Zebrán előzött a Skoda és majdnem nekiment a jobbról érkező babakocsinak

  • A rendőrség és a Budapesti Autósok Közössége is sikeresnek tartja az együttműködés első hónapját.
  • Csősz Krisztián szerint az autósok elsöprő többsége támogatja a rendőrséggel kötött megállapodásukat.
  • Berzai Zsolt azt mondta, ő talált a rendőrségnek át nem küldött felvételek között is olyat, ami munkát adott a kollégáiknak.
  • Sok autósnak fel sem tűnik, hogy sokszor csak a vakszerencsének vagy a többiek jó reflexének köszönhették, hogy nem történt baleset.

Fotó: bpiautosok.hu

Április végén állapodott meg a Budapesti Autósok Közössége és az ORFK-OBB arról, hogy a Budapesti Autósok Közössége a jövőben soron kívül jelzi a rendőrségnek, ha olyan felvétel kerül a birtokukba, amit a közlekedésbiztonságot súlyosan veszélyeztető közlekedési szituációról készítettek az oldalt látogató autósok fedélzeti kamerái. Vagy éppen egyes autósok elképesztő pofátlanságáról, mint például, ami ezen a felvételen látható. A sofőrt a legkevésbé sem zavarta, hogy a zebra a gyalogosoké… Persze, a képek tanúsága szerint nemcsak ezt a szabályt vette semmibe.

Nem mindegy a rendőrség számára, hogy mikor kapja meg a felvételeket, megkapja-e vagy csak a véletlen folytán találkozik az amatőr Pofátlan(TAN)ítók képein látható durva szabálytalanságokkal, veszélyes manőverekkel.

Az időfaktornak nagy jelentősége van az ilyen esetben. Minél hamarabb értesül a rendőrség egy-egy kirívó szabálytalanságról, annál biztosabb, hogy a szabálytalankodó később nem kerülheti el a felelősségre vonást. Időben ki tudják például kérni a szabályszegés helyszíne közelében működő térfigyelő kamerák felvételeit, amikkel megerősíthetik a szabálysértés gyanúját és más szögből is megnézhetik, hogy pontosan mi is történt ott és akkor, amikor a felvétel készült.

Súlyos esetben akár felhívást is közzétehetnek, hogy akinek esetleg még van felvétele az adott esetről, ne törölje, és jelentkezzen a rendőrségen. Mostanáig gyakran megesett ugyanis, hogy mire azonosították a helyszínt, a térfigyelő kamerák felvételeit már törölték.

Egy hónappal az egyezség után számvetésre kértük a feleket.

Berzai Zsolt alezredes, az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottsága főtitkára azt mondta, heti két-három filmet kapnak a Budapesti Autósok Közösségétől, vannak azonban olyan mozik is, amik több szabálytalanságot is bemutatnak.

Berzai elmondta ugyanakkor, hogy az együttműködési megállapodás keretében nekik átküldött felvételeken kívül ő maga is talált azért még a Budapesti Autósok Közössége oldalán olyan videó-felvételeket, amikkel szerinte a rendőrségnek dolga lenne. Ezeket el is küldte a területileg illetékes rendőrkapitányságoknak.

Az első hónap termése a hagyományoknak megfelelően rendkívül vegyes. Van azonban egy közös pontja a tucatnyi felvételnek. Néhány kivételével csak a vakszerencsének vagy a többi közlekedő jó reflexének és józanságának volt köszönhető, hogy a felvétel csak egy durva szabálysértést örökített meg és nem közlekedési tragédiát.

Fotó: bpiautosok.hu

Mint például abban a szituációban, amit az 5-ös úton Alsónémedi térségében rögzített egy autó fedélzeti kamerája. A jól belátható egyenesben kizárt, hogy a veszélyes előzésbe kezdett Citroen sofőrje ne látta volna a szemből közeledő Suzukit. Ennek ellenére folytatta az előtte haladó autósor előzését. A Suzuki sofőrjének és a felvételt készítő autós előtt haladó másik autónak is szabályosan menekülnie kellett az útról, hogy kettőjük között elférjen a Citroen.

Csak a véletlennek volt köszönhető, hogy nem történt tragédia május elsején kora délután a 3-as főút és az M3 csomópontjánál, ahol is egy pótkocsis Ford Tranzit sofőrje úgy döntőt, jobban siet ő annál, semmint, hogy „cammogjon” az autópályáig. A járműforgalom elől elzárt területen áthajtva kezdte meg előzni az előtte haladó gépkocsit. Közben a záróvonalon áthajtva, szabálytalanul a csomópont másik felhajtó sávját is igénybe vettek. Nem sokon múlt, hogy az ott érkező – és feltehetőleg éppen gyorsítani kezdő autóval összeütközzön.

Az első hónap termésében vannak még felvételek, amikor a szabályokat kevésbé tisztelő autósok a leállósávban előznek vagy szétugrasztják a szabályosan közlekedőket, hogy harmadikként középen előzhessenek.

Fotó: bpiautosok.hu

„A hónap legpofátlanabb autósa” cím azonban alighanem azt a BMW-st illeti, aki miután az 51-es úton egy  S-kanyarban a szembe jövő forgalom miatt első nekifutásra nem tudta megelőzni a közútkezelő járművét, úgy megsértődött, hogy miután második nekifutásra már sikerült neki, megállt a jármű előtt, majd lépésre lassítva cammogott előtte, több autót is feltartva ezzel a sávjában. Amikor az álló autót a közútkezelő kocsija megpróbálta kikerülni a sofőr gázt adott és még beljebb is húzódott, hogy senki ne mehessen el mellette, amíg ő meg nem engedi.

Bár méltó lenne a fenti címre annak a Skodának a vezetője is, aki egy, a gyalogos-átkelőhely előtt álló autót került ki szabálytalanul, miközben annak vezetője épp átengedett maga előtt egy babakocsit toló kismamát. Nem sokon múlt, hogy nem sodorta el a zebrán jobbról érkező „babakocsi-kisautót”, amiben egy gyermek is ült éppen.

A rendőrséghez is eljuttatott videók között több is akad, amelyen az látható, hogy a többsávos úton egy másodpercnyi előnyért veszélyes manőverek sorát hajtották végre egyes autósok. Készültek felvételek továbbá autópályán tolató, és a sztráda felhajtóján a forgalommal szembe közlekedő személygépkocsiról is.

Fotó: bpiautosok.hu

És persze olyan autósok is bekerültek a legpofátlanabbakról készült összeállításba, akik a jobbra kanyarodásra kijelölt sávból tolakodtak be az egyenesen haladókéba, s közben a középső ujjukkal is indexeltek, vagy akik a szembejövők sávját használták előzésre Budapesten, a Váci út Lehel téri szakaszán, még ha nem is nyernek semmit a manőverrel. (A felvételt készítő autó pár száz méteren belül  egy piros lámpánál utolérte.)

Csősz Krisztián, a Budapesti Autósok Közössége oldal alapító-főszerkesztője a Közlekedésbiztonságnak azt mondta, valamelyest nőtt a beérkező felvételek száma azóta, hogy megállapodást kötöttek az ORFK-val. Ez önmagában is azt bizonyítja, hogy az autósok támogatják a rendőrséggel kötött megállapodást. Sok – ahogy fogalmazott – nem igazán releváns felvételt is kapnak, záróvonal-átlépésekről, és hasonló kisebb, súlyos,  de a feltételek tanúsága szerint ott és akkor senkit nem veszélyeztető szabálytalanságról.

Bár egy autózással foglalkozó portál a megállapodás hírére anno azon kezdett háborogni, hogy ezentúl már majd autós jelent fel autóst, és a Budapesti Autósok Közössége olvasói között is voltak néhányan, akik besúgónak nevezték az oldal szerkesztőit emiatt, a portált rendszeresen látogatók elsöprő többsége – Csősz Krisztián szerint 96 százaléka – örült neki. Ők is abban bíznak, mint mi, fogalmazott az alapító-főszerkesztő, hogy a portál és persze a portálnak felvételeket küldő autósok segítségével a rendőrség még hatékonyabban tud majd fellépni azokkal szemben, akik az utakon rendszeresen és súlyosan veszélyeztetik mások életét, testi épségét, biztonságát.

És persze, hogy kiszűrik majd azokat az autós garázdákat is, akik miután másokat veszélyeztettek, még nekik áll feljebb, még fenyegetőznek is, aztán ugyanolyan durva szabálysértésekkel  hajtanak tovább, mint amit pár száz méterrel korábban is elkövettek, amikor inkább csak az autóstársuk figyelmességének köszönhetően nem történt baleset.

F.Gy.A.