Kis „színesek”

Gazelle 1890

Ezzel a bringával kezdődött 130 évvel ezelőtt Hollandia kerékpáros nagyhatalommá válása. A Gazelle Hollandia legrégebbi „A” típusú kerékpár gyártója, de a gyár termékei napjainkban is igen népszerűek és keresettek. A Dieren városában kifejlesztett forma egyrészt a holland táj és a belvárosi kerékpárutak jellegzetes és elmaradhatatlan része, másrészt pedig követendő mintaként – vagy éppen koppintási alapként – szolgált számos ország különböző kerékpár modelljéhez.

Bár az első lánchajtásos, úgynevezett „biztonsági kerékpár” megépítése John Kemp Starley nevéhez kötődik 1885-ban, a hollandok néhány évvel később követték az „úttörő mester” példáját, és megalkották saját, immár évtizedek óta klasszikusnak számító modelljüket. A Gazelle

kulcsszerepet játszott az egész világ kerékpárágazatának fejlődésében, és döntő mértékben segítette a holland nemzet kerékpáros kultúrájának a kialakítását. Már csak ezek miatt is érdemes tisztelettel adózni a Gazelle előtt. A bringának egyébként „papi” változata is készült 1925-ben, mely esetében a vázat alacsonyra ültették, így azon könnyű volt átlépni, továbbá az egyházi személyek hosszú ruháját a tömör, takaró fémlemezek miatt sem a lánc, sem pedig a hátsó kerék nem tudta becsípni. Természetesen a Gazelle-nek is követnie kellett a változásokat és a piaci kihívásokat, ezért napjainkban már a klasszikustól eltérő egyéb formák, valamint az elektromos kerékpárok is megtalálhatók a gyár termékpalettáján.

G.I.

 

Tudtad? Fáradtan volán mögé ülni ugyanakkora kockázat, mint ittasan!

A fáradtság ugyanis – az ébrenlét időtartamának függvényében – hasonlóan korlátozza a biztonságos járművezetés képességét, mint a szeszes ital fogyasztása. Tudományos kísérletek igazolják, hogy 17 órás ébrenlétet követően a vezetői teljesítmény csökkenése olyan szintű, mintha a sofőr vérének véralkohol értéke 0,5 gramm/liter ezrelék lenne. 24 óra folyamatos ébrenlétet követően a járművezetői képesség már olyan mértékben korlátozott, mint az 1,0 gramm/liter ezrelékes személyek esetében. Ezt az alábbi videó jól szemlélteti: https://www.facebook.com/roadsafetycommission/videos/883777628959938. Végezetül: 48 órás folyamatos ébrenlét, azaz alvás nélkül eltöltött két teljes nap után már hallucinációk is jelentkeznek, amely gyakorlatilag a biztonságos vezetésre teljesen képtelen állapotnak felel meg. És a megoldás? A vezetést megelőző napon aludj legalább 7,5 órát! (Forrás: Monash University, Melbourne)