Kereszteződés vagy halálkereszt?

  • A kereszteződésekben fokozott kockázatot jelentenek a gyakorlatlan és a koros járművezetők.
  • Különösen balra kell jól kilátnunk, de a jó körkörös láthatóság általában csökkenti a baleseti kockázatot.
  • Hamarosan érkeznek a kereszteződés-asszisztensek.

Évente mintegy 300 ezer személyi sérüléssel járó közúti baleset történik Németországban, és körülbelül minden negyedik baleset a lakott területeken kívül esik meg. Ezek között különösen sok a súlyos vagy halálos baleset: az elhunytak közel 60 százaléka a lakott területeken kívül – azaz főként a vidéki utakon – járt szerencsétlenül.

Ha közelebbről megvizsgáljuk a lakott területen kívüli baleseteket, feltűnik, hogy Németországban a balesetek több mint egynegyede (28 százaléka) olyan kereszteződésekben következik be, ahol a közlekedők kanyarodáskor vagy áthaladáskor figyelmen kívül hagyják az elsőbbségadási szabályokat. Ezekben a balesetekben az egészen fiatal, valamint a javakorabeli járművezetők jelentenek fokozott kockázatot, mivel a baleseti statisztikákban a 17 és 24 év közöttiek aránytalanul nagy arányban szerepelnek, de a 65 év felettiek is gyakrabban okoznak baleseteket.

Az ADAC tanulmánya kimutatta: nincs egységes megoldás a kereszteződésekben történő balesetek csökkentésére. Ehelyett minden egyes csomópontot és kereszteződést külön-külön kell elemezni, és megfelelő megoldást kell találni rá. Az ADAC összeállított egy intézkedés-katalógust az egyes megoldások előnyeivel és hátrányaival.

Ha megnézzük, milyen lehetőségek állnak az önkormányzatok rendelkezésére a kereszteződések hatástalanítására, gyorsan rájövünk, hogy a megvalósítható intézkedések némelyike költséges, tervezést és időt igényel. Ilyen például a körforgalmak építése. Más intézkedések viszont sokkal gyorsabb és költséghatékonyabb hatást gyakorolhatnak a biztonságra, ilyen lehet a kereszteződés geometriájának a módosítása vagy az út menti növényzet megritkítása.

A balesetveszély csökkentésének a másik lehetőségét a járművek technológiája kínálja. A sofőrsegéd rendszerek már most is bizonyos mértékben növelik a biztonságot. Ez azt jelenti, hogy a jármű felszereltsége is befolyásolja a kereszteződésben bekövetkező baleset kockázatát. Egy új eszköz, a kereszteződési asszisztens segíthet elkerülni a baleseteket a csomópontokban és kereszteződésekben: kritikus helyzetekben automatikusan vészfékezést indít. Az első változatokat már tesztelik az Euro NCAP fogyasztóvédelmi program keretében. 2023-tól ezeknek a rendszereknek képesnek kell lenniük a keresztirányú forgalom és a motorkerékpárok időben történő észlelésére is. Azonban még évekbe telik, mire minden járműbe szériafelszerelésként jól működő kereszteződés-asszisztens kerül.

Ezzel szemben a jó körkörös láthatóság a járművekben már ma is csökkenti a balesetek kockázatát. Az ADAC autótesztjein azonban a balra kilátást gyakran rossznak minősítik, aminek az oka a vaskos A vagy B oszlop. Ez azért végzetes, mert a balesetek leggyakrabban balról érkező járművekkel történnek.

Különösen az idősebbeknek kell odafigyelniük a megfelelő jármű kiválasztására. Az életkor előrehaladtával a mozgás- és látásképesség némileg korlátozottabbá válik, ezért fontos, hogy olyan autót vezessenek, amelyben jó a körkörös kilátás. De minden más járművezetőnek is meg kell győződnie az autóvásárláskor, hogy a járműből minden irányban optimális-e a kilátás. Ez megakadályozhatja például, hogy egy motorkerékpárost kitakarjon az A-oszlop, amikor épp a főútra kanyarodik.

N.V.