Sebességellenőrzés rendőrök nélkül? – 2. rész

• A sebességellenőrzéseknek a közúti ellenőrző hatóságok személyi, és tárgyi-technikai feltételrendszere szab határt Európa valamennyi országában.
• Ezért a gyorshajtások visszaszorítása érdekében elterjednek az alternatív módszerek.
• Ezek egy része jogi eszközök által szabályozott, és az alkalmazott megoldások mögött állami, önkormányzati, illetve hatósági felügyelet áll (valósághű ál-sebességmérők kihelyezése, papírból, vagy fémlemezből készült álrendőrök alkalmazása stb.)
• Olyan megoldás is ismert, mely során magántulajdonban lévő kamerával civil személyek mérnek, de az eljárást már a közigazgatási hatóság kezdeményezi.
• Amennyiben a lakosok nem találják elégségesnek a hatósági fellépést, előfordulhat, hogy önállósítják magukat.
• Van, aki az otthon talált anyagokból (PVC csőből, tükrökből, sárga és fekete ragasztószalagokból stb.) készít és helyez ki ál-sebességmérőt.
• Az alternatív sebességcsökkentés egyik legmeglepőbb példáját egy idős angol asszony szolgáltatta, aki fürdőszobai hajszárítójával tett rendet a háza előtti útszakaszon.

1. Magántulajdonban lévő sebességmérő kamerák

Több európai országban (Svájcban, Németországban stb.) a sebességellenőrzés nem kizárólag a rendőrség feladatát képezi, jogszabályi felhatalmazás esetén ezt a feladatot mások – alapvetően az önkormányzatok – is végezhetik. A sebességellenőrző kamerák meglehetősen drága technikai berendezések, így nem minden önkormányzat engedheti meg magának, hogy saját eszközt vásároljon. Ezért viszonylag elterjedt az a gyakorlat, mely szerint a magáncégek által megvásárolt, és többnyire a tulajdonukban is maradó kamerákat az önkormányzatok kezelik és üzemeltetik. Ilyenkor az önkormányzat kvázi bérli a készüléket és ezért bérleti díjat fizet. Előfordulhat, hogy az együttműködési megállapodásban foglaltak szerint a szerződéses partner (a készülék tulajdonosa) kezdeményezheti, hogy az önkormányzat az általa fontosnak és szükségesnek tartott helyszínek mellett máshol is végezzen sebességellenőrzést. Tekintettel arra, hogy a szerződéses partner kezdeményezése többnyire a lakosság közúti ellenőrzésre vonatkozó igényeinek figyelembe vételére épül, így a megoldás egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Napjainkban olyan szabályozásra is találunk példát, mely szerint civil magánszemély állhat a sebességmérő készülék mögött, illetve egy irodából felügyelheti a fix telepítésű kamera működését. Németországban nincsenek ugyan erre vonatkozó egységes irányelvek, azonban néhány szövetségi államban – Észak-Rajna Vesztfáliában, Bajorországban, és Hessen tartományban – jogszabály teszi lehetővé, hogy sebességellenőrző kamerákat magáncégek is üzemeltethetnek, és ilyen eszközökkel a cég erre kiképzett munkatársai mérést végezhetnek. Mindezt természetesen szigorú korlátozások és folyamatos hatósági felügyelet mellett. Utóbbi azt jelenti, hogy a magáncég dolgozója kezelheti ugyan a készüléket és segíthet a rögzített adatok kiértékelésében, de önállóan soha nem kezdeményezhet eljárást, és nem is járhat el az ügyben.

A privát sebességmérő kamerák által rögzített képi felvételek ugyanis az eljárás során csak akkor fogadhatók el bizonyítékként, ha az adatok feldolgozását és kiértékelését a közigazgatási hatóság tagja ellenőrzi, és a teljes folyamatot figyelemmel kísérve a mérések független vizsgálatát elvégzi. A civil cég alkalmazottja tehát mindvégig „bérelt személyzet”, azaz asszisztens marad, korlátozott jogosultságokkal – már csak az eljárás tisztasága és az esetleges manipulációk kizárása miatt is. Az eljárást hivatalból felügyelő, és az adatvédelmi szabályok megtartásáért is felelős „mérési tiszt” további feladatát képezi, hogy a mérés jogi és műszaki megfelelősége érdekében köteles ellenőrizni a készülék működőképes állapotát, valamint a kalibrálások időbeni megtörténtét. Amennyiben az említett hatósági felügyelet elmarad, illetve csak részben valósul meg, az elkövető gyorshajtás miatt nem vonható felelősségre – amint ezt több jogerős bírósági végzés is igazolja.

2. Önkényes, esetenként mégsem jogsértő civil megoldások

Az elmúlt időszakban egyre több olyan hírről lehet olvasni, mely szerint egy adott területen élő civil lakosság (vagy magánszemély) sebességmérő készüléket helyez el egy-egy veszélyesnek ítélt útszakasz, útkereszteződés, vagy éppen kapubejárat mellé, mindenféle hatósági engedély nélkül. Az elmúlt évben honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy Winterthur (Svájc) egyik lakóövezetében – ahol 30 km/h sebességkorlátozás van érvényben, de ezt az autósok jelentős része figyelmen kívül hagyja – a lakosok összefogtak, és elkészítettek egy fix telepítésű ál-sebességmérőt, mely tökéletes mása az éles készülékek elhelyezésére alkalmas tárolóegységeknek. A legfőbb különbség mindössze az, hogy a „kamutrafi” tárolóegysége belül üres, és a funkció nélküli lencsék soha nem villognak (a megoldás éppen ez utóbbi tulajdonsága miatt nem lett jogsértő). A kamutrafi beváltotta a reményeket, hiszen a kihelyezést követően a járművek többsége csökkentett sebességgel halad át az adott területen.  A lakók tehát elérték a céljukat: növekedett a biztonság, tisztább lett a levegő és az esti-éjszakai nyugalom is megvalósult. Érdekesség, hogy a helyi rendőrség is támogatta a lakossági kezdeményezést, így a kamutrafi a támadások ellenére is a helyén maradhatott. A hivatalos álláspont szerint az ál-sebességmérő kihelyezésével a lakók semmilyen szabályt nem sértettek, sőt, a kihelyezés valós és potenciális előnyökkel jár a közlekedésbiztonság, a környezetvédelem és az életminőség szempontjából.

A winterthur-i példa korántsem egyedi, hiszen hasonló megoldásokkal más európai országokban is találkozhatunk. Ezek az esetek olykor meghökkentők, megmosolyogtatók, vagy akár őrültnek is tűnhetnek, de a céljuk azonos: a járművek lelassítása egy adott útszakaszon. Több ország közúti ellenőrzési gyakorlatából ismert, hogy éles sebességmérő eszközt egy szemetes kukát imitáló tárgyban helyeznek el, mely beleolvad az utca képébe. Ennek alapján egy francia férfi úgy döntött, hogy a háza előtt lévő szemetes kukát ál-sebességmérővé változtatja.

A műanyag szürke edény szélét fekete és sárga szalagokkal ragasztotta körbe, majd középre egy kinyomtatott matricát helyezett el, mely a vakunak és a fényképezőegységnek felelt meg. Az eszköz hatásosnak bizonyult, de a francia rendőrség hamar véget vetett az önkényes forgalomlassításnak: a kukáról le kellett szedni az összes ragasztószalagot és matricát, továbbá a tulajdonos egy 135 eurós bírságról szóló csekket is kapott. (A szemetes edény mellett egyébként olyan megoldás is ismert Franciaországból, mely során egy utcán elhelyezett nagy méretű postai levélgyűjtőt címkéztek át ál-sebességmérővé).

Nem sokkal járt jobban egy másik francia férfi, aki a kapubejárója előtt, az út széléhez közel helyezte el az általa fabrikált házi radart Landes megyében. Az ő változata egy megfelelő méretűre vágott szürke műanyag PVC csőből, tükrökből, régi izzókból, valamint fekete és sárga színű ragasztószalagokból készült.

A „házi radar” természetesen nem villogott, ha előtte gyorshajtó ment el, de nappal az eszköz látványa, éjjel pedig a tükrök fényvisszaverő hatása elegendő volt ahhoz, hogy a járművek vezetőit lassításra ösztönözze. A tulajdonos – elmondása szerint – csak rövid ideig hallgathatta élvezettel a háza előtti vészfékezéseket, mert az első általa gyártott „készüléket” hamarosan súlyosan megrongálták, a másodikat pedig három hét elteltével ellopták.

Az alternatív sebességcsökkentés egyik legmeglepőbb példáját minden bizonnyal egy idős angol asszony szolgáltatja, aki fürdőszobai hajszárítójával tett rendet a háza előtti útszakaszon. A Nottingham egyik utcájában lakó Jean Brooks sokáig rendszeresen állt kertjének utca felőli kerítésénél, és a közeledő járműveket célozta meg egy kézi hajszárítóval, mely távolról nézve radarpisztolyra hasonlított.

A „szupernagyi” mozdulatai is professzionális voltak, ugyanis nem csak megcélozta a közeledő járműveket (személygépkocsikat, motorkerékpárokat stb.), hanem végig követte az elhaladásukat is. Az esemény olyan sikeres és népszerű lett, hogy az idős asszonyt a BBC is felkereste. „Már hogyne tennék ilyet! Itt élek, a barátaim és a barátaim gyermekei is itt élnek, és ha nem lehetünk biztonságban a saját utcáinkban sem, hogyan lehetnénk biztonságban a világon” – jelentette ki Jean Brooks a BBC riporterének, majd hozzátette: „Biztonságosabbá tettem az utat a gyerekek számára, és számtalanszor megmosolyogtattam a lányomat, aki nemrég elhunyt férjét gyászolja. És ez számomra felbecsülhetetlen.” A „szupernagyi” ellen számos panasz és bejelentés érkezett, azonban a hatóságok semmit nem tudtak tenni, hiszen az asszony a cselekmények idején mindvégig a saját kertjében tartózkodott, és lényegében semmilyen jogsértést nem valósított meg.

G.I.

(Vége)