Mennyire megbízhatók a webshopokban kapható szondák?

  • Mindegy mit mutat a privát szonda, a vérvizsgálat mondja ki a végső szót
  • 249 ezerért „már-már rendőri pontosságú szonda is kapható”
  • Sokan hiszik, kiszámolható, mikor vezethetnek egy poharazás után

Mennyire megbízhatók a kereskedelmi forgalomban kapható elektronikus szondák? Illetékesnek vélt rendőrségi vezetőket kérdeztem volna erről, ám még mielőtt elmondtam volna mire lennék kíváncsi, láthatóan ingerülten közölték, ők ilyesmivel nem foglalkoznak.

Kíváncsi lettem, mi lehet a meglepően határozott és már-már durva elutasítás oka? Erre a kérdésre sem kaptam választ tőlük. Egykor közbiztonsági-közlekedésrendészeti szakterületen szolgált nyugdíjas rendőri vezetők mondták el helyettük, hogy szerintük miért voltak annyira elutasítók aktív kollégáik. Szerintük több oka is van annak, hogy a rendőrségen nem rajonganak az efféle eszközökért.

Nem mintha konkurenciát jelentetnének. Hiába kérdőjelezné meg bárki is a rendőri szonda hitelességét azzal, hogy az ő saját szondája szerint nem ivott egy kortyot sem, nem menne vele semmire. Két okból sem.

Az egyik ok, hogy hatósági eljárásban első körben a rendőrség hitelesített szondájának az eredménye számít, semmi más. Megfújhat a sofőr ott helyben még tíz szondát is akár, semmi jelentősége nincs.

Már csak azért sincs – és ez a másik ok, amiért nem érdemes egy rendőri intézkedés során a saját szondával végzett mérés eredményére hivatkozni –, mert ha a rendőrségi szonda azt jelzi, hogy járművezető ivott, úgy is elviszik az sofőrt vérvizsgálatra. Ott pedig nemcsak az derül ki, hogy kinek volt pontosabb a szondája, a rendőré vagy az autósé, hanem igen nagy pontossággal az is, hogy mennyit ivott valójában.

Nem is igen volt még példa rá, hogy valaki egy rendőri ellenőrzés során arra hivatkozott volna, hogy az ő szondája mást mutatott. Már csak azért sem próbálkozott ezzel senki, mert ha beismeri, hogy az ő szondája is „elszíneződött” csak nem annyira, mint a rendőré, azzal semmit nem használ az ügyének, sőt!  Akkor lényegében beismeri:, hogy bár tudta, hogy ittas, mégis autóba ült és vezetett.

Azokban az esetekben pedig, amikor az autós szondája nullát mutat a rendőré ellenben valamilyen szintű alkoholos befolyásoltságot, és a véralkohol-vizsgálat  a rendőrnek ad igazat, jobban jár az autós, ha sürgősen visszaviszi a szondát oda, ahol vásárolta, vagy ha ez már nem lehetséges, elviszi hitelesíttetni, s ha kiderül, hogy egy értéktelen vackot vásárolt, visszaperelheti az árát a kereskedőtől. (Olcsóbb termékek eset az elektronikai hulladékgyűjtőbe dobás tűnik a legegyszerűbb megoldásnak.)

Mindezek ellenére a jó minőségű, hitelesített szondák hasznosak lehetnek, nem véletlen nagy belőlük a kínálat a webshopokban és az elektronikai kütyüket forgalmazóknál. 3990 és 249 ezer forint között vagy két tucat féle-fajta kapható belőlük. A legdrágábbakat egyes kereskedők azzal hirdetik, hogy azok „már-már rendőri pontossággal mérnek”. Ami persze – a fentibb említettek miatt – semmit nem jelent, de jól hangzik. Érdemes azonban a mondat elejére figyelni, „már-már” és nem csak arra, hogy „rendőri pontossággal”. Sok kellemetlenségtől megkímélheti magát a vásárló.

A kereskedelmi forgalomban kapható elektronikus szondák kis túlzással pont arra jók és arra is valók, mint a rendőrségi szondák. Meg lehet velük állapítani, hogy érdemes, avagy szükséges-e véralkohol-vizsgálatra küldeni valakit vagy sem. Egy munkahelyi szondáztatásnál sem elég ugyanis a szonda eredménye, ha az ügyből munkaügyi per lesz. (Aki maga is tudja, hogy ittasan ment dolgozni, nem szokott ragaszkodni a vérvételhez, inkább bevállal egy nap kényszerszabadságot, és ami esetleg még ezzel jár, mint egy pozitív várvizsgálatot és annak következményeit, például az orvosilag igazolt ittassága miatti kirúgást.)

Nagy hasznát vehetjük továbbá egy jó otthoni szondának akkor is, ha egy átmulatott éjszaka után másnap délután a gyerek könyörög, hogy vigyük el kocsival az edzésre, a versenyre, akárhova. Sokan kerülnek az általunk megkérdezett orvosok (és már nem aktív rendőrök) szerint kínos helyzetbe azért, mert ők ugyan úgy érzik, hogy az előző napi tivornyának már semmi hatása nincs, frissek-fittek, vezetésre képes és alkalmas állapotban vannak, aztán megállítja őket a rendőr és a szonda más mutat.

Akinek van otthon egy digitális szondája, használja! S ha nem nullát mutat, ne üljön kocsiba! Ne dőljön be egyes forgalmazók marketingszövegének, hogy „ez a szonda majdnem olyan, sőt, szigorúbb, mint a rendőröké, még azt a véralkoholszintet is kimutatja, amit a rendőröké már nem. Drága mulatság lesz ugyanis, ha kiderül, hogy a cég eltúlozta a műszer pontosságát.

Sokan hiszik azt, hogy ki tudják számolni, hogy mennyi időn belül ülhetnek volán mögé a kerti partin megivott egy, esetleg két sör után, hogy abból nem lesz baj (értsd: nem mutat már semmit a szonda). Még rendőr tábornokok is jártak már úgy, hogy biztosra vették, az az egy-két ital, amit legurítottak már rég kiürült a szervezetükből, aztán jöttek a kollégáik és kiderült, hogy nem ürült ki.

Az ilyen esetek után persze mindig felvetődik a kérdés, hogy „Miért ne ihatnánk meg egy pohár sört akkor is, ha rövid időn belül vezetni fogunk? Egy pohár ital még nem árt meg?”

Az orvosok szerint ez tévedés. Számos e témában végzett vizsgálat és kutatás bebizonyította már, hogy egy csekély mennyiségű alkohol elfogyasztásának a hatására is megnövekszik a fogyasztó önbizalma és a reakcióideje is. Ez a kettő együtt pedig igencsak veszélyes koktélt alkot az autóvezetőknél.

Egy korábbi cikkében a webbeteg.hu  portálon dr. Borsi Lieber Katalin orvos azt írta: Egy bizonyos mennyiségű alkohol minden ember vérében kimutatható a szénhidrátok lebontásának következményeként. Ez az érték azonban nem haladja meg a 0,03 ezrelék véralkoholszintet. Ennek a véralkoholszintnek azonban semmiféle hatása nincs a szervezetre. Ha ennél magasabb, akkor viszont már van, és az már nem magyarázható azzal, hogy túl sok csokit, kenyeret vagy krumplit evett a páciens.

Itasságról 0,5 – 1,5 ezrelék véralkoholszint között beszélünk. Ilyenkor már nő az önbizalom, emelkedett a hangulat és miközben megnő a reakcióidő, csökken a térlátás, romlik a finom mozgások összehangolása, ezek külön-külön is igencsak hátrányosak a sofőrök esetében, együtt pedig különösen azok.

Részegségről 1,5 – 2,5 ezrelék véralkoholszint között beszél az orvosi szakirodalom. Ilyenkor a fenti tünetek fokozódnak, s ezekhez jön még a hányinger, a hányás.

A 2,5 – 3,5 ezrelék közti véralkoholszint már alkoholmérgezésnek számít, ami tudatvesztéssel, aluszékonysággal jár. Ebben az állapotban semmiféle tevékenységre nem alkalmas már az ember. Sajnálatos módon azonban vannak, akik még ebben az állapotban is képesek beülni a volán mögé. Ha szerencséjük van (és persze a környezetüknek is) még az előtt elalszanak, hogy beindíthatták volna az autójuk motorját, különben bármi megtörténhet…

3.5 ezrelék felett az ittas ember eszméletét veszti és kómába esik. Irány a detoxikáló. Ebben az állapotban az ittas ember már nemcsak vezetni, autóba ülni se képes egyedül, sőt, még menni se nagyon.

A rendőrök viszont a fentieken túl azért is ragaszkodnak a zéró toleranciához, mert a személyi sérüléses közlekedési balesetek 7-8 százalékát az ittas vezetők okozzák. Nem hivatalosan ehhez még hozzáteszik, hogy az ország alkoholfogyasztási szokásait ismerve, azért sem szeretnék, ha megihatnának a sofőrök egy sört, mert nálunk ugyebár egy sör nem sör, de még két sör sem sör… A nulla tolerancia megsértése könnyen ellenőrizhető és szankcionálható.

F.Gy.A.