Öreg angyal nem vén angyal

  • Ötből négy bajba jutott autót a helyszínen „újraélesztenek”
  • Újra nő a tagság és egyre több és drágább szolgáltatást igényelnek
  • Az autóklubnál eddig két éles riasztása volt az e-Call rendszernek

76 ezer fizető tagjával a Magyar Autóklub minden bizonnyal a legnagyobb önkéntes alapon működő civil szerveződések egyike. Bár a legtöbbeknek csak a sárga angyalok jutnak az eszükbe az autóklub neve hallatán, az idén 119 éves szervezet nemcsak autómentéssel foglalkozik.  Saját autójavítóbázis-hálózata és utazási irodája is van, számos műszaki vizsgáztató-helyet működtet, leendő autóvezetőket oktat, vezetéstechnikai pályákat üzemeltet, assistance szolgáltatása keretében itthon és még 42 országban koordinálja a mentést és a műszaki segítségnyújtást – mint az közismert, nemcsak autóklubtagok részére. 760 ezer assistance ügyfelük van, tízszer annyi, mint ahány tagjuk.

A Magyar Autóklubot Európában az első között alapították meg; a létező hasonló feladatot ellátó szervezetek jellemzően 120-125 évesek, vagy fiatalabbak. A ’90-es évek elején sok más szervezethez hasonlóan az autóklub tagsága is csökkenni kezdett, napjainkra azonban ez a folyamat megállt, sőt, a taglétszám az utóbbi években ismét növekedni kezdett. Úgy tűnik, az autósok újra fontosnak tartják, hogy tagjai legyenek a klubnak. De, ami mindennél is sokkal többet elmond a klub népszerűségének növekedéséről az az, hogy a tagság mind nagyobb hányada igényel mind több szolgáltatást nyújtó, ilyetén drágább kártyát, amikor meghosszabbítják a autóklub-tagságukat. Tudatosan választanak maguknak testre szabott szolgáltatásokat.

Minden siker és a dicső múlt ellenére sok kritika is éri azonban a Magyar Autóklubot az autósok részéről, amiért úgymond „nem áll ki olyan harciasan az autósok érdekeinek a védelmében a nyilvánosság előtt, mint ahogy a Kerékpárosklub kiáll a bringásokért”. Hatala József nyugalmazott rendőr altábornagy, az autóklub elnöke az ilyen és hasonló kritikákra reagálva lapunknak azt mondta:

– A harsányság nem feltétlen, hogy azonos a hatékony érdekképviselettel, érdekvédelemmel. És ez fordítva is igaz: attól, hogy egy szervezet nem pöröl mindig és mindenkivel a nyilvánosság előtt, még védheti és képviselheti hatékonyan a tagjai, és általában az autósok érdekeit.

Hatala hét éve távozott az országos rendőrfőkapitányi posztról, miután 2013 februárjában betöltötte 62. életévét. Másnap felkérték, hogy legyen a Magyar Autóklub elnökségének a tagja. Mivel korábban munkája és különböző szakmai, társadalmi tisztségei, megbízatásai révén folyamatosan kapcsolatban állt a szervezettel, vállalta.

Még ugyanazon a napon kapott azonban egy másik felkérést is. Utóbbit Orbán Viktortól. A miniszterelnök a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács vezetésére kérte fel Hatalát. Elvállalta.

Forrás: autoklub.hu

Röviddel az után, hogy Hatalát elnökségi taggá választották, az autóklub akkori, már a 80-es éveiben járó elnöke, Hegedűs Oszkár lemondott posztjáról, és a Magyar Autóklub „közfelkiáltással” Hatalát választotta  meg az utódjának.

A volt országos rendőrfőkapitány az autóklub élén a szervezet egyes régi beidegződések átalakításával kezdte. Ilyen volt a szervezet szerinte eltúlzott politikai semlegesség-felfogása.

El kellett fogadtatni, és ez a látszat ellenére nem volt olyan egyszerű, mint sokan gondolják, mondta, hogy a politikai semlegesség nem azt jelenti, hogy teljesen elzárkózunk a politikai szférától. A pártpolitikától kell tartózkodni, nem a politikától.

– Egy szakmai érdekképviselet képtelen ellátni a feladatait, képviselni a tagjai érdekeit, ha nem tart napi kapcsolatot a kormánnyal, azon belül is elsősorban azokkal a kormányzati szereplőkkel és szervezetekkel, amelyek az adott területtel, esetünkben a mobilitás terén, feladatot látnak el – szögezte le Hatala József.

Közbevetésemre, miszerint az autósok egy része azt sérelmezi a közösségi médiában, hogy az autósok legnagyobb szervezete nem hallatja a hangját olyan, az egész autós társadalmat érintő kérdésekben, mint például a nagyvárosokban a parkolás, vagy az olykor városokat, városrészeket és autópályákat megbénító, az egyszerű közlekedők szempontjából nézve átgondolatlannak tűnő útfelújítások.

Hatala szerint azonban a látszat és a valóság igen távol állnak egymástól. Bár a Magyar Autóklubnak nem feladata az útfelújítások véleményezése, ha megkérdezik, azokról is elmondja a szakmai véleményét. Számos szervezettel, köztük a Fővárosi Önkormányzattal kötöttek együttműködési megállapodást az évek során, amelyek rendszeresen ki is kérik a Magyar Autóklub véleményét jogszabálytervezetekről, projektekről. És szinte mindig figyelembe is veszik azt. Nem mindig egy az egyben, de számos döntésben szövegszerűen is megtalálhatók az autóklub javaslatai.

– A Magyar Autóklub egy hatalmas szervezet, amelynek az elmúlt kevesebb, mint egy évtizedben számos változáson kellett keresztül mennie annak érdekében, hogy meg tudjon felelni a tagsága, és a szolgáltatásait igénybe vevő szélesebb közönség elvárásainak – mondta Hatala József. – Folyamatosan modernizálni kell a technikánkat és a működésünket egyaránt.

Később hozzátette, „egy majdnem 120 éves, hatalmas hajót nem lehet és nem is szabad hirtelen irányváltásra kényszeríteni”. Vannak döntési folyamatok, mondta, amikor el kell telnie egy kis időnek, olykor nem is olyan kevés időnek, amire kiderül, ki képviselte valójában az autósok érdekeit és valójában mennyire volt hatékony az érdekképviselete.

– Nem akkor vagyunk sikeresek, ha önmagunkat fényezzük. Akkor vagyunk sikeresek és eredményesek, ha elégedettek a szolgáltatásainkkal, akik azokat igénybe veszik, és ha a javaslatainkra odafigyelnek a döntéshozók, és minél nagyobb arányban beépítik azokat a döntésekbe – mondta a Magyar Autóklub elnöke.

Később elmondta, hogy a szervezet megújulása keretében le kellett cserélni a járműparkot és be kellett szerezni azokat a számítógépes analitikai eszközöket, és egy sor új, modern szerszámot is, amelyek nélkül ma már egy autót nemcsak, hogy újraéleszteni nem lehet, néhány nyilvánvaló hibát nem számítva azt sem lehet megállapítani nélkülük, hogy miért állt meg.

A számok önmagukért beszélnek. 2018-ban 20629 segélyhívást kaptak a sárga angyalok. 16221 bajba jutott járművet már a helyszínen sikerült újraindítani a szerelőiknek. Nagyjából tízből nyolc a saját lábán folytathatta az útját, hála a sárga angyaloknak. Az idén – az év első hat hónapjában – 9087 segélyhívás futott be a 188-as segélyhívóra, ezek közül 7083 esetben sikerült a helyszínen megjavítani a járművet.

– Kiválóan képzett szerelőink vannak, akik olyan eszközökkel dolgoznak a terepen, mint amilyenekkel a legjobb szervizek. És folyamatosan szervezünk nekik szakmai továbbképzéseket is – mondta Hatala. Szerinte a sárga angyalok szakmai tudásának a legfőbb bizonyítéka – az ügyfelek elégedettsége mellett – az, hogy a legkülönbözőbb szolgáltatók próbálják meg jobbnál jobb állásajánlatokkal magukhoz csábítani őket. Pedig a munkaerőhiány hatását maga az autóklub is érzi.

Forrás: autoklub.hu

Az autóklub a mentés, autószállítás, vizsgáztatás, oktatás és assistance szolgáltatásai mellet immár több mint egy éve  az e-Call hazai működtetése is részben a Magyar Autóklub feladata.

Az Európai Unóban minden – 2018 áprilisát követően forgalomba helyezett – autóban működni kell egy automata segélyhívó rendszernek. Ez az e-Call. E nélkül új már egyetlen 2018 áprilisát követően gyártott autó sem kaphat típusengedélyt.

Az e-Call lényege, hogy például egy súlyos kimenetelű baleset esetén, amikor a sofőr és az utasai is eszméletüket vesztették, az autó maga hívja fel a rendőrséget, és egy olyan számítógépes adatcsomagot küld továbbít felé, amely alapján a készenléti szolgálatok rátalálhatnak a bajba jutott autóra és utasaira. A rendszer azonban arra is lehetőséget ad, hogy az autós kérjen segítséget az e-Call segítségével. Ezek a hívások futnak be az autóklubhoz, ahonnan a probléma jellegétől és súlyosságától függően továbbítják a bajba jutott autó e-Call rendszerétől kapott adatokat a készenléti szolgálatoknak vagy saját segélykocsijaiknak.

Az e-Call szolgáltatás – amely mintegy 30 ezer forintért szinte valamennyi ma futó autótípusba is beépíthető – tavaly április óta működik Magyarországon is. Tavaly 45 e-Call riasztás futott be az autóklubhoz. Ezek közül kettő éles, a többi csupán teszthívás volt. Ebben az évben fél év alatt kilenc teszthívást kezeltek, éles riasztás nem volt.

F.Gy.A.