Sztrádák szereplői

A mögöttünk álló hétvégén az M3-as autópályán adódott alkalmam egy kis közlekedésbiztonsági vizsgálódásra, amelynek tapasztalatait most megosztom az olvasóval. Gyanítom egyébként, hogy az M3-on látott „érdekességek” az ország más nagyforgalmú útjain is visszaköszönnek, és okoznak balesetveszélyes helyzeteket.
Az áttekinthetőség érdekében megpróbáltam tipizálni a közlekedési helyzeteket, illetve azok „elkövetőit”. Induljunk ki azonban abból a nem hivatalos, de a valóságtól vélhetően nem teljesen elrugaszkodott felmérésből, miszerint a hazai autósok közül tízből hatan rettegnek az autópályáktól. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy sokan csak a nyári hétvégéken használják ezeket az utakat, sőt, egyáltalán az autójukat. A nagyobb, de amúgy egyáltalán nem szédítő sebesség sokak számára jelenthet komoly frusztrációt, amitől aztán az egyébként legbiztonságosabbnak ítélt közutak is balesetveszélyesekké válnak. De akkor lássuk is a tipikus eseteket!

1. A ráérős vagy félős vezető

Az autópálya külső sávjában közlekedik, jó esetben 90-100 km/órás sebességgel. Nem nagyon foglalkoztatja őt a forgalom dinamikája, amiről nagyjából azt sem tudja, hogy mit jelent. Ebből következik, hogy ha véletlenül arra az elhatározásra jut, hogy megelőz egy előtte 90-nel haladó kamiont, akkor azt 92-vel teszi, nem igazán érdekli, hogy ezzel a „dinamikus, forgalomhoz illeszkedő” mozgásával percekre feltartja a külső sáv forgalmát. Ő az, aki társaságban büszkén meséli, hogy sok éve van jogosítványa, de még nem volt biztosítási eseménye. Hogy körülötte hány baleset történt már az ő körülményeskedése, lassúsága, figyelmetlensége miatt, arról általában nem esik szó, hiszen arról – éppen mivel „nem lát a pályán” – egyrészt fogalma sincs, másrészt nem nagyon láttam még olyat a hazai utakon, akit a rendőrség lassúhajtás miatt büntetett volna meg. Sosem értettem, hogy az a sofőr, akinek teljesen mindegy, hogy három vagy öt óra alatt ér le Nyíregyházára, miért nem választ egy alsóbbrendű utat, amelyért ráadásul még fizetnie sem kéne. Nem is beszélve a néhány órányi rettegéstől, amelytől megkímélhetné magát.

2. A következetlen gyorshajtó

Leginkább arról lehet felismerni, hogy egy 100 kilométeres útszakaszon többször is találkozik vele az ember. Mert vagy éppen alszik, és tartja a 110-es tempót, vagy éppen felébred, és akkor igyekszik behozni az alvással telt időt 160-180-nal. A kimerítő gyorshajtás után pedig ismét jön az alvási időszak. Hogy közben mi játszódik le a fejében vagy az autóban, fogalmam sincs, de hogy valami nem stimmel nála az biztos.

3. A következetes gyorshajtó

Ő már az autópálya városból kivezető szakaszán is hatalmas tempót diktál, gyakorlatilag felkészül a „harcra”, amelyet akár az élete árán is megvív az úton. Nem nagyon érdeklik a körülmények, tehát akkor is „tolja” az előtte lévőt, ha jól látja, hogy egy egész sor halad a nála elvártnál lassabban. De egészen biztosan jó érzéssel tölti el, ha sikerül egy-egy autót leküzdenie. Legfeljebb a VÉDA-kapuknál lassít, de még ez sem biztos, mert amúgy mellényzsebből kifizeti a büntetést. Ezért aztán ezt a mutatványt képes vontatott utánfutóval is végrehajtani.

4. A bizonytalan

Sokban hasonlít az 1.pontban vázolt sofőrhöz, de annál kicsit bátrabb. Képes szabályos sebességgel haladni felvéve a forgalom ütemét, de egy-egy előzésnél már zavarba jön. Alig várja, hogy egy előzés után visszatérjen a külső sávba, ezért úgy oldja meg, hogy tíz centivel az előtte haladó elé vág be kemény, határozott kormány mozdulatokkal.

Ő az, aki a belső sávon haladva egyszer csak ráébred, hogy méterekre van attól a kihajtótól, ahol távozni szeretne. Ilyenkor aztán az isten mentse meg a mellette haladókat, mert ő – ha törik, ha szakad – ki fog menni a jobb külső, lehajtó sávba. De ebbe a kategóriába sorolható az a sofőr is, akinek kilométereken keresztül szabad előzési lehetősége lenne, de csak az utolsó pillanatban veszi észre az előtte haladó kamiont. Igaz, ez nem különösebben zavarja abban, hogy az észleléssel szinte azonos pillanatban kivágjon a teherautó mögül, a frászt hozva azokra, akik már a belső sávon kis híján elérték a kamiont.

Csak egy kis ízelítőt adtam azokból a gépkocsivezetőkből, akik képesek a legképtelenebb forgalmi helyzeteket összehozni, egy amúgy biztonságosnak vélt autópályán. Ezeknek a főtípusoknak nyilván vannak altípusai is, de már az is éppen elég, ha ez a négy főtípus egyszerre van jelen az autópályán. Igazán akkor van baj – és ezt nem egy tragédia bizonyítja -, ha ők térben és időben is találkoznak. És akkor még nem beszéltem a kisebbségről, azaz a jól vezetőről, aki „hála” a többieknek, azzal bizonyíthatja vezetéstechnikai tudását, hogy valahogy kimarad a többiek által okozott balesetveszélyes helyzetekből.

Ha ezek után valaki netán magára ismerne a jelzett kategóriákban, az csak a véletlen műve lehet. Mert azt tudjuk, hogy mi magyarok mindenhez (is) értünk, miért pont az autóvezetés lenne kivétel.

S.G.