Még az idén elkészülhet a Kőbányai BringAréna

  • 120 éves vágya teljesül a kerékpársport szerelmeseinek: lesz saját fedett csarnokuk.
  • Hat év alatt 370 millió forintot spóroltak össze a létesítményre; 700 millió kellett volna.
  • Április 29-i döntésével a kormány kipótolta a hiányzó összeget: indulhat a kivitelezés.
  • A pálya közepén kerékpáros tanpályát létesítenek iskoláknak, szervezett csoportoknak.

Szerződés szerint februárra kell elkészülnie a Kőbányai BringArénának, de az ötletgazda-projektfelelős reményei szerint akár már novemberben birtokba vehetik a versenyzők, valamint a szabályos és biztonságos kerékpározást megtanulni vágyó iskolások az ország első fedett kerékpáros pályáját – nyilatkozta a Közlekedésbiztonságnak Eisenkrammer Károly, a Vuelta Sportiroda igazgatója, a Kőbányai BringAréna projekt vezetője.

Európában szinte egyedülálló módon, Magyarországon jelenleg egyetlen fedett kerékpáros létesítménye sincs. A több mint 120 éves Millenáris Velodrom betonfelülete évtizedek óta romlik és balesetveszélyes, fedett pálya pedig egyáltalán nincs.

De még a más célra épült fedett arénákban sem alakítottak ki olyan platformokat, amelyekre alkalomszerűen – például egy jelentős nemzetközi verseny erejéig – felépíthetnének egy kerékpáros pályát. Annak ellenére nincs, hogy nemcsak a versenysportnak lenne nagy szüksége rá, hanem a közlekedésre oktatásnak is nagy segítséget jelentene egy egész évben működő fedett csarnok, ahol például a gyerekek megtanulhatnák és gyakorolhatnák, hogyan kell szabályosan és főleg biztonságosan kerékpározni.

Márpedig ahogy úszósport nem létezhet uszodák nélkül, foci futballpályák nélkül, a versenyszerű kerékpározás is elképzelhetetlen jó minőségű, és a versenyzők számára bármikor használható pálya nélkül. Eisenkrammer Károly szerint részben ez, részben pedig a sportág száz évre visszamenően  is igen gyenge lobbiereje az oka annak, hogy a sportág hazai legjobbjai  jelenleg jobb híján csak külföldön tudnak tréningezni.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Lovassy Krisztián vagy a Világkupa ötödik helyezett Szalontay Sándor is rendszeresen Bécsbe utaznak egy-egy pályaedzésre. A speciális szakmai munkát pedig országúton, a forgalomban kénytelenek elvégezni, ami a nem mindig békés autós-kerékpáros viszony fényében finoman szólva sem a legbiztonságosabb edzésforma.

Ebből adódóan az ágazat utánpótlása is igen nehéz helyzetben van. Nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy egy-egy speciális edzésre Bécsbe vigyék tizenéves gyermeküket. Inkább másik sportot választanak neki (választatnak vele), olyat, amelyben akár a lakhelyüktől néhány utcányira is találnak lehetőséget az edzésre.

Már-már kész csoda, hogy ennek ellenére is létezik és egyre eredményesebb a hazai kerékpársport. Márpedig létezik, és valóban egyre eredményesebb. Nem kis részben köszönhetően ez a Tour de Hongrie népszerűségének.

Az idei Giro d’Italian már két magyar bringás is rajthoz áll. Azok kedvéért, akik nem ismerik a kerékpársport belső viszonyait, ez a tény ahhoz hasonlítható, mintha két magyar futballista is pályára lépne a Bajnokok Ligája egyik top csapatában egy BL-rangadón.

Az országúton, főleg a többnapos versenyeken jeleskedő Valter Attila vagy Dina Márton számára is hasznos lenne egy fedett pálya Budapesten, hiszen a speciális, gyorsító szakmai munkát itt is el tudnák végezni, biztonságos körülmények között.

A sportág többször nekifutott, hogy kilobbizzon magának egy fedett létesítményt. 2014 óta célzottan spórolnak egy hazai Velodromra. Hat év alatt 370 milliót tettek félre a Magyar Kerékpáros Szövetség az EMMI évenkénti infrastruktúra fejlesztési támogatásaiból erre a célra, azonban még egy, a minimális igényeknek is éppen csak megfelelő – nem fűtött, nem légkondicionált, kiszolgáló létesítményekben sem bővelkedő – sátorral fedett kerékpáros pálya is minimum 700 millióba kerül.

Tavaly nyár végén aztán megkezdték a tervezést – az sem volt sétagalopp, mondta Eisenkrammer Károly, főleg, hogy közben úgy írták ki a kivitelezésre a közbeszerzést, hogy tudták, a szükséges összegnek csak alig több, mint a fele van meg.  Lehetőséget adnak a jogszabályok feltételes közbeszerzés kiírására azzal, hogy miután győztest hirdetnek, pár hónapon belül a projekthez szükséges pénznek is meg kell lennie, de amibe belevágtak, ennek ellenére sem volt kockázatmentes.

Végül összegyűlt a mai tudásuk szerint szükséges összeg. Az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Révész Máriusz segítségével és hosszú szervezési munkának köszönhetően április 26-án a kormány 337 millió forinttal kiegészítette a projekthez addig összegyűjtött összeget. Így azonnal megkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok, amihez 15+5 évre a Kőbányai Önkormányzat biztosított egy mintegy másfél hektáros területet a Sportligetben, az idén felújított Újhegyi Uszoda közelében.

Eisenkrammer Károly elismerte: a Kőbányai BringAréna nem mérhető semelyik nemzetközi versenyek lebonyolítására és több ezer ember befogadására alkalmas kerékpáros csarnokhoz. A Kőbányára megálmodott Velodrom 4500 négyzetméteres alapterületű, fémszerkezetű ponyvacsarnok lesz egy 200 méter hosszú és hat méter széles döntött kanyarú fapályával. Ehhez tartozik még majd egy száz fő befogadására alkalmas nézőtér is. Más országok nagy Velodromjaihoz képest a Kőbányai BringAréna csak egy szerény edzőpálya. A sportág művelőnek és szerelmeseinek azonban egy hatalmas előrelépés.

Az épület a sátor jellege miatt nem lesz fűthető, ezért téli edzésekre csak korlátozottan lesz használható. Más sportágak művelőinek is csak korlátozottan lenne kiadható. (Külföldön, a nagy kerékpáros csarnokok közepén tornászok edzenek, vagy éppen teniszpályákat alakítanak ki.) A projekt felelősei szerint azonban az év 365 napjából legalább 300 napot biztosan ki tudják használni a versenyzők, a hobbi sportolók és a persze a gyerekek is.

Alagút vezet majd a pálya alatt a csarnok belsejébe, ahol a kisiskolások számára kerékpáros tanpályát alakítanak ki. Azt, hogy kik és milyen feltételekkel használhatják majd a tanpályát, Eisenkrammer ma még nem tudja. Reményei szerint lesznek olyan támogatóik, akiknek a segítségével ingyen is fogadhatják majd az iskolásokat, hogy nekik már majd ne a forgalmas utakon kelljen megtanulniuk és gyakorolniuk a biztonságos kerékpározást, miközben a „nagyok” a fa körpályán edzenek.

 F.Gy.A.