőr egyáltalán nem lassított mialatt a rendőr felé haladt. Már csak alig több, mint hét méterre volt a rendőrtől, amikor az őrmester az életét és testi épségét védendő ellépett előle. A férfi tovább hajtott.

Kéklámpa-szirénával eredtek a nyomába a rendőrök, de ő csak nem állt meg. Ahogy az esetről kiadott közleményében az ügyészség fogalmazott: Mindent megtett annak érdekében, hogy – a hivatalos megfogalmazással élve – kivonja magát a további rendőri intézkedés alól.

A 44 éves férfi – mintha mi sem történt volna – hazament. Lakása közelében leparkolt az utcán és már gyalogosan ment volna tovább, amikor a rendőrök utolérték. Ám még akkor sem adta fel.

Hiába szólították fel többször is, hogy álljon meg és igazolja magát, nem engedelmeskedett. Még akkor sem volt hajlandó feladni és igazolni magát, amikor már szemtől szemben állt a rendőrökkel.

Egyiküket megpróbálta félrelökni. Ez volt az utolsó csepp a pohárban.

A rendőrök – az ügyészség közleménye szerint – testi kényszerrel akadályozták meg, hogy a férfi további, és esetleg súlyosabb erőszakra ragadtassa magát, majd megbilincselték.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként a férfit és indítványozta a letartóztatását, amiről a bíróság várhatóan még a hétvégén döntést hoz.

F.Gy.A.