Megtámadta a közlekedési hatóság ellenőrét egy drogos taxis Siófokon
- Ellenőrizni akarták, ő autóba pattant és elsodorta az ellenőrt
- Marihuánát találtak a kocsijában, majd később a szervezetében is
- A fű hasonlóképpen hat az autóvezetőkre, mint az alkohol
Siófokon őrizetbe vett a rendőrség egy 26 éves budapesti taxisofőrt hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés, könnyű testi sértés és kábítószerbirtoklás gyanújával. Kihallgatása után kezdeményezték a letartóztatását – írja a police.hu.
A taxist hétfő délután ellenőrizni kívánták az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály központi régió ellenőrzési osztályának munkatársai, ő azonban a felszólítás ellenére kocsiba ült és megpróbált elhajtani.
Az ellenőrök – akik nevük mellőzését kérték – elmondták, hogy a Balaton Soundra érkezőket szállító személyfuvarozókat ellenőrizték hétfő délután, amikor feltűnt nekik az a bizonyos sárga taxi. A rendszáma alapján már az ellenőrzés megkezdése előtt pontosan tudták: a sofőrnek Somogy megyére nincs érvényes taxiengedélye.
Amikor az ellenőrök a sárga autóhoz léptek a sofőr épp kipakolta az utasai csomagjait, utazótáskákat, hátizsákokat. Nyilvánvaló volt, hogy a Sound vendégeit szállította. Az egyik ellenőr a sofőrhöz lépett, a főnöke eközben – a megszokott rutint követve – az utasokat készült kikérdezni, hogy fizettek-e a fuvarért. Ha kellett fizetniük, azaz nem baráti fuvar volt, az azt bizonyította volna, hogy a taxis személyfuvarozási szolgáltatást végzett – engedély nélkül.
Jó okuk volt a közúti közlekedési ellenőröknek arra, hogy átfogó ellenőrzést tartsanak. A Sound idején a helyiek szerint volt olyan nap, amikor kétszáznál is több sárga, azaz budapesti taxi dolgozott (engedély nélkül) Zamárdiban és környékén, amit a helyi, engedéllyel dolgozó személyszállító vállalkozók igencsak sérelmeztek.
A 26 éves budapesti taxis ellenőrzése azonban nem a hatósági emberek terve szerint alakult. A sofőr ridegen közölte az őt megszólító ellenőrrel, hogy ő most nem ér rá, siet, hagyja őt békén, majd félrelökte, beugrott a volán mögé és elindult.
Azonban az ellenőr sem hagyta annyiban a dolgot. A kocsiba kapaszkodott és még akkor sem engedte azt el, amikor a sofőr hirtelen fékezett, majd újra nagy gázt adott és ezt még kétszer vagy háromszor megismételte.
Miután nem sikerült megszabadulnia az ellenőröktől, a sofőr kiszállt és a hivatalos megfogalmazás szerint fenyegetően lépett fel az ellenőrökkel szemben. De aztán ezt is feladta. Vélhetően azért, mert időközben megérkezett a közlekedési hatóság másik ellenőrcsapata is. Úgy tűnt, az agresszív taxis felfogta, hogy az ellenőrök most már biztosan nem fogják elengedni, ráadásul túlerőben is vannak, tehát kár izmoznia.
Miután a taxis, ha csak pár méteren keresztül is, de elsodorta az őt jogszerűen ellenőrizni akaró hatósági tisztviselőt, aki amiatt könnyű sérüléseket szenvedett, az ellenőrök rendőrt hívtak. A taxis akkor már láthatóan beletörődött a sorsába.
Bár lehet, hogy csak reménykedett. Reménykedett, hogy az ügynek ezen a ponton vége lesz. Nem ok nélkül remélte, hogy így lesz…
Tévedett. A helyszínre érkező rendőrök miután meghallgatták a hatósági embereket, bementek a közeli dohányboltba, annak kamerája ugyanis rálátott arra az útszakaszra, ahol a taxist ellenőrizni próbálták. Megnézték a felvételt, és azonnal megbilincselték a taxist.
Azt már a közlekedési ellenőrök is csak később tudták meg, hogy nemcsak azért lehetett ideges a 26 éves sofőr, mert engedély nélküli taxizáson kapták. A rendőrök egy zacskónyi – a hivatalos közlés szerint – kábítószer-gyanús anyagot találtak a kocsijában. Úgy tudni, marihuánát.
Később kiderült, nemcsak a kocsiban volt a Magyarországon legkeresettebb drogból. A sofőr drogtesztje is pozitív lett, azaz a fiatalember nemcsak szállította, fogyasztotta is a szert.
A rendőrök minden bizonnyal kíváncsiak lesznek arra is, és valószínűleg nemcsak a siófokiak, a budapestiek is, hogy a taxis kitől és hol szerezte be a drogot, s kinek szállította azt. Kábítószer-birtoklásért a hatályos Btk. szerint alapesetben öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. De akár kettőtől nyolc évig tartó börtön vagy fegyház is lehet az ítélet, ha kiderül például, hogy a taxis egy bűnszervezet tagjaként fuvarozta a drogot Siófokra.
A kábítószer birtoklásához jön még majd halmazatban a hivatalos személy elleni erőszak (amiért szintén öt évig tartó szabadságvesztés szabható ki alapesetben), a közúti veszélyeztetés, amiért akár három évre is leültethetik az elkövetőt, és a könnyű testi sértés, amiért akár két évre is rács mögé küldheti az elkövetőt a bíró.
Halmazati büntetésként így akár hét évet is kaphat – az ügy jelen állása szerint – ha minden eddig terhére rótt bűncselekményben bűnösnek mondja ki a bíróság.
Ellenőrzéseik során viszonylag ritkán találkoznak a közlekedési hatóság emberei ilyen durva ellenállással. Még a taxisokra sem jellemző, hogy erőszakkal próbálnák megakadályozni az ellenőrzést, mondta a központi régió ellenőrzési osztályvezetője lapunknak. Arra volt már példa, mesélte, hogy egy taxis, miután megtudta, hogy egy időre búcsút mondhat a rendszámának és az engedélyének is, vad telefonálásba kezdett, majd megjelent a helyszínen hat-nyolc nagydarab fickó, de az ellenőrök fenyegetése akkor abban merült ki, hogy csúnyán néztek rájuk a nagyfiúk.
Az még külön vizsgálat tárgyát képezheti majd, hogy a taxis kábítószer hatása alatt, azaz bódult állapotban vezette-e a kocsiját vagy sem. Abból ugyanis, hogy a szervezetében kimutatták a marihuána nyomait, még nem következik, hogy a sofőr, a szer hatása alatt állt. A marihuána hatóanyaga, a THC ugyanis még hetekkel, hónapokkal a szer fogyasztása után is kimutatható a szervezetben, amikor már semmiféle bódító, vezetést befolyásoló hatása nincs.
– A marihuána, azaz a fű, hasonlóan befolyásolja az autóvezetők vezetési képességét, mint az alkohol – mondta lapunknak dr. Funk Sándor addiktológus. – Jelentősen megváltoztatja a fogyasztó önértékelését.
Időnként tragikus véget érnek olyan füves partik, emlékeztetett Funk doktor, amelyeken kezdő fogyasztók is részt vesznek, vagy a megszokottnál erősebb anyagot szívnak a résztvevők, esetleg rá is isznak egy kevés alkoholt.
– Nem jellemző, de évente egy-két eset nálunk is előfordul – magyarázta Funk Sándor –, amikor valaki a szer hatására úgy érezte, képes repülni. „Ha egy ostoba veréb tud repülni, én miért ne tudnék”. Ilyenkor azon múlik az illető élete, hogy a többiek képesek-e megakadályozni, hogy bemutassa repülési tudományát. Ha már ők is elszálltak a fűtől, a tragédia szinte elkerülhetetlen.
Ennek fényében nem nehéz elképzelni milyen következményekkel járhat, ha egy sofőr, némi fű hatására úgy kezd előzésbe, hogy „ha nem férek be, majd magam felé húzom a magassági kormányt és átrepülők a szembe jövő felett”.
– A gyakorlott füvezők tudják, érzik, hol az a határ, amikor már jobban teszik, ha ki sem mozdulnak otthonról, de olykor ők is hibázhatnak, és akkor nagy bajt tudnak okozni a marihuána hatása alatt – mondta Funk doktor.
A füves sofőrt amúgy nem nehéz leleplezni. Sőt, talán még könnyebb is, mint az ittas vezetőket. Elárulják őket a piros szemeik, ami a fűhasználat egy jellegzetes kísérőjelensége. A marihuána-fogyasztó szemei majdnem olyan színűek, mit a közlekedési lámpák piros jelzése.
F.GY.A.