Első közúti áldozatok

  • Az élet minden területén léteznek „elsők”, így a közúti balesetek első halálos áldozatai is ismertek.
  • Az első ember, aki közúti balesetben vesztette életét, egy ír tudós asszony volt, aki egy robusztus gőzmeghajtású kocsiról leesve annak kerekei alá került.
  • Akkoriban az ilyen balesetek okozása ritkán járt felelősségre vonással, az eseteket többnyire a szerencsétlen véletlenek egybejátszásának tulajdonították.
  • A cikk három ember sorsát mutatja be: három név, három ország, három különböző baleset – mindegyik a XIX. század végéről.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. februárjában közzétett adataiból megtudhatjuk, hogy évente mintegy 1,35 millió ember veszíti életét közúti balesetben Földünkön. Egy kis utána járással az is megállapítható, hogy 2018-ban 25 025 halálos áldozatot követelt a közlekedés az Európai Uniót képező tagállamok területén. És az is ismeretes, hogy a cikk írása pillanatában az utolsó magyar állampolgár, aki közúti balesetet követően már soha nem tért haza, egy 54 éves férfi, aki Csongrád megyében személygépkocsiját vezetve elvesztette uralmát a jármű felett, az úttestről letérve az árokba hajtott, majd felborult. De vajon mi a helyzet az első közúti áldozatokkal?

Az élet minden területén léteznek „elsők”. Ismerjük az első repülőgép megépítőjét, a Csomolungma első megmászóját, és azt az embert, aki elsőként lépett a Hold felszínére. Természetesen a gépjármű közlekedés történetében is vannak úttörők, hiszen tudjuk, ki alkotta meg az első gépkocsit, ki szabadalmaztatta az első bukósisakot, és melyik gépkocsiba építettek először biztonsági övet. És az első közúti áldozatok nevei is fennmaradtak, akik gépkocsi általi elütés következtében vesztették életüket. Őket mutatja be ez a cikk. Három név, három helyszín, és három különböző emberi sors.

Mary Ward

  A sor egy hölggyel kezdődik. A feljegyzések szerint Földünk legelső közúti halálos áldozata egy ír hölgy volt, Mary Ward (1827–1869), akinek élete és halála egyaránt rendkívülinek tekinthető a XIX. század viszonyai közepette. Élete már csak azért sem volt általános, mert tudós volt, és másfél évszázaddal ezelőtt a szebbik nem tagjai közül csak igen kevesek tanulhattak tanintézetekben. Akkoriban ritkaságszámba ment, ha egy nő orvos vagy más tudományág művelője lett, és a társadalom többsége is nehezen fogadta el ezt a helyzetet.

Mary Ward korának neves természettudósa volt, aki többnyire autodidakta módon szerezte meg ismereteit. Munkássága során számos könyvet írt, s egyike volt annak a három hölgynek, aki tagja lehetett a Royal Astronomical Societynek, azaz a Királyi Csillagászati Társaságnak (a másik két hölgy őfelsége Victoria királynő, valamint Mary Somerville voltak; utóbbiról nevezték el a „Somerville College-t” az Oxford Egyetemen.).

Mary Wardnak sajnos nemcsak a munkásságát, hanem a halálát is jegyzik a krónikák. Mary unokatestvérének, William Parsonsnak a fia egy gőzmeghajtású gépkocsit épített. Akkoriban többen is próbálkoztak hasonlóval, hiszen a XIX. század közepétől sokan gondolták úgy, hogy a lóvontatás terén előre lépni már aligha lehet, és a gőzmeghajtású járműveké lesz a jövő. Ez részben igaz is lett, hiszen a vasút gőzmozdony nélkül elképzelhetetlen volt, közúton azonban másként alakultak a dolgok, különösen hogy Nikolaus August Otto megépítette az első belsőégésű motort.

Az utakon a lomha, nagy tömegű, nehezen kormányozható és számos technikai problémával küzdő gőzmeghajtású járművekkel csak rendkívül körülményesen lehetett közlekedni. Az pedig végleg szertefoszlatta a gőzgéppel kapcsolatos korábbi reményeket, amikor 1865-ben jogszabály (Red Flag Act) lakott területen kívül 4 mph-ban (6,4 km/h) maximalizálta a legnagyobb haladási sebességet, míg lakott területen ennek a fele, legfeljebb 2 mph (3,2 km/h) volt a megengedett. Bár egy évvel később a sebességhatárt 14 mph-ra (23 km/h-ra) felemelték, de gőzkocsik, akkori szóhasználattal élve „közúti lokomotívok” már csak hobbiszinten készültek.

Mary Ward emlékezetes balesete 1869. augusztus 31-én történt az írországi Birr településen. Az unokaöcs az oktatójával, továbbá Maryvel és férjével, Henry Warddal a fedélzeten haladt az általa épített járművel, amikor egy kanyarban Mary leesett a járműről, éppen a lassan guruló nagy acélabroncsos kerék alá. A közelben lakó orvos néhány perc múlva ugyan megjelent a helyszínen, de már késő volt. Mary azonnal életét vesztette, a halál okaként nyaktörést állapítottak meg nála.

Bridget Driscoll

Az Egyesült Királyságban Bridget Driscoll volt az első hivatalosan feljegyzett áldozat, aki gépkocsi általi elütés következtében vesztette életét. 1896. augusztus 17-én a 45. életévében lévő Bridget Driscoll harmadmagával (May nevű tizenéves lányával, továbbá annak barátnőjével, Elizabeth Murphy-vel) Londonban a Crystal Palace-nél szándékozott áthaladni az úttesten, amikor egy gépkocsi elütötte. A feljegyzések megörökítették, hogy a jármű az „Anglo-French Motor Carriage Company” tulajdonában volt, és a gépkocsi vezetőjét Arthur James Edsallnak hívták. Egy szemtanú elmondása szerint a férfi „olyan vakmerő módon hajtott, mint egy tűzoltóautó”.

Ezzel szemben a járművezető a hivatalos kihallgatásakor elmondta, hogy egyáltalán nem hajtott gyorsan a balesetkor, éppen ellenkezőleg: mélyen a megengedett sebességhatár alatt, mindössze 4 mph (kb. 6,4 km/h) sebességgel közlekedett, és a baleset nem az ő hibájából következett be, hanem sajnálatos véletlen műve volt. Annak ellenére, hogy utasa, Alice Standing azt állította, hogy a sofőr korábban módosításokat hajtott végre a jármű motorján a gyorsabb haladás érdekében, a szemtanú elmondása, valamint a „sufnituning” a baleseti ügy végkifejletére nem volt hatással. Az ügybe egy „eseti műszaki szakértőt” is bevontak, egy taxisofőrt, aki átnézte a balesetben érintett gépkocsit, és kijelentette, hogy az bizony legfeljebb 4,5 mph (7,2 km/h) sebességű haladásra képes. Hogy miért pont ennyivel, azt ennyi idő távlatából nem lehet tudni.

Az információk mérlegelését követően a bíró visszavonta a „baleseti halál” okozásának gyanúját a sofőrrel szemben, és az eset felelősségre vonás nélkül zárult. Elhíresült az ügyben eljáró halottkémnek, Percy Morrisonnak a kijelentése, amikor a jövőre vonatkozó reményét ezekkel a szavakkal fejezte ki: „Ilyen dolognak soha többé nem szabad megismétlődnie!”

Sajnos tévedett!

Henry Hale Bliss

Az Egyesült Államokban Henry Hale Bliss (1830–1899) volt az első közúti áldozat, akit gépjármű ütött el. A helyi ingatlanügynökként ismert Mr. Bliss és Lee nevű kísérője 1899. szeptember 13-án New Yorkban a Central Park West és a Nyugati 74. utca találkozásánál szálltak le egy villamosról, amikor egy elektromos meghajtású (!) taxi az akkor 69 éves férfit elütötte. A jármű azonosító száma is ismert: Automobile Nr. 43.

Az elütés után a járdára eső Mr. Bliss a baleset következtében súlyos fej- és mellkasi sérüléseket szenvedett, s hiába szállították őt sürgősen a Roosevelt Hospitalbe, másnap reggel életét vesztette.

A taxi vezetőjét, Arthur Smith-t letartóztatták és emberöléssel vádolták. A sofőr védekezése során elmondta, hogy a helyszínen az út jobb szélén egy nagy teherautó várakozott, és emiatt kellett neki a gépkocsijával balra, a villamoshoz közelebb húzódnia, amikor a baleset bekövetkezett. A bíróság elfogadta ezt a védekezést, és tekintettel arra, hogy a járművezető részéről „sem rosszindulat, sem pedig gondatlanság” nem volt megállapítható, a sofőrt felelősség hiányában felmentette. A balesetkor az elektromos meghajtású taxinak utasa is volt, Dr. David Orr Edson, New York polgármesterének a fia.

G.I.