Mobilozó sofőrök vakrepülése

  • A francia kamionosok munkaidejük kilenc százalékában telefonálnak.
  • Akár 175 métert haladhat egy kamion anélkül, hogy a vezető az útra nézne.
  • Több telefonálás, több baleset: Franciaországban nőtt a halálos áldozatok száma.

Ön dönt, hogy telefonál vagy vezet. A vezetés közbeni telefonhasználat ugyanis egyértelműen hozzájárul a közlekedésbiztonság csökkenéséhez. Az ilyen esetekben a járművezető figyelmének elterelésével járó kockázatok jelentősek. Mindössze néhány másodperc kell, hogy az ember elveszítse a fonalat, és ne tudjon időben kikerülni egy akadályt. Egy nemrégiben Franciaországban végzett felmérés megerősíti, hogy a tehergépkocsi-vezetők körében igen gyakori a vezetés közbeni telefonhasználat. A vizsgálat eredményei szerint, amelyben önkéntes teherautó-vezetők vettek részt, akik tehát tudták, hogy a vizsgálat során megfigyelés alatt állnak, a mobiltelefon-használat igen magas volt. A sofőrök a volán mögött töltött idő kilenc százalékában használták a telefonjukat.

A Francia Autópálya-társaságok Szövetsége (ASFA) által a Cerema független közvélemény-kutató intézettől megrendelt felmérés eredményei önmagukért beszélnek. Az olasz Sicuraauto.it híroldal tudósítása szerint az adatok megerősítik, hogy a tehergépkocsi-vezetők vezetés közben túlságosan sok időt töltenek telefonálással. Az ASFA által megrendelt teszt a teherautók vezetőfülkéjén belül és kívül elhelyezett kamerák segítségével zajlott. A felmérés így részletesen meg tudta állapítani a tesztben résztvevő tehergépkocsi vezetők viselkedését. Az összegyűjtött adatok szerint a sofőrök óránként átlagosan tízszer használták telefonjukat vezetés közben, a használat átlagos időtartama 32 másodperc volt. A tanulmány azt az időtartamot is rögzítette, amely alatt a tehergépkocsi-vezetők nem az útra figyeltek. Az ASFA felmérése megerősíti, hogy a teszt résztvevői átlagosan 2,4-7 másodpercre vették le a szemüket az útról.

A teszt megmutatta, hogy a mobiltelefon használata miatt a teherautó akár 175 métert is megtehet anélkül, hogy a sofőr az útra nézne. Figyelembe véve a 90 km/h sebességet és az időt, amely alatt a járművezető nem néz az útra, könnyen kiszámítható a kontroll nélkül megtett út hossza. Egy 90 km/h sebességgel haladó teherautó 2,4 másodperc alatt átlagosan 60 métert tesz meg. Ha a figyelemelterelési idő hét másodpercre nő, a jármű által megtett távolság akár ennek háromszorosa is lehet. A biztonsági következmények nyilvánvalók.

Az ASFA szerint a Covid-19 világjárvány lecsengése és a rendszeres közlekedés újraindulása óta romlott a közúti közlekedők fegyelmezettsége. Franciaországban 2022 januárja és szeptembere között 136 halálesetet regisztráltak az autópályákon. Ez a szám magasabb, mint 2019 azonos időszakában. A járványt megelőző évben, január és szeptember között összesen 126 halálesetet regisztráltak a francia autópályákon.

A francia vizsgálat eredményei megfontolandók minden országban, ahol működik a mobilhálózat. Egy tanulmány megerősítette, hogy a mobiltelefonok vezetés közbeni használatának tilalma az Egyesült Államokban 11 százalékkal csökkentette a halálos közúti balesetek számát. Európában egyébként a figyelmetlen vezetés problémája olyannyira valós, hogy a Közlekedésrendészet Európai Hálózata által szervezett Fókuszban az út című projekt mindössze hét nap alatt 46 ezer bírságot regisztrált.

N.V.