Hírek

Előztek, hogy büntethessenek

Tömegbalesetet okozott egy furgon, mert a vezetőjét feldühítette a belső sávban előtte szerinte túl lassan…
shutterstock

Vasúti átjárók: ne csak az áldozatokat hibáztassuk!

Az idei Újév úgy indult, hogy egy autó öt fiatallal szorult a tapolcai sebesvonat alá.

Decemberben romlott a közúti fegyelem

Kevesebb halálos baleset történt decemberben az utakon mint egy éve, mégis többen haltak meg.

Ezek a fiatalok...!

Két héten belül több halálos kimenetelű vagy súlyos sérülésekkel járó közlekedési baleset történt, amiket fiatalok…
shutterstock

Hová tűntek a színek az utakról?

A szürke környezet, a monotónia közlekedésbiztonsági veszélyforrás.
shutterstock

Harmadikán nem halt meg senki...

Öt nap alatt nyolc halott az utakon – gyászosan kezdődött az év.
shutterstock

Miért lettek veszélyesebbek a vasúti átjárók?

Több mint harmadával nőtt az útátjárós balesetek száma tavaly a MÁV közlése szerint.

Szemben a forgalommal!

Nincs az a gyűrődő zóna, ami segítene túlélni a nagy sebességű frontális ütközést.

Lopott, ivott, túl gyorsan hajtott és hazudott

Nem volt sem ismeretlen sofőr, sem másik autó a Kacsóh Pongrác úti felüljárón tavaly.

Tíz perccel a hazaindulás után négyen már halottak voltak

Kilencen haltak meg az utakon a szilveszteri hétvégén – egyetlen balesetben négy fiatal lelte halálát.

Új év, új remények!

A címben jelzett, kissé…

2021 az utas-áldozatok éve volt

Miért haltak meg oly sokan közlekedési balesetben, miközben a balesetek száma alig emelkedett?