Miért lehet veszélyes, ha nem történik semmi?

• Ön mennyire képes összpontosítani a vezetésre akkor, ha tartósan nem történik semmi az úton?
• Tudja Ön, hogy mi miben befolyásolja a pillanatnyi monotónia-tűrő képességét vezetés közben?
• Abból is nagy baj lehet, ha a gyerek vagy a házi kedvencünk az úton nehezen viseli a monotóniát.

Nyaranta ezrek szembesülnek azzal, hogy egy dolog a városban autózni az otthon, a munkahely, az iskola és a bevásárlóközpont között, esetleg a szomszéd településig és vissza nap, mint nap, és más az, amikor akár többszáz kilométert is meg kell tenni, ráadásul vadidegen környezetben és olykor hatalmas dugókban, máskor néptelen utakon.

Sokan, amikor autóval nyaralni indulnak épp ezért, inkább az éjszakai vezetést választják. Kisebb a forgalom, nem kell a forrósággal megküzdeniük, mint nappal; hosszabb utat tudnak így megtenni „egy fenékkel”, gyorsabban leérnek így az Adriára, az olasz vagy éppen a francia tengerpartra, mint, ha a tömeggel haladnának.

Azonban az éjszakai vezetésnek is megvannak a hátrányai és a veszélyei (rosszabbak a látási viszonyok, nehezebb a tájékozódás és még sorolhatnánk). Sokkal több gondot okoz azonban a közlekedésben, ha a gépjárművezetők túlságosan stresszesen indulnak útnak és nincs kellő önismeretük.

Nem ismerik például saját monotónia-tűrésüket.

Dr. Juhász Anikó munka- és szervezetpszichológus saját kutatásainak eredményei alapján állítja, a gépjárművezetők nem kis hányadánál komoly gondok vannak az önismeretükkel. Nem ismerik saját valódi képességeiket, nincsenek tisztában például azzal, hogy miképpen reagálnak a veszélyhelyzetekre, legyen szó akár az út-, a látási vagy időjárási körülmények hirtelen megváltozásáról, vagy mások hibájáról, ami őket is veszélyezteti.

Juhász Anikóval a teljesség igénye nélkül számba vettük, mi mindennel kell szembesülnie a gépjárművezetőknek egy hosszabb úton, főleg, ha nem hivatásos a sofőr és csak ritkán vág neki több száz kilométeres utaknak.

Minden gépjárművezető egyik legfontosabb képessége a monotónia-tűrés, azaz, hogy a gépjárművezetők mennyire képesek összpontosítani a feladataikra olyankor, amikor külső ingerek nem vonják el a figyelmüket, és maga a feladat sem készteti őket különösebb koncentrációra.

Tipikusan ilyen monotóniatűrő-képességet próbáló feladat a közlekedésben, amikor autópályán kell vezetni. És e tekintetben majdnem mindegy,  hogy a monotóniának az az oka, hogy a sztráda bedugult és csak lépésben lehet haladni, vagy ellenkezőleg: üres, ráadásul éjszaka van, semmi látnivaló, se mozgás, amire reagálni lehetne vagy kellene.

Sokakat már ez az „itt semmi nem történik” állapot önmagában is stresszel. Aztán hirtelen mégis történi valami és a gépjárművezetőnek egyik pillanatról a másikra „csúcsteljesítményt” kell produkálnia, hogy elkerüljön egy veszélyhelyzetet.  Ilyen, amikor a semmiből előkerül egy vad (volt már rá példa autópályán is), vagy egy kivilágítatlan jármű, láthatósági mellény nélkül közlekedő gyalogos, kerékpáros. Ilyenkor a másodperc törtrésze alatt kell felmérnie a közlekedőnek a saját helyzetét, döntéseket hozni és pontosan végrehajtani.

Aki járt már pályaalkalmassági vizsgálaton, találkozott azzal a tesztel, amikor a vizsgált személyek hét percen keresztül látnak egy-egy alakzatot, és azt kell eldönteniük, hogy az megegyezik-e a felette lévő négy valamelyikével. A feladatnál legalább 550-600 választ várnak el, és maximum 10 százalék hibát fogadnak el. Tíztől több hibája azonban abban az esetben sem lehet, ha 1000-nél több választ adnak.

Juhász Anikó elmondta, ennek az az oka, hogy vezetés közben nemcsak az számít, hogy a járművezetők jó döntéseket hozzanak, fontos az is, milyen gyorsan hozzák meg a döntést, majd azt milyen pontosan képesek végrehajtani. Ha valaki túl sokáig gondolkodik azon, hogy fékezzen, lehúzódjon az útról vagy ezeket mind egyszerre tegye meg, könnyen megtörténhet, hogy mire cselekvésre szánja magát, már késő lesz.

A monotónia-tűrés olyan pszicho-fiziológiai sajátosság, amely képes befolyásolni a teljesítőképességet. A mozdulat az ismétlődések során automatikussá válik és elvégezhető anélkül, hogy az egyén átgondolná, hogyan kell azt végrehajtani. Emiatt a monotónia növeli a balesetek kockázatát. A pályaalkalmassági vizsgálatok tapasztalatai ugyanakkor azt mutatják, hogy akik a fenti tesztet tíz-tizenöt perc elteltével megismételték, átlagosan 10 százalékkal jobb teljesítményt nyújtottak, mint az előző alkalommal. Az ismétlés előtt megbeszélik a feladatot és az első teszt tapasztalatait a pszichológussal, aki visszajelzést ad a vizsgált gépjárművezető munkastílusáról, például, hogy hibátlan, de kevés választ adott, vagy sok választ adott, ám számos hibával. Az ismétlés és a tudatosulás a feladat végrehajtásáról okozhatta a javulást a teljesítményben.

Bizonyos tényezők nagyban befolyásolhatják, hogy ki mennyire képes elviselni, hogy hosszú ideig nem történik semmi, majd hirtelen a feje tetejére áll körülötte a világ. Avagy egy vezetés közben sajnos gyakran előforduló példával élve: „Békésen autózunk, aztán egyszer csak jön egy őrült és majdnem belénk rohan”.

A legtöbben automatikusan a hirtelen felbukkanó „őrültet” hibáztatják mindenért, ami a feltűnése után történik; ha balesetet szenvednek azért, ha csak hirtelen az egekbe ugrik a vérnyomásuk, azért. Számos kutatási eredmény szól azonban amellett, hogy ezek a vélemények nem feltétlen megalapozottak. Mert például már messziről látható lett volna a közeledő „őrült”, csak a járművezető nem nézett a tükörbe, hisz’ úgy se jár erre ilyenkor senki. Ezek után érte sokként, amikor kiderült, mégiscsak járnak arra felé mások is.

A közlekedési helyzetekben előforduló stresszorok:

1)       időjáráshoz köthető tényezők, mint a jeges, vizes út, a szokatlanul erős szél,

2)       más gépjárművezetőkhöz kapcsolódóak, például, ha az előtte haladó túlságosan lassú,

3)       gépjármű-vezetési feladathoz fűződő, ilyen lehet a hegyi úton vezetés

4)       nem megfelelő látási viszonyok, mint például az éjszakai vezetés.

Juhász Anikó kutatásokra hivatkozva elmondta: általában a nőkre és az idősekre az időjárás és a többi közlekedő nagyobb hatással van, jobban frusztrálja őket, mint másokat. De ugyanezek igazak azokra is, akik már voltak közlekedési baleset részesei.

Hosszú úton fontos, hogy a sofőrnek milyen az éberségi, aktivitási szintje, és hogy tudja, mikor van jó formában. Egyénileg változó, hogy ki, mikor képes csúcsteljesítményt produkálni. A cirkadián ritmussal hozták összefüggésbe, hogy az emberek nagy többségének hosszabb a reakcióideje hajnali kettő és hat óra között, valamit délután 14 óra tájban (ebéd után, amikor az úgynevezett kaja kóma úrrá lesz rajtuk) nyújtják a legrosszabb teljesítményt, míg10 óra után, valamint este hat és tíz között a legjobbat.

A pszichológia arosual szintnek nevezi a szervezet általános izgalmi és éberségi állapotát. Nem jó, ha túl alacsony, az ember olyankor unatkozik és könnyen elalszik, ami vezetés közben pillanatok alatt tragédiához vezethet. Ugyanakkor, ha túl magas, a sofőr erős stresszként éli meg a vezetést, ami akár pánikrohamhoz is vezethet.

A pszichológus azt javasolja, mindenki mérje fel, hogy mikor képes a legjobb teljesítményt nyújtani, és lehetőleg akkor induljon útnak.

Azonban a tudatosság más szempontból is fontos. Akinek hamis kép él a fejében önmagáról, a teljesítőképességéről, könnyebben belesodródik (hagyja magát belesodorni) olyan helyzetekbe, amelyekkel az ő tudásával, képességeivel vagy az ő autójával már nem tud megküzdeni. Juhász Anikó kutatásai szerint elsősorban a fiatal és a középkorú férfiakra jellemző az a fajta versengés, ami az utakon sokszor tragédiához vezet. Amikor meg akarják mutatni a másik sofőrnek – egy vadidegennek, akivel még soha nem találkoztak és vélhetően nem is fognak –, hogy ő is van olyan jó, mint az a másik.

Szélsőséges példaként ide sorolhatók a büntetőfékezések is. Ha már a megelőzni kívánt autót sikerült megelőzni, semmi értelme fékezéssel büntetni. Ez csak amolyan erőfitogtatás. Egy rendkívül veszélyes, nem mellesleg bűncselekménynek minősülő erőfitogtatás.

Hogyan tehet szert valaki nagyobb önismeretre, amit később, például hosszú távú vezetés közben is jól hasznosíthat? Például azzal, hogy megfigyeli: különböző helyzetekre miképpen reagál, és átgondolja, hogy csinálhatta volna másképp, amit ott és akkor tett. Továbbá azzal, hogy felkészül a várható nehézségekre. Mit tesz majd akkor, ha ez vagy az történik vele az úton? Képzelje el a szituációt, majd azt is, hogy miképpen oldja azt meg, ha az tényleg bekövetkezik.

Ma már az interneten nem nehéz találni olyan autóstársakat, akik már közlekedtek a számunkra ismeretlen úton, és el tudják mondani mit tapasztaltak. Hol milyen akadályokkal kerülhetnek szembe, milyenek az út mentén a pihenőhelyek és a többi. Minél több releváns információt gyűjtenek össze, annál kevesebb meglepetés éri őket, annál kisebb lesz a stressz.

A pszichológus arra is felhívja a figyelmet, hogy az autóval párhuzamosan önmagunkat is fel kell készíteni az utazásra. Érdemes gondolatban végigmenni az útvonalon. Őszintén bevallani magunknak, hogy hány kilométert vagyunk képesek vezetni anélkül, hogy megállnánk és átmozgatnánk elgémberedett tagjainkat.

Nemcsak a sofőr, az utasok számára is fontos információ, hogy körülbelül „hol és mikor állunk majd meg”. Juhász Anikó szerint azonban az is fontos, hogy mindig legyen egy B-terv. Mi történik akkor, ha dugóba kerül a család és fele annyi utat sem tesznek meg az ebéd előre eltervezett helyéig és időpontjáig, mint szerettek volna? Mi lesz akkor, ha a gyerek vagy a kisállat rosszabbul tűri a monotóniát, mint reméltük?

De vajon mire fel reméltük, hogy jobban fogja tűrni az utazást (és mihez képest jobban), ha még soha nem volt hosszabb úton?

Legyen az autóban kellő mennyiségű és megfelelő minőségű, a gyermek figyelmét lekötő eszköz! A türelmetlen, hisztis gyerek komoly stresszfaktor tud lenni, és jelentősen ronthatja a sofőr koncentrációját. Ahogy a többórás autóba zártsághoz nem szokott kisállatok is. Őket is le kell tudni kötni valamivel.

Utóbbiakkal kapcsolatban Juhász Anikó megjegyezte, volt olyan balesetben érintett autós, aki a vizsgálat során elismerte, annyira idegesítette a házi kedvencük viselkedése, hogy amiatt kevésbé figyelt az útra, a forgalomra, mint kellett volna. A pszichológus ezért azt javasolja, akik először indulnak hosszú útra, ne csak önmagukat teszteljék, hanem a gyerekeket és a házi kedvenceket is. Egy ezer kilométeres út előtt – például a Budapest-Debrecen oda-vissza 400 km – kellő ízelítőt adhat mindenkinek, hogy mi vár rá, amikor majd az Adria felé autóznak. És segít a sofőrnek felmérni, hogy várhatóan milyen gyakran kell majd pihenőt tartani.

A pszichológus is fontosnak tartja, hogy a kocsiban mindenki (nemcsak a sofőr) kényelmes, szellős ruhában utazzon. Ahogy azt is, hogy ne az indulás előtti napon kezdjenek el kapkodva csomagolni, bevásárolni, mert akkor másnap fáradtan indulnak útnak. A kimerültség pedig jelentősen ronthatja a sofőr reagáló képességét, növelheti a reakcióidejét. De az sem egy szerencsés kombó, ha egy viszonylag pihent sofőr frusztrált és kimerült utasokkal indul útnak. Egy idő után az ő frusztrációjuk ugyanis a sofőrre is hatással lesz.

Fontos kérdés, hogy az utasok mikor tesznek jót a sofőrrel: ha hagyják vezetni, vagy ha beszélgetnek vele? Juhász Anikó szerint, mint sok minden más, ez is személyenként változhat. Ami fontos, hogy a sofőr akarata legyen a mérvadó. Ha ő akkor érzi komfortosan magát, ha van kivel beszélgetnie, amikor éppen az ég világon semmi másra nem kell figyelnie, legyen. Ha a csendet szereti jobban, legyen úgy.

F.Gy.A.