„Okosok” vs. lúzerek

Vannak napok, amikor az ember a fővárosi közlekedésben úgy érzi, mintha mindenki az eszét vesztette volna. Ez a napom pont így kezdődött. De kezdjük az elejéről! Azt nagyjából mindenki tudja, hogy reggel 7 és 8 óra között Zugló felől átszelni a Hungária körutat egyenlő a lehetetlennel, ezért aztán a hozzám hasonló előrelátó sofőr rá is számít vagy plusz negyedórát erre a szakaszra. Ám azzal nehéz számolni, hogy a Mogyoródi út külső szakaszán, ahol még kétszer egy sávos az útpálya, teherautó parkol, természetesen szabálytalanul. Aztán, amikor a Nagy Lajos király útja után már kétszer két sávra vált a Mogyoródi út, lomtalanító kukás autó zárja le az egyik sávot. Rendben, nekik is dolgozniuk kell valamikor. A Róna utcai kereszteződés után beállok a külső sávba, mert pontosan tudom, hogy a Mexikói út sarkán egy sávra szűkül a Hungária körút felé haladó útpálya, ahol az addig belső sávon közlekedők bepofátlankodása miatt szabályos harc dúl reggelente. Ma azonban rájöttem, hogy igazuk van az „okosoknak”, mert a külső sávot lezárták, ami annyit jelent, hogy még a Mexikói úti kereszteződés előtt az addig szabályosan haladók (értsd, akik kivárják a sorukat az egyenes haladáshoz), kényszerülnek a többségükben szabálytalanul haladók sorába. Semmi gond, gondolom magamban, majd a Stefánia úton kipihenem az addig felgyülemlett idegességet. Sok remény persze erre sincs, mert elkezdődik a felkészülés a sokadik menetre, amelyet az Ajtósi Dürer sor legújabb átrendezése jelent. Addig azonban van még néhány száz méter békés menet, amit azonban ma az előttem haladó zavar meg, irányjelző nélkül fordul meg a záróvonalon a Stefánia út kellős közepén. Biztos eszébe jutott, mi vár rá majd a Dózsa Görgy út- Ajtósi Dürer sor kereszteződésében, így inkább visszafordult. Nos, ilyen előzmények után érkezem meg az említett szakaszhoz, ahol gyakorlatilag három sávból lesz egy. Ma annyival lett bonyolultabb a helyzet, hogy a troli is éppen akkor állt be a megállójába. Apró örömet csak azért éreztem, mert az addig a buszsávon szabálytalanul mellettem elszáguldó „okosok” beszorultak a troli mögé. Ekkor már csak a Jókai utcában éppen parkolást gyakorló hölgy állította meg a forgalmat. A Teréz körúton sétálva már tényleg fellélegeztem volna, csupán azon merengtem magamban, hogy az emberek miért mindig az utcák sarkán hánynak a rosszulléttől, amikor az Aradi utcában önfeledten a ház falára vizelő férfira figyeltem fel. Ennek ugyan már nem sok köze van a közlekedésbiztonsághoz, valahogy mégis úgy éreztem, valamihez mégis csak van köze.

S.G.