Kerékpárral kikerülte a leeresztett sorompót – akár három év börtönt is kaphat érte

  • A balesetet megúszta, de a vasútbiztonság veszélyeztetéséért bíróság elé állítják.
  • Centimétereken múlt a munkából hazafelé tartó kerékpáros élete egy útátjáróban.
  • Hiába volt hatalmas szerencséje, a vonat utasainak veszélyeztetéséért felelnie kell.
  • A MÁV több kampányt is indított az útátjárós balesetek visszaszorítása érdekében.

A törvény szerint akár hároméves börtönbüntetésre is ítélhetné a bíróság azt a 39 éves nőt, aki áprilisban a fénysorompó piros jelzése ellenére úgy biciklizett át egy útátjárón, mintha az ott sem lett volna. Pedig félsorompó is volt, de az sem állíthatta meg. Egyszerűen kikerülte, pedig már csak méterekre volt a vonat!

A Győri Járási Ügyészség nemrég tette közzé az esetről készült felvételt, amit a vasúti átjáróban felszerelt biztonsági kamerák egyike készített. Azon – bár személyiségi jogainak védelmében a hölgy arcát kitakarták – tisztán látszik, hogy a kerékpáros nem nézett körül mielőtt az útátjáróba hajtott volna.

Nemhogy a piros jelzéssel nem törődött, a közeledő vonattal sem.

Az ügyészség honlapján is megtalálható felvétel itt érhető el: https://fb.watch/uET2C525yN/

Márpedig a vonat épp akkor haladt át az útátjárón, amikor ő. Centiken múlt csupán, hogy az akkor már vészfékező és jó ideje már dudáló vonat nem sodorta el a nőt kerékpárostól.

Az eset még áprilisban történt egy, az ügyészség által nyilvánosan meg nem nevezett Fertőd környéki településen. Mint a vádirat lényegét ismertető közleményükből kiderült, a kerékpáros nő munkából tartott hazafelé, amikor a fénysorompó tilos jelzése és a már leeresztett félsorompó jelzését figyelmen kívül hagyva kerekezett át a vasúti kereszteződésen. Az sem zavarta, hogy a vonat már látó- és hallótávolságon belül volt. Sőt, majdhogynem karnyújtásnyira!

Amikor a mozdonyvezető látta, hogy a sínek felé tartó kerékpáros sem a közúti jelzésekre, sem a vonat közeledésére nem reagál, vészfékezett. Azonban a megálláshoz még 312 métert kellett megtennie.

Mind a MÁV szakértői, mint a vádhatóság úgy véli, a nőnek óriási szerencséje volt.

Emlékezzünk! Szeptember első hétvégéjén, a nyári szünet utolsó péntekén, egy tini azért vesztette életét, mert barátnőjével még át akartak érni a vonat előtt az átjáró túloldalára. Barátaikkal szórakozni indultak, közben a lány összeveszett a barátjával, ezután próbáltak átfutni a síneken. A barátnőjének sikerült, neki nem. Megbotlott az útátjáró közepén és halálra gázolta az érkező vonat.

Egy-két másodpercen múlt az élete.

A szakemberek szerint egy úthiba, ami megingatja, lelassítja a kerékpárt pont elég lett volna, hogy a most közzétett felvételen látszó nő esete is tragédiával végződjön.

Mondhatjuk, hogy szerencséje volt?

Bizonyos értelemben igen. Végül is minden gond nélkül áthajtott a vonat előtt, így „egy percig sem kellett a sorompó előtt vesztegelnie, várni, hogy áthaladjon a kereszteződésen a szerelvény.”

Azonban az ügyészség álláspontja szerint a nő felelőtlen magatartása – amellett, hogy önveszélyes volt – vészfékezésre kényszerítette a vonat vezetőjét. Ilyenkor pedig mindig fennáll a lehetősége annak, hogy a hirtelen intenzív fékezés hatására az utasok kizuhannak az ülésükből, ha állnak, mondjuk épp a mosdóba tartanak vagy leszállásra készülődve a csomagjaikat rendezgetik, elesnek és megsérülnek.

A mozdonyvezető vészfékezésre kényszerítésével a kerékpáros veszélyeztette a vonaton utazók életét, testi épségét, biztonságát. Azaz, a vádirat szerint magatartása veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát.

Ez viszont már önmagában is bűncselekmény. Akkor is, ha szerencsére ez esetben senki sem sérült meg a vonaton.

A Győri Járási Ügyészség a Vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetéséért emelt vádat a nő ellen, amiért a Btk. szerint akár három év szabadságvesztés is kiszabható. Erről majd a Soproni Járásbíróság dönt, valamikor.

Közlekedésbiztonsági szakemberek és rendőrök szerint a vádemelés egyértelmű jelzés a tekintetben, hogy a hatóságok egyre szigorúbban veszik a vasúti átjárókban a közúton közlekedők – és mint az eset is bizonyítja, nemcsak a gépjárművezetők – által elkövetett tömeges szabályszegéseket, a lámpák, sorompók jelzésének semmibe vételét, megrongálását, a „messze van még a vonat, simán átérek előtte” hozzáállást, a figyelem és körültekintés olykor teljes hiányát!

Nemrég, a két tinédzser tragikus halála kapcsán megírtuk, hogy a MÁV újabb figyelemfelhívó-felvilágosító kampányba kezdett ezúttal az Oktatási Hivatallal közösen, miután az idén – szeptember 10-ig – 56 baleset történt vasúti átjáróban országszerte, 14-gyel több, mint az elmúlt év azonos időszakában.

A figyelmetlenség, a KRESZ előírásainak a semmibevétele miatt országszerte 90 esetben gázolt embert a vonat, közülük 11-et útátjáróban. (2023 azonos időszakában 16 gázolás történt.) Jóval több olyan eset történt, amikor csak „hajszálon múlt” a tragédia, ahogy azt a Fertőd környéki eset is mutatja.

A MÁV nagyobb körültekintést kér a közúton közlendőktől. És azt, hogy a KRESZ előírásait betartva, kellő körültekintéssel közelítsék meg az útátjárókat. A vasúti szerelvények nagy tömegük, és sebességük miatt jóval nagyobb fékútja, mint bármely közúti járműnek. Erről a MÁV külön kisfilmet is készített. A lényeg, hogy korántsem lehet egy kalap alá venni azt, amikor a vas kerekeket a vas sínen kell lefékezni, ami közel sem olyan egyszerű és gyors, mint amikor a gumikerekeken gördülő autót kell megállítani az aszfaltúton.

Párhuzamosan a rendőrség is mind gyakrabban akciózik az útátjárókban. Igyekeznek kiszűrni azokat, akik lassítás és körültekintés nélkül hajtanak át a síneken, gyakran még akkor is, amikor már láthatóan közel a vonat az átjáróhoz.

Emellett a térfigyelő kamerák felvételeit is rendszeresen átnézik a MÁV és a rendőrség illetékesei, így akkor is utolérhet valakit a törvény, ha ő nem is látott rendőrt, amikor áthajtott a piroson és tudomása szerint nem is okozott balesetet. (Mert attól, hogy őt nem ütötte el a vonat, a vészfékezés okozhat sérülést a szerelvény utasainak! És ha ez megtörténik, a vád és az ítélet is más lesz!)

És mint a Győri Járási Ügyészség vádirata is jelzi: nemcsak a gépjárművezetők ellen indul eljárás, ha nem tartják be a KRESZ vonatkozó szabályait.

F.Gy.A.