Majdnem halálba vitte a testvérét

  • Ijedtében rángatni kezdte a kormányt – másodperceken múlt a tragédia.
  • Túlkormányozta az autót, az felborult és fejjel lefelé a csatornába zuhant.
  • A szülei tudták, hogy nem tud vezetni, mégis engedték, sőt vele autóztak.
  • Még a gyérforgalmú utakon is büntetik a jogosítvány nélküli autóvezetést.

 

Kis híján egy kétéves gyermek életébe került, amikor a család autója fejjel lefelé egy öntözőcsatornába borult. Az apa és annak élettársa, valamint a 15 éves fiuk segítség nélkül kimenekültek a járműből, a biztonsági gyermekülésben rögzített kétéves apróság azonban hosszú ideig fuldoklott a vízzel telt utastérben. Elvesztette az eszméletét és az orvosok szerint néhány percig közvetlen életveszélyben volt.

Egy szemből érkező autó vezetőjének a lélekjelenlétén és határozottságán múlt, hogy a baleset nem követelt emberéletet. Ő és a 15 éves fiú végül közös erővel szabadították ki a gyermeket a félig elsüllyedt autóból, majd ők vitték partra.

Azt követően a körülötte összegyűlt felnőttek és a bátyja együtt térítették magához, majd stabilizálták az állapotát a mentők kiérkezéséig.

A baleset után a rendőrség arra a kérdésre kereste a választ, miként került az autó az öntözőcsatornába?

Megijedt a szemből érkezőtől

Ekkor derült ki, hogy az autót a baleset idején a 15 éves fiú vezette. Apja és az ő élettársa megengedték neki, hogy lakott területen kívül vezesse a család autóját a gyér forgalmú úton. Csakhogy az egyik jobbkanyarban a fiú elmondása szerint megijedt egy szemből közeledő személygépkocsitól.

Kapkodni kezdett és közben erősen túlkormányozta a járművet. A kocsi lesodródott a csatorna feletti átvezetőről és tetővel lefelé a csatornába borult. Pillanatok alatt megtelt vízzel az utastér. A biztonsági gyermekülésben utazó kétéves gyermek azonban bennrekedt.

A Szegedi Törvényszék előkészítő ülésen hozott jogerős ítéletet, miután valamennyi vádlott a váddal egyezően elismerte felelősségét, és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról.

A 15 éves fiút gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségében, édesapját és annak élettársát pedig három-három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

A fiatalkorú vádlottat 2 év próbára bocsátotta, azzal, hogy a próbaidő alatt pártfogói felügyelet alatt áll majd. Az apa és élettársa másfél-másfél év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíró.

Az ítélet indoklásakor a bíró hangsúlyozta:

„A fiatalkorú vádlott édesapja és élettársa szülői felügyeletükből fakadó kötelességüket súlyosan megszegték, amikor a gépkocsi vezetését átengedték a 15 éves, általuk is tudottan gépjárművezetésre alkalmatlan tizenéves vádlottnak”, mutatott rá a bíróság.

Továbbá azzal is megsértették szülői kötelezettségeiket, hogy úgy hagyták vezetni a kamaszt, hogy közben az autóban utazott kétéves testvére is. Így nemcsak a kamasz, az ő testi és lelki fejlődését is veszélyeztették, hanem mindkettőjüknek traumát okoztak.

Nem mentség a gyér forgalom

Az eljárás során sem a rendőrség, sem az ügyészség nem fogadta el a vádlottak azon védekezését, hogy az út, ahol a baleset történt gyér forgalmú volt, ezért hagyták vezetni a kamasz gyereket. Csakhogy vezetői engedély nélkül ott sem vezethet senki törvényesen, ha csak nem gépjárművezető-tanulóról van szó, de akkor is csak akkor, ha mellette ül az oktatója.

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy földúton, „a kertek alatt”, szabad gyakorolni, vezethet bárki, akár jogosítvány nélkül, sőt ittasan is.

Ez nem igaz. A KRESZ csak a közforgalom elől elzárt területeken engedi meg, pontosabban ott nem tiltja a jogosítvány nélküli vezetést. A saját udvarában, zárt kertjében, ami ez esetben kerítéssel körbekerített területet jelent, bárki vezethet. Akár egy 15 éves gyerek is.

Tudni kell azonban, hogy ha baleset történik, akkor nem számít, hogy forgalom elől elzárt területen közlekedett a sofőr, eljárás indul ellene és az ellen is, aki átadta neki a volánt, noha tudta vagy tudnia kellett, hogy az illetőnek nincs is jogosítványa. Az ilyen esetekben is kiskorú veszélyeztetése miatt indulhat eljárás a szülő ellen.

Sok szülő hiszi, ha a gyereke egy földúton vagy a kertben elboldogult az autóval, nem okoz majd neki gondot egy kis forgalmú úton sem eljutni A pontból B-be. Azonban „a vezetés több annál, mint a pedálok nyomogatása és a kormány tekergetése”, mutatnak rá időről időre az autósiskolák oktatói.

Biztonságos közlekedéshez képesnek kell lenni figyelni és értékelni a forgalmi változásokat és akár másodpercenként döntéseket hozni.

Össze kell tudni hangolni a sebességet az út- és látási viszonyokat, kezelni kell tudni a vezetéssel óhatatlanul együtt járó stresszhelyzeteket – ami sokszor még gyakorlott sofőröknek sem sikerül. És mint a példabeli esetben történt: el kell tudni fogadni és jól kell kezelni a váratlan helyzeteket.

Nem szabad megijedni egy szemből közeledő másik járműtől.

Több szabályt is megsértettek

Magyarországon csak az adott gépjármű-kategóriára érvényes vezetői engedéllyel szabad közúton közlekedni. Személygépkocsinál ehhez az kell, hogy a sofőr minimum 17 éves legyen, sikeresen teljesítse az elméleti és gyakorlati vizsgát, elvégezzen egy elsősegélynyújtó tanfolyamot és egészségügyileg alkalmas legyen a gépjárművezetésre.

Egyszerre több bűncselekményt is elkövethet az, aki olyasvalakinek adja át a volánt, akinek nincs vezetői engedélye.

Ilyen lehet a Jármű tiltott átengedése. Ezt a bűncselekményt az követi el, aki a jármű kulcsát olyan személynek adja át, aki vezetésre alkalmatlan (ittas, bódult, súlyos beteg), vagy akinek tudhatóan nincs jogosítványra.

Esetünkben a gyermek életkorából egyenesen következik, hogy nem volt, hiszen nem is lehetett vezetői engedélye, és ha valakinek, a szülőnek ezt tudnia kellett.

Azonban akár Közúti veszélyeztetésért is felelősségre vonható a gyermekét jogosítvány nélkül közúton vezetni engedő szülő. Ez a bűncselekmény akkor valósul meg, ha valaki a közlekedési szabályok megszegésével mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki. Ha a 15 éves fiú összeütközött volna a szemből felé közeledő autóval, amitől megijedt, az eljárás során ennek a bűncselekménynek a lehetőségét is vizsgálhatták volna.

A kiskorú veszélyeztetése – amiért egytől 5 évig terjedő fogház vagy börtönbüntetés is kiszabható – akkor valósul meg, ha a kiskorú nevelésére, felügyeletére köteles személy, szülő, gondviselő e feladatát súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti.

Azt mindig az egyes esetek összes körülménye alapján dönti el a bíróság, hogy mikor melyik bűncselekmény állapítható meg, vagy hogy ki miért vonható felelősségre.

Ne vezessen a gyerek! De miért ne?

A törvényi tilalom és a fentebb felsoroltakon túl, számos oka van még annak, hogy tiltás van érvényben. Neurológusok szerint tizenéves  korban a gyermek agya még fejlődik. A frontális lebeny – amely a döntéshozatalért, impulzuskontrollért és veszélyértékelésért felelős – még nem elég érett a vezetéssel járó komplex feladatok ellátására és a sofőrt érő impulzusok kezelésére.

A gyerekek és fiatalok reakcióideje lassabb, kockázatértékelésük hiányos, impulzuskontrolljuk gyenge. Ezért nem engedi a jog 17 évesnél fiatalabbaknak, hogy idejekorán a volánhoz üljenek.

Lehet előny a gépjárművezető-képzésen, ha a gyerek otthon már megtanulta kezelni az autót. Ha nem fullad le minden induláskor alatta a motor és nemcsak a sokadik próbálkozásra sikerül felkapcsolnia kettesbe.

Azonban ez is csak akkor igaz, ha jó tanára volt a fiatalnak. Nem sok jóval kecsegtet, ha valakit arra tanítanak otthon, hogy padlógázzal, „vagányul”, driftelve, kipörgő kerekekkel induljon el, mert akkor nem fullad le az autó.

A rossz beidegződéseket a profi oktatók sem tudják egykönnyen felülírni.

F. Gy. A.