Mire készül a rendőrség húsvétkor?
- A rendőrség nem készül központi szondáztatási akcióra, de másra igen, és az is sokba kerülhet a szabálytalankodóknak.
- A balesetek számának tavalyi jelentős csökkenését köszöni meg a gesztussal a rendőrség a közlekedőknek.
- De, mert mint minden jó hírben, itt is van egy DE! Elmondjuk, mit csinálnak húsvétkor a rendőrök, ha nem szondáztatnak.
Ha húsvét, akkor ivás. Ez az a kétnapos ünnep, amikor igen nagy valószínűséggel, ha törik, ha szakad a fél ország útra kel, rokonokat látogat, locsolkodik és iszik. Olykor akkor is, ha vezetnek. És ez az a kétnapos ünnep, amikor borítékolni lehet, hogy több rendőr lesz az utakon, mint máskor, és amikor mindenkit megszondáztatnak, aki az útjukba kerül.
Az idén nem így lesz! – nyilatkozta lapunknak Óberling József ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője.
– Az elmúlt év baleseti statisztikái optimizmusra adnak okot – mondta. – Lényegesen nagyobb mértékben csökkent a személyi sérüléses balesetek száma (ez előző öt év átlagához képest közel 20 százalékkal), mint amennyit pusztán a pandémia miatt bevezetett különböző korlátozások indokoltak volna. 165-tel kevesebben vesztették életüket az utakon, mint 2019-ben. Ez jórészt a közlekedők fegyelmezettségének, szabálykövetésének volt köszönhető. Ezért döntöttünk úgy, hogy idén húsvétkor nem tartunk központi akciót a közlekedők szondáztatására, és arra kérjük a megyei főkapitányságokat, hogy ők se tervezzenek ilyeneket.
Óberling hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ott, ahol ezt a közelmúlt baleseti adatai vagy más okok indokolják, a helyi rendőrkapitányságok vagy akár a megyei főkapitányságok is tarthatnak célzott akciókat. Ezeknek azonban akkor konkrét oka lesz, és nem a rendőrségtől úgymond megszokott általános húsvéti ittasvezető-vadászat.
Arra a felvetésemre, hogy „A rendőrség egyszer már ráfizetett arra, hogy gesztust gyakorolt az autósoknak azzal, hogy előre bejelentette pontosan mikor és hol fog sebességet mérni!”, az ezredes emlékeztetett:
– Miután nyilvánvalóvá vált, hogy sokan visszaéltek ezzel az információval, csak ott és csak akkor tartották be az megengedett sebességhatárt, ahol épp sebességmérés zajlott, és az ő magatartásuknak is szerepe volt a balesetek számának növekedésében, utána már nem jelentették be többé a sebességmérések helyét és idejét.
Egészen pontosan 2018. szeptembere óta nem hozza nyilvánosságra a rendőrség a honlapján a sebességmérések helyét is idejét. Addig a Traffipax előrejelzés volt a police.hu talán legolvasottabb rovata.
– Természetesen amennyiben azt tapasztaljuk, hogy az autósok nagy számban félreértik a gesztusunkat (húsvétkor nem állítunk meg mindenkit csak azért, hogy megszondáztassuk) és emiatt nőni fog az ittasan vezetők, az ittasan balesetet okozók száma, felülbíráljuk a mostani döntésünket, ahogy korábban felülbíráltuk a sebességméréssel kapcsolatos tájékoztatási gyakorlatot is.
Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az utóbbi években – a rendőrség húsvétra időzített szondáztatási akciói alatt – jóval többen locsolták meg a rendőrnőket, mint ahány eljárást a rendőrség egésze indított az ittasan vezetők ellen. És a férfi rendőrök is több, nem ittas női sofőrt locsoltak meg.
Úgy tűnik, még az amúgy az ittas vezetéstől máskor nem idegenkedő sofőrök is visszafogják magukat húsvétkor. Valószínűleg azért, mert „Olyankor mindig sok rendőr van az utakon.”
És ez most sem lesz másképp. Mert, mint minden első hallásra szépen csengő történetben, Óberling ezredes nyilatkozatában is van még egy „DE”.
De…, mivel a március elején végrehajtott akció a rendőrség értékelése szerint lesújtó képet mutatott az autóval közlekedők biztonsági öv és biztonsági gyermekülés használatáról, illetve a motorosok bukósisak viselési hajlandóságáról [Kirepülni vagy életben maradni? Ez itt a kérdés! Írásunk innen elérhető], a rendőrség húsvétkor lényegében folytatja azt az akciót, azaz újra a passzív biztonsági eszközök használatának ellenérzésére koncentrál. Persze, ha már úgyis az utakat róják, más szabálytalanságok mellett sem mennek el szó nélkül.
Akcióban lesznek a Pofátlan(TAN)ítók is. Semmi nem garantálja, hogy drónokról vagy éppen egy ártatlannak tűnő kamionból nem mérnek majd sebességet, miközben fő szabályként azt figyelik, hogy a közlekedők bekötik-e magukat, és a többi…
Mindebből egyenesen következik, hogy aki nem köti be magát, nem az előírt biztonsági gyermekülésben utaztatja gyermekét vagy bukósisak nélkül motorozik a hosszú hétvégén, annak számítani kell arra, hogy a rendőrök intézkednek vele szemben, és akkor bizony – ha már úgy is meg kellett állnia – meg is szondáztatják.
A legbiztosabb módja tehát annak, hogy egy (akár csak kicsit is) ittas autóvezető vagy motoros húsvétkor lebukjon, ha nem köti be magát vagy nem veszi fel a bukósisakját.
Az ittas vezetők által okozott balesetek száma 2015 és 2019 között átlagban 11,4 százalékkal, arányuk az összes személyi sérüléses baleseten belül 9,6-ról 8,4 százalékra csökkent. Az ilyen balesetek 53-55 százalékát ezen időszakban a személygépkocsi-vezetők okozták. Az ittasan balesetet okozók sorrendjében a kerékpárosok következnek, akik 2015-2019 között az esetek 20-24 százalékáért voltak felelősek. A balesetek további 8-10 százalékát az ittas segédmotoros kerékpárosok okozták, és 100-ból három baleset ugyanakkor részeg gyalogosok miatt következett be.
Kisebb csoda, hogy az ittas sofőrök által okozott baleseteknek csupán a 3,3 – 4,5 százaléka volt halálos 2015 és 2019 között. Ezeknek – a szóban forgó öt év átlagában – a felét okozták az autósok. Fontos azonban tudni, hogy 2018-ban az ittas személygépjármű-vezetők okozta halálos balesetek aránya már 61, egy évvel később pedig 66 százalékos volt.
Ebben a baleseti kategóriában is a kerékpárosok állnak a képzeletbeli dobogó második helyén: 2015-2019 között az ittasan okozott halálos közlekedési a balesetek 15-20 százalékában az ő felelősségüket állapították meg.
A halálos balesetért felelős gyalogosok aránya az ittasan okozott halálos baleseteken belül lényegesen magasabb, mint az ittas balesetek összességében. Itt az arány 9-19 % között mozog. Ez annak is betudható persze, hogy az esetek jelentős hányadában a balesetet okozó gyalogos válik a tragédia halálos áldozatává.
2020-ban az ittasan okozott balesetek a száma is csökkent, ahogy az összes sérüléssel végződött baleseté is. 1361 balesetet okoztak ittas állapotban az ország útjain, ami 2,5 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest, amikor 1396 tragédiában játszott közvetlen szerepet az alkohol. Azonban éppen azért, mert jelentősen csökkent a személyi sérüléssel végződött balesetek száma, az ittasan okozott balesetek aránya ezen belül 2019-es 8,4-ről 2020-ban 9,9 százalékra emelkedett.
F.Gy.A.