Hírek

„Lebegő kapu” és egyéb kerékpáros érdekességek Hollandiából

Hollandiát tartják a Föld első számú kerékpáros nemzetének. A sikertörténet bő 130 évre nyúlik vissza.
shutterstock

Fontos pillanat

Jó néhány évvel ezelőtt…

Eltiltották, elmenekült, elkapták

Eltiltás hatálya alatt vezetett, egy héten belül háromszor kapták el.

Palkovics László: Távlati cél, hogy senki ne haljon meg közlekedési balesetben

Naponta 3500-an halnak meg közlekedési balesetben a világon.
shutterstock

Esik, csúszik, nem látszik!

Úgy tűnik végérvényesen beköszöntött az ősz – felkészült rá? És az autója?
shutterstock

Veszélyes és veszélyeztetett gyalogosok

A részeg gyalogos azt hitte, ha úgy is áll a forgalom, átkelhet akár a piroson…
shutterstock

Most sokba kerülhet a mobilozás!

Jövő csütörtökig sokkal inkább ajánlatos lesz tartózkodni a vezetés közbeni mobilozástól, mint máskor – országszerte…

Lovasi András megfellebbezte a 600 ezres pénzbüntetését és a kétéves eltiltását

Borbély Zoltán ügyvéd szerint Lovasi közlekedési előéletét ismerve a kétéves eltiltás eltúlzott.
shutterstock

Fülig Jimmynek igaza volt!

Nem az volt a baj, hogy filmet nézett, hanem az, hogy képtelen volt időben elindulni.
shutterstock

Jelentősen emelkedtek a büntetések a szomszédban

Az autósok megakadályozhatják, hogy nálunk is felemeljék a gyorshajtásért kiszabható bírságot – megmondjuk, hogyan!

Ami a száraz tények mögött van

Bár az ember ingerküszöbje…