Intelligens zebrák reneszánsza

  • A kijelölt gyalogos-átkelőhelyek észlelhetősége, valamint az általuk nyújtott biztonság szintje nem mindig éri el a kívánatos szintet.
  • Jelzőlámpát nem lehet, és nem is célszerű minden zebrához telepíteni.
  • Napjainkra népszerűvé váltak az intelligens zebrák, a fejlett világ valamennyi pontján találkozhatunk ilyen megoldásokkal.
  • Működési elvük, kiépítésük, forma- és színviláguk meglehetősen változatos, helyenként meglehetősen „cifra” kialakítások is vannak.
  • Az innovatív megoldások az eddigi tapasztalatok alapján jól vizsgáztak, így további terjedésük prognosztizálható.

A kijelölt gyalogos-átkelőhelyek a közúti közlekedés legveszélyesebb helyszínei közé tartoznak, annak ellenére, hogy a zebrákkal kapcsolatban a KRESZ meglehetősen tömören és félreérthetetlenül fogalmaz: „Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni”. Ám ez az elsőbbség korántsem feltétlen, hiszen a megkülönböztetett fény- és hangjelzéseit használó járműnek a gyalogossal szemben itt is elsőbbsége van, továbbá amennyiben a gyalogos az előtte éppen elhaladó autó oldalának lép neki, akkor a sofőr balesetben való felelőssége igencsak megkérdőjelezhető.

Magyarországon az általános elsőbbségi helyzetük ellenére évente csaknem ezer gyalogost ütnek el a zebrákon. A 2019. évi véglegesített KSH adatokra még várni kell, de a 2018-as adatok azt mutatják, hogy összesen 978 személyi sérüléssel járó gyalogos elütéses baleset történt kijelölt gyalogos-átkelőhelyen. Ezek közül 29 követelt legalább egy halálos áldozatot, míg 337 esetben súlyos, 612 esetben pedig könnyű sérüléssel végződött a baleset.

Gyalogoselütések száma természet és a gyalogosforgalom helye szerint, 2018-ban (KSH)
  Halálos Súlyos Könnyű Összesen
Úttesten álló jármű vagy egyéb akadály előtt/mögött áthaladva 4 31 65 100
Úttesten tömegközlekedési jármű megállójában 0 9 21 30
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen 29 337 612 978
Útkereszteződésben, nem kijelölt gyalogos-átkelőhelyen 18 94 168 280
Úttesten kívül (járdán, megállóban) 2 32 51 85
Egyéb helyen 103 386 574 1063
Összesen: 156 889 1491 2536

A kijelölt gyalogos-átkelőhelyek általános biztonsági szintjét számos módon lehet emelni. Alapvető fontosságú, hogy a zebrák és környezetük jól látható legyen, azaz az átkelőhelyeket minden természetes és művi akadálytól (növényzet, trafóállomás, reklámtáblák takaró hatása stb.) mentesíteni kell. A legnagyobb biztonságot egyértelműen a forgalomirányító fényjelző készülék telepítése jelentené, ugyanakkor lehetetlen, és tegyük hozzá, nem is célszerű minden zebrát „villanyrendőrrel” ellátni (az infrastrukturális igényekre, a telepítési, üzemeltetési és szervizelési költségekre, valamint sok zebra esetében a gyér gyalogosforgalomra tekintettel).

Napjainkban egyre terjedő megoldás lett az intelligens zebrák alkalmazása, melyek alapvetően a lámpa nélküli „sima” gyalogos-átkelőhelyek biztonságát hivatottak fokozni.

Az elmúlt év novemberben olvashattunk arról, hogy átadták Budapest első okos zebráját a XIV. kerületben. Az innovatív gyalogosvédelmi rendszer telepítésében azonban nem a főváros, hanem Debrecen játszott úttörő szerepet, mely egyben székhelye az egyik okos zebra megoldást kifejlesztő cégnek. A cívis városban 2016 őszén került sor az ország első okos zebrájának az átadására az István úton a Tőzsér utcai kereszteződés közelében (lásd a képen), azóta Debrecen további öt hasonló megoldással büszkélkedhet. A második okos zebra a következő évben Zalaegerszegen, a Platán sor és a Dózsa György út kereszteződésénél kezdte meg a működését, de ma már több nagyvárosban is találkozhatunk ilyen megoldásokkal (Nyíregyháza, Veszprém, Kecskemét stb.).

Az „eredeti” okos zebra lényege, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhely felé tartó gyalogost a járdán elhelyezett két fotocellás oszlop érzékeli, melyek jelet küldenek az útburkolatba épített LED lámpákhoz, s azok villogni kezdenek. A villogó fény hívja fel a közeledő járművek figyelmét a veszélyre az áthaladás időtartama alatt, mely minden napszakban, de különösen az esti és éjszakai órákban, valamint korlátozott látási viszonyok mellett hasznos. A LED elemek négyzetcentiméterenként akár egy tonnát is elviselnek, így az áthaladó tehergépkocsik tömege sem jelenthet problémát.  Az „eredeti” megjelölés esetünkben azt jelenti, hogy nem minden rendszert nevezhetünk okos zebrának, mert ez a megnevezés az elsőként ilyen megoldást alkalmazó cég révén oltalom alatt áll. A hasonló elven, ám mégis más mechanizmus útján működő megoldásokat intelligens zebráknak, vagy gyalogos közlekedést segítő rendszereknek nevezhetjük (az intelligens zebra kifejezés egyben a hasonló megoldások gyűjtőneveként is szolgál).

Az innovatív megoldások az eddigi tapasztalatok alapján jól vizsgáztak (bár Debrecenben időközben már történt egy könnyű sérüléses gyalogos gázolás, hiszen a villogó LED-ekhez is hozzá lehet szokni), a közlekedők túlnyomó többsége pedig kedvezően fogadta a jobb észlelhetőséget és nagyobb biztonságot nyújtó gyalogosvédelmi rendszert. További terjedésüket indokolhatja, hogy az intelligens zebrák telepítése és működtetése nagyságrendekkel olcsóbb, mint a fényjelző készülékeké, a kivitelezési munkálatok pedig rendkívül rövid ideig tartanak. A közlekedésbiztonság egyébként is jó befektetés.

Az intelligens zebrák világszerte a reneszánszukat élik. Találkozhatunk velük Európa számos országában, Ázsiában, Amerikában és Ausztráliában egyaránt, legfeljebb a kivitelezések és a technikai megvalósítások térhetnek el. A közlekedési problémák ugyanis mindenhol hasonlóak: az útfelfestések és a jelzőtáblák nem mindig jól láthatók, a közvilágítás nem mindenhol kifogástalan, a gyalogosok úttestre lépését a fák és a bokrok, valamint a zebra előtt parkoló járművek (főleg a nagyméretű, illetve „dobozos” felépítményű járművek) takarhatják, és akkor még nem beszéltünk az „emberi tényezőről”, az időnként jellemző figyelmetlenségről. Márpedig, ha előttünk villogni kezd valami, arra igen nagy valószínűséggel felfigyelünk.

A legtöbb „smart pedestrian crossing” hasonló elven működik, mint a hazánkban ismeretes modellek, ugyanakkor a gyalogos megjelenését nem feltétlen fotocellás oszlopokkal, hanem kamerákkal, útburkolatba épített szenzorokkal vagy más módon érzékelik. A LED elemeket legtöbbször az út teljes szélességében, a zebra mindkét oldalán, vagy annak felfestett részeiben végigvezetik, a lámpák mérete, darabszáma, teljesítménye, és az általuk kibocsátott fény színe (fehér, sárga, piros stb.) eltérő lehet.

Kínában cifrább megoldásokat is találunk. Van, amikor a gyalogos úttestre lépésekor a kijelölt gyalogos-átkelőhely teljes felfestett része világítani kezd (elég furcsa lehet ezen a fénypompán éjszaka gyalogosan áthaladni), de olyan változat is ismert, amikor a zebra teljes területét vörös színnel veszik körbe.

A zebra fehérre festett részeibe épített hosszú LED fényforrásokat láthatjuk Tulcea-ban, ahol Románia első intelligens gyalogos-átkelőhelyét valósították meg.

Végezetül: olyan változat is ismert, amikor a gyalogos érkezése hozza működésbe a zebrát megvilágító, a szokásosnál jóval nagyobb fényerőt biztosító közvilágítási lámpatesteket.

Bárhol, bármilyen intelligens megoldást is alkalmazzanak a világon, a lényeg, hogy mindegyik rendszer a közúti közlekedés legvédtelenebb csoportjának, a gyalogosoknak a biztonságát szolgálják. Márpedig ezért az intelligens zebrák további terjedését csak támogatni lehet.

G.I.