Milyen színű a jó láthatósági mellény?

  • Láthatósági mellény nélkül, a forgalomnak háttal sétált a halálba az 55-ös úton egy férfi.
  • Melyik az a három szabály, amit minden gyalogosnak be kell tartania lakott területen kívül?
  • Tudja milyen színű ruhát kell viselni, ha nem szeretne láthatatlan lenni a sofőrök számára?

Február elsején Mórahalom térségében halálra gázoltak egy gyalogost az 55-ös úton. A férfi a helyszínen életét vesztette. Az esetről kiadott rövid rendőrségi közlemény szerint egy közeli tanyáról gyalog indult a baleset helyszínétől 200 méterre lévő buszmegálló felé, amikor egy Fiat típusú személygépkocsi elgázolta.

Akkora volt az ütközés ereje, hogy az autó motorháztetője behorpadt, a szélvédője beszakadt. Bár a mentők perceken belül két egységet is a helyszínre küldtek, s azok személyzete azonnal megkezdte az akkor már nem lélegző és más életjelet sem mutató áldozat újraélesztését, már csak a halál beálltát állapíthatták meg.

Háttal gyalogolt a forgalomnak az úttesten és nem viselt láthatósági mellényt! Ezek voltak már a helyszíneléskor nyilvánvaló okai a tragédiának. Még vizsgálják, hogy ezeken kívül volt-e más oka is, hogy a Fiat vezetője nem vette észre az úttesten sétáló gyalogost, és nem kerülte ki.

Bármi is történt, az eset rávilágít arra, mennyire fontos – különösen lakott területen kívül –, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok viseljenek láthatósági mellényt!

Legalább ilyen fontos lenne az is, hogy a gyalogosok mindig a járdán közlekedjenek, ahol járda nincs, a leállósávon, az útpadkán vagy ha van, a kerékpárúton. Amennyiben nincs se járda, se leállósáv, se megfelelő útpadka, se kerékpárút, közlekedhetnek az úttesten is.

Ez utóbbi esetre azonban a KRESZ előírja [KRESZ 21.§ (1) (2) (3)], hogy a gyalogosoknak az úttest szélén, egy sorban, lakott területen kívül a menetirány szerinti bal oldalon, a gépjárműforgalommal szemben kell közlekedniük.

Mindemellett a gyalogosok csak akkor léphetnek az úttestre, ha meggyőződtek annak veszélytelenségéről. [21.§ (6)] Nem léphetnek hirtelen, körültekintés nélkül az úttestre és amikor ott haladnak, tartózkodniuk kell minden olyan lépéstől, mozdulattól, magatartástól, ami a gépjárművezetőket megzavarhatja, megtévesztheti.

Emellett „lakott területen kívül az úttesten, a leállósávban, az útpadkán közlekedőknek – ide nem értve zárt csoportban haladó gyalogosokat is – éjszaka, valamint korlátozott látási viszonyok mellett fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselniük”. [KRESZ 21. § (12)].

Ahogy tavaszodik, folyamatosan nő a gyalogos és a kerékpáros forgalom az utakon. A gyalogos (és a kerékpáros) balesetek megelőzése érdekében fontos lenne, hogy mindenki tartsa be a fenti szabályokat! Ne csak a KRESZ és a rend kedvéért!

Gyerekkoromban a szüleim és az iskolában a tanító néni is belém sulykolták, hogy lakott területen kívül azért kell szembe menni a forgalommal (azaz azért kell a gyalogosoknak a menetirány szerinti bal oldalon haladniuk), hogy időben észrevegyék a szemből érkező autót és le tudjanak húzódni az úttestről. Sajnos e szabály követése és az indoklása is már-már a feledés homályába veszett, noha még a KRESZ is majdhogynem szó szerint ezt írja.

Felvetődik azonban még egy kérdés, amiről sajnálatosan ritkán esik szó, pedig fontos. Nevezetesen, hogy „Milyen a jó láthatósági mellény?”

Számos szempontot érdemes mérlegelni a láthatósági mellény vásárlás előtt. Legyen megfelelő méretű, vékony, könnyű, hogy kényelmes legyen a viselete, de amikor a gazdája nem használja ne foglaljon túl sok helyet a táskájában, zsebében. Mindemellett jó, ha bírja a strapát, ellenáll az időjárás viszontagságainak.

Nem mindegy azonban a színe sem. A legtöbb kereskedelmi forgalomban lévő láthatósági mellény sárga vagy narancssárga. De kaphatók a szivárvány szinte minden más színében is, sőt, többféle színű anyagból készültek és többféle színnel festettek is.

Egy kerékpárosoknak készült angol tanulmány azonban néhány éve arra próbálta meg felhívni a figyelmet, hogy a feketébe (sötét szürkébe, sötétkékbe) öltözött gyalogosok, kerékpárosok az autósok számára láthatatlanok.

Ahogy nagy valószínűséggel láthatatlan lehetett az 55-ös úti tragédia áldozata is az őt elgázoló Fiat vezetője számára – sötét ruhát viselt, nem volt rajta láthatósági mellény és az úttest jobb oldalán gyalogolt. Mivel háttal a forgalomnak gyalogolt, nem láthatta az autó mozgását, nem észlelhette, hogy az nem húzódik a felezővonal felé, amiből levonhatta volna azt a következtetést, hogy a jármű vezetője nem látja őt.

Léteznek szép kék (búza vagy világoskék) fényvisszaverő ruházatok is. Ezeket azonban egy angol felmérés szerint az autósok jelentősen különböző távolságból észlelik. A fekete ruhás alakot szinte már csak akkor, amikor késő.

Nem sokkal jobbak a gyalogosok, kerékpárosok kilátásai, ha kék vagy ha piros ruházatot viselnek. Ezeket ugyanis 17, illetve 24 méterről már érzékelik ugyan az autósok, csakhogy még 50 km/h sebesség esetén is 28 méter körül van egy átlagos autó féktávolsága. Lakott területen kívül, 90 km/h tempó mellett azonban már ők is láthatatlanok.

Nem véletlen, hogy az első szín, amelynek a felhasználásával leginkább jól látható láthatósági mellényeket készítenek a sárga. Annál is jobb a fehér és még jobb a többség számára a legmesszebbről észlelhető színű anyagból készült láthatósági mellény a neonzöld.

Korántsem mindegy ugyanis, hogy egy közeledő autós hány méterről észleli az előtte haladó gyalogost. (Nyilván a gyalogos jóval előbb észreveszi a gépkocsi lámpáját – már, ha nem a forgalomnak háttal gyalogol –, mint az autós a gyaloglót, még akkor is, ha utóbbi neonzöld ruhát visel.

Nemcsak a gépjárművezetők megkérdezésével jutottak az angol kutatók arra a következtetésre, hogy a neonzöld ruha a legjobb a színválasztás. Van ennek tudományos alapja is.

A neonzöld a maga 555 nanométeres hullámhosszával a látható fénytartomány közepén található. Ezt a fénytartományt érzékeli a leginkább a szem és ezért észlelik a legnagyobb távolságból ezt a színt az autósok.

Fontos azonban tudni, hogy az egyes emberek látása (színérzékelése) között lehetnek különbségek. Vannak is. Azonban a láthatósági mellényeket a nagy átlag szemérzékenységéhez igazodva gyártják. És, ha éppen nem előírás, hogy láthatósági mellényt kell viselni valahol, de nem akarunk láthatatlanná válni a közlekedők számára, jobban tesszük, ha a messziről is jól és könnyen érzékelhető ruhákat választjuk.

És persze, ha az út szélén gyalogolunk, ne fordítsunk hátat a forgalomnak! Mert mindenkit hazavárnak…!

F.Gy.A.