Most sokba kerülhet a mobilozás!
- Jövő csütörtökig sokkal inkább ajánlatos lesz tartózkodni a vezetés közbeni mobilozástól, mint máskor – országszerte ellenőrzéseket tart a rendőrség.
- Egy összeurópai közlekedésbiztonsági akció keretében magyar rendőrök is a vezetés közben telefonáló, filmet néző, e-mailt író sofőrökre vadásznak.
- Fontos tudni, hogy az is szabálytalan mobilhasználatnak minősül, ha valaki csak azért veszi kézbe a telefont, hogy visszautasítsa a bejövő hívást.
A vezetés közben mobilozók kiszűrésére egyhetes országos közlekedésbiztonsági akciót tart jövő csütörtöki a rendőrség. A police.hu-n közzétett figyelmeztetésük szerint elsősorban a menet közbeni rádiótelefon használatot ellenőrzik ugyan, de a szokásosnál is jobban figyelnek más olyan cselekmények felderítése is, amelyek indokolatlanul elvonhatják a sofőrök figyelmét a vezetésről és ezzel súlyosan veszélyeztetik a személy- és vagyonbiztonságot.
A rendőrség közleményében példaként hivatkozik azokra, akik vezetés közben sms-eket, e-maileket írnak és olvasnak, filmeket néznek vagy éppen elő közvetítést adnak arról, ahogy vezetnek.
A mostani ellenőrzés része az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) által szeptember 11. és 22. között meghirdetett „Focus on the road” néven meghirdeti összeurópai akciójának, amihez a magyar rendőrség szeptember 21-én közúti ellenőrzéssel, baleset-megelőzési előadásokkal, és gyermekeknek is szóló foglalkozásokkal csatlakozik.
A meghirdetett program kitűzött célja, hogy ez idő alatt ne történjen halálos baleset Európa közútjain.
Pontosan nem lehet tudni hány emberéletet követel évente a vezetés közbeni mobilozás, hányan sérülnek meg könnyebben vagy súlyosabban azért, mert nem az útra, a vezetésre összpontosították figyelmüket, hanem a telefonjukkal voltak elfoglalva éppen akkor, amikor éppen veszélyhelyzetet kellett volna elhárítani.
A halottak nem beszélnek, a sérültek pedig – kevés kivételtől eltekintve – nem őszinték. Nem vallják be, ha a baleset előtti pillanatokban nem, vagy nemcsak a vezetéssel foglalkoztak. Még akkor sem, ha az adott balesetnek nem ők a fő felelősei. Mert, ha kiderülne, hogy épp kézbe fogták a készüléket és beszélgettek valakivel, sms-t írtak, nyilván megbírságolnák őket. Nem beszélve arról, hogy okkal vethetné fel a rendőrség és a baleset többi érintettje is, hogy vajon akkor is bekövetkezett volna a tragédia, ha ő éppen nem a telefonjával babrál?
A sokat tapasztalt közlekedési baleseti vizsgálók és helyszínelők szerint sok „ismeretlen okból letért az útról…”, „…tisztázatlan körülmények között átsodródott a szembejövők sávjába…” és ezekhez hasonló okokra visszavezethető baleset hátterében is a gyorshajtás mellett a vezetés közbeni mobilozás valószínűsíthető. Az esetek többségében azonban szinte lehetetlen bebizonyítani, hogy pont a baleset előtti pillanatokban használta-e valaki a mobilját, és, hogy a mobilhasználat ok-okozati összefüggésben állt-e a baleset bekövetkezésével.
A KRESZ tételesen tiltja, hogy a járművezető menet közben kézben tartott telefont használjon.
Mit mond a KRESZ? [3. § 2.]
A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat. A kétkerekű, továbbá gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője menet közben – ideértve a forgalmi okból történő megállást is – kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat.
Kihangosító eszköz használatával természetesen bonyolíthat telefonbeszélgetéseket. Elvileg akár filmet és nézhet és sms-t is írhatna a sofőr vezetés közben (ha nem a kezében, hanem az autóba épített dokkolóban tartja közben a készüléket). De csak elvileg. Mert, ha tételesen nem is tiltja a KRESZ a filmnézést, közvetetten tiltja!
Mit mond a KRESZ? [3. § 1/C]
Aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse.
Márpedig vezetés közben a huzamosabb ideig (értsünk ez alatt akár csak másodperceket is) a sofőr az út helyett a mobilját nézi, azzal súlyosan veszélyeztetheti maga és mások biztonságát, maga és mások vagyonbiztonságát. És nemcsak a videózás, de erre majd még visszatérek.
Ez a felvétel a napokban került fel a világhálóra. Érdemes belegondolni, hogy mi történt volna, ha az amúgy egyértelműen elsőbbségi helyzetben lévő személygépkocsi vezetője éppen egy Podcastot néz a mobilján a kereszteződésben, amikor a kamionos úgy döntött, nem adja meg neki az elsőbbséget, nem áll meg a stopvonal előtt!
Az országos ellenőrzésre tekintettel fontos tudni: A bírói gyakorlat szerint már az is kézben tartott mobilhasználatnak minősül, ha valaki a készüléket a kezében tartva nyomja ki (azaz utasítja vissza) a bejövő hívást. Egy konkrét ügyben a bíró így indokolta a büntetést:
„A vezetés közbeni telefonhasználat megtiltása a közlekedés biztonságát szolgálja, mert a mobiltelefon használata elvonhatja a gépjárművezető figyelmét és veszélyhelyzet alakulhat ki. A veszélyhelyzet kialakulásához bármilyen rövid időtartamú mobiltelefon-használat elegendő, így a mobiltelefon egyik gombja megnyomásának időtartama is.”
A videózás, szöveges üzenet írására ugyanezt az elvet alkalmazza a rendőrség.
A közösségi médiában sokan felteszik az ilyen és ehhez hasonló hírek kapcsán a kérdést: Vajon az utastársak beszélgetés, nem beszélve a sofőr és az utas közti beszélgetésről, nem vonja el ugyanúgy az autó vezetőjének a figyelmét, mint a mobilja vagy az azon látható videó?
A szakemberek és a jogászok egyértelmű válasza, hogy NEM! Utastársunkkal akár száz kilométereket is beszélgethetünk anélkül, hogy csak egy pillantást is vetnénk rá. Nem életszerű, de kivitelezhető. Legalábbis sokkal könnyebb megállni, hogy ne nézzünk beszélgetőtársunk szemébe, mint azt, hogy ne pillantsunk rá a mobilunkon futó izgalmas, érdekes, szórakoztató filmre.
Persze a sofőrök többsége meg van győződve arról, hogy ő biztonságosan tud vezetni akár telefonálás és filmnézés közben is. Lehetséges, még ha nem is valószínű. De, ha így is volna! Nem is az a kérdés, hogy ön képes-e biztonságosan vezetni telefonálás közben, egy pohár ital elfogyasztása után, a megengedett sebesség másfélszeresével akár. A kérdés az, hogy a többiek mennyire vezetnek biztonságosan és szabályosan…
Próbáljunk meg legalább egy hetet kibírni vezetés közbeni mozizás és halálos közlekedési balesetek nélkül. Hiszen… mindenkit hazavárnak!
F.Gy.A.