„Közlekedik a család”- egy nagy sikerű közlekedésbiztonsági vetélkedő „őstörténete”

  • Az eredeti ötlet Nógrád vármegyéből származott, az ORFK-OBB azonnal országos szinten hirdette meg a versenyt.
  • Az első két vetélkedőt 1996-ban és 1997-ben szervezték meg, a területi selejtezőket követően az országos döntőknek egy patinás helyszín, a városligeti műjégpálya adott otthont.
  • A kezdetektől fogva egy-egy család (a területi első helyezett) képviselte a fővárost, valamint a vármegyéket.
  • A rendkívüli hangulatú döntőkön alapvetően közlekedésbiztonsági, emellett ugyanakkor a családok egészét megmozgató szórakoztató feladatok is voltak.
  • Az 1997.évi döntőn az akkor rendkívül népszerű Família Kft. tv sorozat szereplői is részt vettek, a szünetekben pedig olyan ismert művészek léptek fel, mint a Pa-dö-dő, Xantus Barbara, valamint Csonka András.
  • A „Közlekedik a család” vetélkedőt másfél évtized szünet után 2012-ben indították újra, a „közlekedésbiztonsági hungarikum”-nak számító rendezvény népszerűsége azóta is töretlen.

A „Közlekedik a család” az ORFK-Országos Balesetmegelőzési bizottság (ORFK-OBB) nagy népszerűségnek örvendő, felmenő rendszerben lebonyolított közlekedésbiztonsági családi versenye, amit – egyedül a felmenő rendszerű országos rendezvények közül – a pandémia ideje alatt, 2020-ban és 2021-ben is megrendeztek. Ismereteink szerint családok részére országos közlekedésbiztonsági vetélkedőt kizárólag Magyarországon szerveznek. Ennek megfelelően a „Közlekedik a család” egyfajta közlekedésbiztonsági hungarikumnak tekinthető, amelyre okkal lehet büszke az ORFK-OBB, továbbá mindazok, akik a vetélkedő szervezésében és lebonyolításában közreműködtek.

A vetélkedőt először 1996-ban, majd 1997-ben rendezték meg, már akkor is felmenő rendszerben. A területi szintű selejtezőket a megyeszékhelyeken tartották, és az első helyezést elért családok kerültek be az országos döntőbe. Két év sikeres szervezést követően a rendezvény történetében másfél évtizednyi szünet következett, majd 2012-ben, az ORFK-OBB 20 éves jubileuma alkalmával hirdették meg újra a családokat érintő közlekedésbiztonsági vetélkedőt, amely népszerűsége azóta is töretlen, és a megmérettetés iránti érdeklődés évről évre nő.

A vetélkedő legfőbb célja, a lehető legszélesebb körben felhívni az állampolgárok, mint úthasználók figyelmét a közúti közlekedés biztonságára, a szabályok tiszteletére, a megfontolt, defenzív és példamutató közlekedés fontosságára. Az ORFK-OBB ezzel a rendezvénnyel is tudatosítani szeretné a közlekedőkben, hogy biztonságosan célba érni kizárólag a közlekedési szabályok megtartásával garantálható. A vetélkedő középpontjában a családok állnak, így adott a lehetőség arra, hogy a szervezők egyszerre több generációt szólítsanak meg.

A „Közlekedik a család” vetélkedőre minden olyan család benevezhet, amely magyarországi lakóhellyel rendelkezik és legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, valamint a család hat és tizenhét év közötti gyermeket, illetve gyermekeket nevel.

A területi (fővárosi, vármegyei) versenyeken első helyezést elért családok indulhatnak az országos döntőben. A két napos megmérettetésen a családok előbb tesztlapot töltenek ki, majd másnap a gyakorlati és ügyességi versenyszámokban mérik össze tudásukat. A „Közlekedik a család” vetélkedő fődíja a 2012. évi újraindítás óta minden évben egy Škoda személygépkocsi, melyet az ORFK-OBB együttműködő partnereivel (Autós Nagykoalíció, Škoda Magyarország) közösen biztosít.

Idén a „Közlekedik a család” vetélkedőre jelentkező családok száma megközelítette az 500-at. A 2023 szeptember 09-én és 10-én a Dunakanyar két városában, Szentendrén és Visegrádon lebonyolított országos döntő fődíját, egy új Škoda Fabia-t a Veszprém vármegyei Józsa család nyerte meg.

2020 óta a rendezvényen már nem csak a családokat, hanem a legeredményesebb oktatási intézményeket is jutalmazzák. Azok az általános iskolák, amelyeknek a megmérettetésre a legtöbb családot sikerül mozgósítaniuk, értékes tan- és sportszer csomagot nyerhetnek.

A kezdetek

A vetélkedő gyökerei több mint negyedszázados múltra tekintenek vissza. Az eredetileg Nógrád vármegyéből származó ötlet felkarolása után döntött az ORFK-OBB vezetése arról 1996-ban, hogy a családok részére országos szintű, felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedőt szervez. A rendezvény már a kezdetekben is kétlépcsős volt, a területi (fővárosi, megyei) selejtezők után került sor az országos döntő végrehajtására.

A 2012. évi újraindítást követően megtartott rendezvények nyári, illetve kora őszi időpontjaival szemben 1996-ban és 1997-ben az országos döntőt télen, december elején tartották. A helyszín mindkét esetben egy különleges, ámde patinás helyszín, a fővárosi városligeti műjégpálya volt, ahol a hideg időnek megfelelően jól beöltözött családoknak egy rendkívüli terepen, a jeges felületen kellett bizonyítaniuk. Az országos döntő keretében először egy előselejtezőt tartottak a megyékből és a fővárosból érkező egy-egy (összesen húsz) csapat részvételével. Közülük a három legjobban teljesítő család kelhetett versenyre a fődíjért, egy VW Polo Classic személygépkocsiért.

Az országos döntőkre a szervezők változatos, szakmai tudást, illetve ügyességet igénylő, valamint szórakoztató feladatsorokat állítottak össze. Ezek sorában megtalálhatók voltak az autós és kerékpáros ügyességi, az elsősegély nyújtási, a műszaki (gumiabroncs csere stb.), a KRESZ szabályok ismeretével kapcsolatos, az egyéb közlekedésbiztonsági, valamint a humoros, szórakoztató (pl. szánkós) feladatok.

Az első országos döntőn lett először bevetve az úgynevezett „fordított kerékpár”, mely valamennyi résztvevő körében nagy sikert aratott (ez egy négykerekű jármű volt fordított irányíthatósággal, amely a kormány jobbra fordításakor balra, balra kormányzáskor pedig jobbra, valamint előre tekeréskor hátra, hátra tekeréskor pedig előre haladt). Ezzel a különös járművel kellett egy előre berendezett ügyességi pályán a versenyzőknek végighaladniuk, és a feladatokat teljesíteniük – nem kevés hibát és nem kis derültséget keltve a végrehajtás során.

A 90-es évek közepén a Magyar Televízió legnézettebb hazai gyártású sorozatai közé tartozott a Família Kft. A „Közlekedik a család” vetélkedő szervezői a produceren, Gát Györgyön keresztül kérték fel a sorozat több szereplőjét a döntőn való részvételre. Ennek köszönhetően az 1997. évi verseny finisében a gyakorlati feladatokat előzetesen a TV sorozat szereplői mutatták be, továbbá a fődíjért küzdő mindhárom döntős csapat mögött a sorozat egy-egy népszerű szereplője állt, akik tanácsokat adtak, és a családtagokkal együtt szorítottak, izgultak a győzelemért. Az országos döntő hangulatát tovább emelte, hogy a rendezvény szüneteiben olyan neves művészek léptek fel, mint a Pa-dö-dő, Xantus Barbara, valamint Csonka András.

A döntőről egyórás, show jellegű TV műsor is készült, melyet a köztévé hétvégén, nappal tűzött napirendjére. Az első országos döntőkön az ORFK akkori vezetői, az ORFK-OBB elnökségének tagjai, valamint az együttműködő szervezetek vezető képviselői egyaránt részt vettek. Ezekről a vetélkedőkről szerencsére fennmaradt néhány páratlan képfelvétel, melyek még árulkodnak az akkori döntők hangulatáról. Rég volt, szép volt…

G.I.

(a cikkben alkalmazott képek forrása: ORFK-OBB)