Hírek

Magyarország közúti közlekedésbiztonsági helyzetének alakulása 2020-ban

,
a rendőrség által gyűjtött előzetes baleseti statisztikai, valamint egyéb adatok alapján.

Tegnap óta félmillió forintja és az autója bánhatja annak, aki horrorkaravánt üzemeltet

,
Vasárnap óta a közlekedési hatóság ellenőrei is lecsaphatnak az úgynevezett horrorkaravánokra.

Ismeretlen okból…?

,
… áttért a szembejövők sávjába, ahol frontálisan összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival.
shutterstock

Balesetveszélyesek a túlhajszolt csomagfutárok

,
Évente 4 ezer ember hal meg az európai utakon a sofőr fáradtsága miatt.
shutterstock

Azt büntették meg, aki ott sem volt

Félt, hogy körözik a be nem fizetett büntetések miatt, ezért „testvérére verte a balhét”.
shutterstock

A csíkos autók látványa lassítja a forgalmat

,
Olykor néhány kilométeren belül több sebességmérő pontot is felállítanak.
engadget.com

A szélvédő hatalmas AR-szemüveggé válhat a jövőben

,
Veszélyes, ha a fedélzeti eszközök információi elvonják a vezető figyelmét az útról.
shutterstock

Használata egészséges, környezetbarát, és pillanatnyilag hiánycikk

,
Harmadával nőtt tavaly a kerékpárok iránti kereslet, egyes típusok és márkák eltűntek a boltokból.

Zöldszemű szörny négy keréken

,
Féltékeny volt és dühös, ezért üldözte volt feleségét – 20 hónap börtönt kapott.

Még nem végleges a döntés! Rács mögé került M. Richárd!

,
Már a bíróság is megelégelte a Dózsa György úti gázoló sorozatos szabályszegéseit – elrendelték a…
shutterstock

Gyalogosveszély az autópályákon

,
Egy héten belül két férfit gázoltak halálra az M3 autópályán a káli pihenő közelében.
shutterstock

Új év, új remények

,
Ahogyan azt az országos…