Lovasi András megfellebbezte a 600 ezres pénzbüntetését és a kétéves eltiltását

  • Borbély Zoltán ügyvéd szerint Lovasi közlekedési előéletét ismerve a kétéves eltiltás eltúlzott.
  • A vádlott és védője kérdéseket tennének fel a balesetben megsérült rendőrt vizsgáló szakértőnek.
  • Lovasi András két és fél éve okozott balesetet a Dózsa György és a Damjanich utca sarkán.

Forrás: rtl.hu

Lovasi András megfellebbezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) perújítási eljárásban hozott ítéletét, melyben 600 ezer forint pénzbüntetésre és két év gépjárművezetéstől eltiltásra ítélte a Kossuth-díjas zenész-énekest, amiért két és fél éve közlekedési balesetet okozott, amiben két rendőr megsérült, egyikük az ítélet szerint maradandó egészségkárosodást szenvedett – mondta lapunknak Borbély Zoltán ügyvéd, Lovasi védője.

– Túlzónak tartjuk az eltiltás mértékét – indokolta a fellebbezést Borbély Zoltán. – Lovasi András közlekedési előélete makulátlan volt, korábban soha nem okozott balesetet, nem követett el szabálysértést sem. Ott és akkor néhány pillanatra kihagyott a figyelme, és egy amúgy szokványosnak nem nevezhető kereszteződésben és forgalmi szituációban, hibázott.

Lovasi András 2019. március 27-én délután a Dózsa György és a Damjanich utca kereszteződésében okozott balesetet. Mint a vizsgálat később kétséget kizáróan bizonyította: már négy másodperce piros volt a lámpa, amikor Lovasi a Dózsa György útról közel 50 km/h sebességgel a Damjanich utcába fordult.

A Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag együttes frontembere piroson áthajtva nekiütközött egy szabályosan kanyarodó rendőrautónak, ami az ütközés hatására megpördült és belecsapódott egy másik vétlen járműbe. A balesetben két rendőr sérült meg.

Borbély emlékeztetett rá, hogy Lovasi már a baleset helyszínén elismerte felelősségét.

Első körben, tárgyalás mellőzésével 225 ezer forint pénzbüntetésre és egy év gépjárművezetéstől eltiltásra ítélte őt a bíróság, de Lovasi és akkori védője nem fogadták el az ítéletet. Tárgyalás tartását kérték. Ám még mielőtt a tárgyalásra sor kerülhetett volna, elkészült egy orvosszakértői vélemény, miszerint a balesetben súlyosabban megsérült rendőr nem súlyos, hanem  maradandó fogyatékosságot eredményező sérüléseket szenvedett. Lovasi és védője erre visszavonták a tárgyalás tartására tett indítványukat, így a már említett (225 ezer forint pénzbüntetést és egy év eltiltást kimondó) ítélet 2021. február elsején jogerőre emelkedett.

Csakhogy az ügyészség az új bizonyítékra, azaz a fenn említett szakértői véleményre hivatkozva perújítást kért, és a perújítási eljárás végén a bíróság első fokon már 600 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta Lovasit és két évre eltiltotta a gépjárművezetéstől. A vádlott és védője három napi gondolkodási időt kért, végül úgy döntöttek, megfellebbezik az ítéletet.

Egy, az ítélet kihirdetése után adott interjújából az derül ki, hogy a művész számára az eltiltás jelentette a nagyobb büntetést.

Borbély Zoltán szerint azonban az ítéletnek éppen ez az a része, ami megalapozottan mondható eltúlzottnak a Kossuth-díjas művész közlekedési előéletének függvényében. De más oka is van a fellebbezésnek, mondta.

– Eddig nem volt lehetőségünk kérdéseket feltenni a szakértőnek, aki a súlyosabban sérült rendőr állapotával kapcsolatban kimondta a maradandó fogyatékosságot. Szeretnénk pontosan látni, hogy ez mit jelent ténylegesen. Két jogi értelemben maradandó fogyatékossággal élő ember életminősége között is akár jelentős különbségek is lehetnek – mondta az ügyvéd.

Borbély lapunknak nyilatkozva nem zárta ki, hogy esetleg a védelem kéri majd egy új szakértő kirendelését. Mint fogalmazott, a maradandó fogyatékosság mibenléte perdöntő kérdés az ügyben. Előbb szeretnének tisztán látni, s majd az után döntenek kérnek-e új szakértői vizsgálatot vagy sem, ha választ kaptak a már meglévő szakvélemény készítőjétől a kérdéseikre. Legfőképpen arra, hogy a rendőr által elszenvedett maradandó egészségkárosodás kizárólag a balesettel hozható összefüggésbe, vagy más oka is lehet.

F.Gy.A.