Van pénz a gyorshajtásra?

Egy napokban megjelent cikkünkben arról írtunk, hogy – bár a rendőrség előre jelezte, hogy egy héten át a gyorshajtókat igyekeznek majd kiszűrni a forgalomból – csaknem tízezren számíthatnak majd „kellemetlen” levélküldeményre a hatóságtól. Ráadásul a bírságok jóval több mint fele olyan Véda-kapun „keletkezett”, amelyeket nem tegnap telepítettek az utakra, tehát az autópályázók többségének nem kell bemutatni.
Ezért aztán a cikket író Fekete Gy. Attila kollégámmal elmélkedtünk arról, vajon mi lehet az oka annak, hogy minden erőfeszítés ellenére a sofőrök óriási számban tesznek a szabályokra. Előre bocsájtom, senki ne számítson happy endre az írásom végén, mert – noha egyikünk sem pályakezdő szakember a területen – nem jutottunk dűlőre.
De vegyük sorra az elképzelhető okokat. Az első ok tekinthető akár kedvezőnek is, hiszen arra mutat, hogy sok ember számára nem sokat jelent 30-100 ezer forint bírság, azaz belefér a büdzsébe, megér ennyit egy kis féktelen száguldás. Ez – legalábbis nemzetgazdasági mutató szempontból – voltaképpen örömteli tény lenne, ha közben a vastagabb pénztárca tulajdonosa nem tenné kockára más közlekedők élet- és vagyonbiztonságát.

A következő ok a vélt vagy valós sietési kényszer megléte. A kérdés az, hogy hova és miért sietünk, mert az ugye nem életszerű, hogy minden gyorshajtó éppen szülő nőt vagy infarktusos beteget szállít kórházba. Valószínűbb, hogy sokaknak az időérzékével van probléma, tehát jóval később indul el az úticélja felé, mint ahogyan normális sebességet feltételezve kellene. Tapasztalatból tudom, hogy a feleségem például – annak ellenére, hogy minden autós utazásunk előtt jó előre tájékoztatom a legeslegutolsó kötelező indulási időpontról – még gondtalanul hajat mos, és ártatlan tekintettel néz rám, ha bátorkodom szóvá tenni, hogy nincs magassági kormány az autómon. Egyszóval, lehet ilyen kifogás miatt gyorsan hajtani, de túl azon, hogy anyagilag sem éri meg, alig néhány percet nyerünk a sebességhatárok jelentős túllépése mellett is. További ok lehet még a vagánykodás. Sajnos sok fiatal, kezdő gépkocsivezető gondolja úgy, hogy eljött az ő ideje, frissen vásárolt, ámde kétes műszaki biztonságú autójával, és az ahhoz párosuló rutintalanságával okvetlenül be kell mutatnia vezetési képességeit. Ez a fajta hozzáállás is szedi az áldozatait, szinte nem múlik el úgy hétvége, hogy ne látnánk a médiában elborzasztó, fára, villanyoszlopra felcsavarodott romhalmazokat, és sajnos áldozatokat is.

Más a helyzet megítélése a városi forgalomban, ám a rendőrség statisztikájából az is kiderült, hogy gyorshajtók itt is vannak szép számmal. De a város tényleg más. Még a gondos, előrelátó autóssal is előfordul, hogy az A-ból B-be vezető út a számítottnál több időt vesz igénybe. Mert ugyan a rengeteg útépítéssel, tereléssel tarkított közlekedéssel lehet számolni, de a menekülő utakon kukákról kukákra haladó szemetesautókkal, szabálytalanul rakodó teherautókkal, szerencsétlenkedő vagy csak simán parkolót kereső autósokkal nem lehet mit kezdeni. Ilyenkor aztán jönnek az elvesztegetett percek, az egyre fokozódó idegesség és türelmetlenség, amely után az első szabadnak látszó útszakaszon nyomunk egy kövéret, és már csak a szemünk sarkából látjuk az út szélén álló sebességmérő eszközt. Nem tagadom, magam is belefutottam már ilyen helyzetbe, amikor a belső sávon 38-cal haladó autó mellett a külsőn 70-nel elsuhantam. Mondhatnám, előfordul az ilyesmi, még ha az ember nem is dicsekszik vele.
Kollegámmal arra jutottunk, hogy a városi gyorshajtás talán megelőzhető lenne jobb forgalomszervezéssel, a szabálytalanul parkolók megbírságolásával és persze az sem lenne baj, ha indulás előtt a sofőrök valamennyi akadályozó tényezővel is számolnának. Akkor talán nem kéne állandóan rohanni, kockáztatva a büntető pontokat és a gyorshajtásért járó bírságot.
Amint az elején említettem, e cikk nem happy enddel zárul, nem találtuk meg az üdvözítő megoldást a gyorshajtások visszaszorítására. Marad a rendőrség, és az ő felszerelésük, illetve bírságuk, vagy elmélyedünk magunkban és tisztázzuk: tényleg érdemes-e állandóan idegbetegen száguldani.

S.G.