Jó szóval oktatnak

“Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy az út olyan közös tér, amelyet a közlekedők megosztanak egymással. Csak a figyelmesség és kedvesség – persze a szabályok betartásával együtt – biztosíthatja, hogy mindenki biztonságosan hazatérjen szeretteihez.”

(BERNARD TAY, a szingapúri közúti biztonság tanácsa elnöke)

Fotó: straitstimes.com

Érzékenyítés – ezt a fogalmat mostanában unos-untig ismétlik a hírekben, annyira, hogy már-már ellenszenvessé válik, pedig csak azt jelentené, figyeljünk jobban egymásra, különösen azokra, akik valamilyen szempontból hátrányban vannak. De nem ártana meglágyítani a szívünket a közlekedésben résztvevő partnereinkkel szemben sem, hiszen annyival könnyebb lenne, ha nem mindig csak legyőzendő ellenségként, versenytársként tekintenénk egymásra.

Már régóta meg sem nézem azokat a fedélzeti kamerával készült videókat, amikkel a netes portálok igyekeznek kattintásokat vadászni, és amelyek azt bizonyítják, hogy némelyek mi mindent megcsinálnak, ha úgy gondolják, büntetlenül megtehetik. Hogy indulatból elmennek a falig, vagy még azon is túl. És akkor is, ha csattanás lesz a vége.

Valahogy elő kellene bújni a kíméletlenség, érzéketlenség fala mögül. Elegünk lehetne abból, hogy ha kapunk egy pofont, duplán adjuk tovább – valaki másnak, aki éppúgy nem vétkes, mint ahogy mi vétlenül kaptuk az elsőt. Követeljük, hogy kétszeresen bűnhődjenek, akik ellenünk vétettek, és ha újra elkövetik, akkor négyszeresen, nyolcszorosan.

De hogyan lehet megszakítani a rossz karma-láncolatot? Tessék megkapaszkodni: kedvességgel. Udvariassággal. Előzékenységgel. Persze ezt elő is lehet csalogatni a közlekedők tömegeiből. Szingapúrban azt találták ki, hogy azok az autósok, akik kedvességgel, udvariassággal fordulnak a többiek felé, – persze közülük azok, akiket a közlekedési rendőrök észrevesznek – ajándékcsomagot kapnak az aktuális közlekedésbiztonsági kampány keretében. Muhammad Faishal Ibrahim államminiszter azt mondta a The Straits Times tudósítása szerint, hogy a szingapúri közúti biztonsági tanács és a közlekedésrendészet elindította a Spot the Safe Motorist programot. Arra ösztönzik ezzel az autósokat, hogy legyenek kedvesek és udvariasak vezetés közben. A rendőrség járőrei megállítják a példás vezetői magatartást tanúsító autósokat. Ezúttal persze nem azért, hogy büntetést adjanak nekik, hanem hogy megjutalmazzák őket – egy Covid-19 ápolócsomaggal.

A csomag tartalmaz egy antiszeptikus nedves törlőkendőt, kis méretű kézfertőtlenítőt, egy újrafelhasználható arcmaszkot és egy közúti biztonsági prospektust. És még valamit. A közlekedők közösségének a köszönetét, hogy van olyan bátor ember, aki a bosszantás-bosszankodás dimenzióján felülemelkedik, és segít másoknak is felülemelkedni.

N.V.