Minden bajok forrása a figyelmetlenség? – II. rész

A Közlekedésbiztonság az elkövetkezendőkben abban szeretne segíteni az olvasóinak, hogy ne csak vádlottként, a tárgyalóteremben tudják meg, hogy pontosan miképpen kellett volna értelmezniük és alkalmazniuk a KRESZ előírásait. Mi várható el mindenkitől a közúti forgalomban és mi az, amit akkor sem kell megtennie a gépjárművezetőknek például, ha a nem cselekvése balesethez vezet?

A figyelmetlenség, ahogy a bírók látják

Dr. Fülöp Ágnes nyugalmazott és dr. Fülöp Natasa gyakorló bírót kértük – mindketten számtalan közlekedési büntetőügyben jártak el pályájuk során –, segítsenek értelmezni, pontosítani azokat a szabályokat, fogalmakat, amelyek miatt a leggyakrabban kerülnek járművezetők, gyalogosok a vádlottak padjára.

Önmagát nem kell veszélybe sodornia!

Akkor is kötelessége mindenkinek minden tőle elvárhatót megtennie a baleset megelőzéséért, ha más valaki idézte elő a veszélyhelyzetet. De nem minden áron!

„Elvárás a veszélyhelyzet késedelem nélküli elhárítása, a lehetséges következmények mérséklése, azonban önmaga veszélyeztetésére senki nem kötelezett, ezt a bírói gyakorlatban sem várják el senkitől”, szögezte le Fülöp Natasa.

Példaként elmondta, hogy semmilyen körülmények között nem elvárás a gépjárművezetőkkel szemben például, hogy egyik pillanatról a másikra állóra fékezzék az autójukat. És nemcsak azért, mert ez fizikai képtelenség.

Az elérhető legnagyobb átlaglassulás 80-85 százalékát elérő fékhatás kiváltás is már oly mértékben ronthatja a jármű menetstabilitását, ami veszélyeztetheti a fékező jármű és utasainak a biztonságát, mondta később a gyakorló bíró, ahogy szerinte a szabálytalanul, közvetlenül az autónk előtt elénk hajtó rollerezőt sem kell saját életünk kockáztatásával kikerülni. Lehetséges, hogy egy hirtelen sávváltással elkerülhető lett volna a baleset, de kérdés, mondta Fülöp Natasa, hogy az autósnak volt-e ideje számba venni a lehetséges elkerülő stratégiákat.

Meglepő, de a két bírónő szerint vészhelyzetben még az sem elvárás, hogy valaki a lehetséges balesetelhárító manőverek közül a lehető legjobbat válassza ki és hajtsa végre. Másodperc törtrésze alatt ilyen döntést meghozni majdhogynem lehetetlen.

„Meglehet egy hirtelen sávváltással megelőzhető lett volna, ám a sofőr csak fékezett, így megtörtént a baleset. A jogalkalmazás erre azt mondja, felfokozott idegi-izgalmi állapotban nem várható el egy átlagos gépjárművezetőtől, hogy minden lehetséges megoldást másodperc törtrésze alatt mérlegeljen, majd a lehetséges legjobbat azonnal végrehajtsa. Erre még gyakorlott autóversenyzők sem feltétlenül képesek.”

A joggyakorlat nemcsak az elvárt és el nem várt magatartásokat alakította már ki és alkalmazza a perekben, hanem a végrehajtás elvárt gyorsaságát is meghatározta. Váratlan veszélyhelyzetekre kiszámítható késedelemmel reagálnak a közlekedők.

Minél meglepőbb, szokatlanabb élmény éri őket, annál inkább lassul a reakciójuk. Így van összehuzalozva az ember agya. Ezt nem róhatjuk fel senkinek! Nem mondhatjuk azt, magyarázzák a bírók, hogy felelős a hárítást végrehajtó vezető, mert ha egy másodperc helyett fél másodperccel hamarabb lépett volna a fékre, akkor elkerülhető lett volna a baleset, ha pontosan tudjuk, mert kutatások és kísérletek sokasága bizonyítja, hogy ez képtelenség.

Megtörtént, hogy egy bűncselekmény áldozata ruhátlanul menekülve támadói elől kiszaladt az útra segítséget kérni. Annyira megdöbbentette a közlekedőket ez a helyzet, hogy kis idő múltán valaki elgázolta.

Azt, hogy milyen ingerek érik a közlekedőket és azokra hogyan reagálnak, nagyban függ a körülményektől, a vezető egészségi és mentális állapotától, életkorától, tapasztataitól. Az autópályán kényszerleszállást végrehajtó repülőgép puszta látványa is sokkolhatja az ott közlekedőket, ahogy egy ruhátlan hölgy feltűnése is a külterületi kanyargós úton.

Az ilyen esetekben nem várható el, hogy az adott körülmények között a legjobb döntést hozza és a baleset megelőzése szempontjából a legbiztonságosabb manővert hajtsa végre.

Egy átlagos közlekedési szituáció megoldása persze nagyon is elvárható és el is várja a jogalkalmazás. Például, ha már zöld a lámpa, de még gyalogosok vannak a zebrán, akkor nem ütjük el őket, noha már nem is lehetnének az úttesten. Ebből a szempontból szokványosnak mondható közlekedési szituáció, ha valaki ellőttünk hirtelen fékez. Még akkor is, ha már-már vészfékezik! Nem számít szokványos helyzetnek ugyanakkor az, ha hirtelen keresztbe fordul előttünk egy kamion vagy épp egy gyalogos rohan elénk.

Megijedni szabad, de nem cselekedni nem!

Önmagában nem mentség a bíróság előtt az sem, ha valaki megijed egy váratlan helyzetben és ijedtében egyáltalán nem cselekszik, nem teszi meg mindazt, ami az adott helyzetben elvárható lett volna tőle a baleset megelőzése vagy a lehetséges következményeinek az enyhítése érdekében. Az ijedtség azonban, ahogy utaltunk rá, indokoltan, de nem korlátlanul megnyújthatja a reagáláshoz szükséges időt.

Egy idős sofőr például azért került bíróság elé, mert az autója neki fel nem róható okból hirtelen kormányozhatatlanná vált. Sávokon át gurult tovább a túloldali téglafal felé, ami előtt egy buszmegálló volt és sok-sok várakozó utas állt. A körülményekhez képest az elszabadult autó végül nem okozott tragédiát.

Csakhogy az eljárás során, majd később a bíróság előtt az is kiderült, hogy a sofőrnek a kisodródás után, a buszmegálló felé gurulás közben több hosszú másodperc is rendelkezésére állt volna, hogy legalább fékezéssel elkerülje a buszmegállóba felhaladást. Ő azonban idős kora miatt lelassult reakció képességei miatt semmilyen balesetelhárítást nem tudott gyakorolni.

Márpedig az is elvárás minden gépjárművezetővel szemben, hogy amíg csak lehetséges (amíg az autó meg nem állt), tegyen meg mindent a baleset elkerülése érdekében. Nem tolerálja a jog és a bíróság sem, a konkrét esetben sem tolerálta, ha valaki elengedi a kormányt és öt másodpercig sikoltozva, de tétlenül várja, hogy mi fog történni.

A figyelmetlenség részben korfüggő is. Más kérdés, hogy sok szellemileg és fizikailag egyaránt jó kondícióban lévő, még jól vezető – vagy legalábbis magát jó vezetőnek tartó – sofőrt nehéz meggyőzni arról, hogy nem kellene már volánhoz ülnie. Vagy ha mégis vezetni akar, akkor azt már csak jó látási viszonyok között és ismerős utakon tegye, ahol könnyebben tájékozódhat és kevesebb váratlan inger érheti.

A bírók tapasztalatai is azt mutatják azonban, hogy a legtöbben lényegesen jobb, kockázatkerülőbb sofőrnek tartják magukat, mint amilyenek. Sokszor elképedve hallgatják a tárgyalóteremben a szakértőktől mi mindent nem vettek észre, mi mindent csináltak rosszul, és mit kellett volna tenniük a baleset elkerülése végett.

És itt újra visszakanyarodunk a figyelmetlenséghez. Nem egy tárgyaláson vált már nyilvánvalóvá, hogy a vádlott sofőr észre sem vette, hogy egymás után hány kisebb-nagyobb hibát vétett, amelyek végül a balesethez vezettek.

De honnan tudhatná, hogy nem jó sofőr?

De honnan is tudná valaki, hogy jól vagy rosszul vezet, ha nincs visszajelzés? Megint csak a tárgyalóteremben derülnek ki még az olykor alapvető vezetéstechnikai hibák, hiányosságok is. Persze, ha a többiek rádudálnak az emberre, könnyebb értetlenkedni, hogy „ezeknek meg mi bajuk”, mint végiggondolni, hogy vajon nem hibáztam, nem veszélyeztettem-e én őket.

Ahogy az idősek „figyelmetlenségeiért” is felelősek valahol a családtagok, ha jogilag nem is, morálisan igen. Ha látják, hogy a mama / papa mozgáskoordinációja már nem az igazi, kiesik ez-az a kezéből, lassabban reagál, ha szólnak hozzá, ugyan miért hiszik, mire fel remélik, hogy vezetés közben nem lassul le ugyanígy, nem reagál ugyanolyan késedelmesen.

Nemcsak az időseknek, mindenkinek célszerű lenne olykor ilyen szemmel is önmagára nézni, hogy ne a tárgyalóteremben derüljön ki, hogy mégsem olyan jó sofőrök, mint hitték magukról vagy hogy adott napon, adott körülmények között mégsem voltak olyan jó sofőrök, mint amilyennek tartották magukat.

Persze nem mindenki és nem mindig teheti meg, hogy ne üljön volán mögé. Menni kell a gyerekért, munkába vagy éppen már haza. Azt azonban mindenki megteheti, hogy ha érzi, hogy fizikailag vagy mentálisan nincs éppen a topon, akkor lassabban vezet, mint szokott. Több időt és teret ad magának felmérni az esetleges veszélyforrásokat.

F.Gy.A.

(Vége)