Naponta 40-60 felvételt küldenek a Budapesti Autósok Közösségének

  • Tízből hatan-heten vállalják, hogy tanúskodnak a rendőrségen az általuk lefilmezett szabálysértők ellen.
  • Van, amikor a rendőrség már azelőtt jelentkezik egy felvételért, hogy azt a megállapodásuk szerint elküldték volna nekik.
  • Már a bpiautósok.hu oldalon is vannak visszaesők, például akiket többen, többször lefilmeztek piroson áthajtás közben.
  • „Hungarikum” lett a civil Pofátlan(TAN)ítás, az egyik leghatásosabb közlekedésbiztonsági kampányelem Magyarországon. 

Forrás: bpiautosok.hu

Tavaly áprilisban állapodott meg az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság a Budapesti Autósok Közösségével arról, hogy a közösség a honlapjukra kitett súlyos szabálysértésekről készült videófelvételeket a közlés után megküldi a rendőrségnek.

Sok autós ezt maga is megtette már korábban is, legfeljebb nem azonnal. Csakhogy a késlekedés az ilyen ügyekben azzal is járhat, hogy a szabálytalankodó, gyakran másokat súlyosan veszélyeztető autósok megússzák a felelősségre vonást. Napokkal az eset után már drasztikusan csökken az esélye, hogy a beküldött videón kívül a rendőrség más bizonyítékokat találjon, például, hogy bekérhesse a térfigyelő vagy a forgalomellenőrző kamerák felvételeit. Azokat ugyanis általában három-öt napon belül törlik.

Csősz Krisztián, a bpiautosok.hu alapító-főszerkesztője a Közlekedésbiztonságnak azt mondta, hogy a rendőrséggel kötött együttműködési megállapodás aláírása óta átlagosan napi 40-60 esetről kapnak videó bizonyítékot olvasóiktól. Egy-egy látványosan botrányos eset után olykor egy ideig még többet is. Csősz szerint mára nemcsak az tudatosult a közlekedőkben, hogy a portál átadja a rendőrségnek a szerintük nyilvánvaló és súlyos szabálysértésekről, közúti veszélyeztetésekről, bűncselekményekről készült amatőr felvételeket. Sokan érzik úgy, hogy ha elküldik nekik a felvételeiket, azzal maguk is segíthetnek biztonságosabbá tenni az utakat, hozzájárulhatnak a közlekedési morál javulásához.

A legtöbb felvétel veszélyes, illetve súlyosan szabálysértő előzésekről, büntetőfékezésekről, valamint piroson áthajtásokról készülnek. És vannak már visszatérő szereplőik is, jegyezte meg Csősz Krisztián. Egy piros cabrio Opel Astra 2021. július 26-án négy perc alatt hat piros lámpán hajtott keresztül.  Három nappal később újra áthajtott a piroson, erről is készült felvétel. Majd az idén február 7-én és 8-án újra és újra lencsevégre kapta két különböző autó fedélzeti kamerája. Nyilvánvaló, hogy az idő múlása semmit sem javított az opeles szabálytiszteletén.

Kapnak persze olyan felvételeket is, amelyek kisebb súlyú közlekedési szabályszegéseket „lepleznek” le, amelyekkel – Csősz szavaival élve –, „egy egészséges társadalomban nem kell a médiában foglalkozni”. Az más kérdés, hogy mint rendőrségi forrásainktól megtudtuk, arra is volt példa, hogy a rendőrök találtak a bpiautosok.hu oldalán olyan esetekről készült felvételeket is, amelyeket ők nem tartottak elég súlyosnak ahhoz, hogy rendőrségi ügyet csináljanak belőle, ezért nem küldték át nekik. A rendőrség azonban másképp látta és ennek ellenére indult eljárás az adott ügyekben is.

Akadt példa az ellenkezőjére is. Csősz Krisztián elmondta, az elmúlt hónapokban megtapasztalták, hogy a rendőrség nemcsak az általuk átküldött információkból dolgozik. Folyamatosan figyeli és szemlézi az oldalukat. Előfordult, hogy még mielőtt elküldhették volna a rendőröknek az oldalra kitett, súlyos szabálysértésről készült anyagot, a rendőrök már jelentkeztek érte, „sürgették, hogy az adott esetet soron kívül küldjük át nekik”, mondta Csősz.

Tíz esetből három-négyben fordul csak elő, mondta a főszerkesztő, hogy a felvétel készítője annak ellenére is meg kívánja őrizni az anonimitását, és nem hajlandó tanúskodni, hogy a rendőrség azonnal megindítaná az eljárást a szabálytalan autós ellen. A többség adja a nevét a felvételéhez, mert azt akarja, hogy amit látott és amit a kamerája felvett ne maradjon következmények nélkül.

„Mi, sajtóorgánumként kötelesek vagyunk védeni a forrásainkat, ezért természetesen nem adjuk ki azoknak az adatait, akik ehhez nem járulnak hozzá”, mondta Csősz Krisztián. Ezen a gyakorlaton a jövőben sem kívánnak változtatni, tette hozzá. Nem is tehetik.

Mindenkinek magának kell eldönteni, tette hozzá Csősz Krisztián, hogy a felvételhez adja-e a nevét, hajlandó-e tanúként elmondani, ha megkeresik, hogy pontosan mikor, hol, és milyen körülmények között készült a felvétel. Esetleg, hogy mit látott vagy tapasztalt még azon kívül, ami a felvételen látható. Mi minden esetben azt kommunikáljuk a portálunknak felvételeket küldő autósok felé: Ha a rendőrség kapcsolatba kíván lépni velük, kérjék az adataik zárt kezelését, és tegyenek vallomást. Van, aki ezzel a feltétellel hajlandó tanúskodni, van, aki így sem.

Régebben nem igazán voltak következményei annak, ha valaki nem a rendőrök orra előtt szabálytalankodott, veszélyeztetett másokat, például büntetőfékezett, sokan talán ezért nem hajlandók még ma sem tanúskodni. Még mindig nem hiszik el, hogy van értelme. Pedig van.

Sok eset korábban azért sem juthatott a rendőrség tudomására, mert messze nem működött annyi fedélzeti kamera az autókban, mint manapság.

Az olvasóink kiemelt értéknek tartják, hogy az oldalunkon bemutatott eseteknek, vagy legalábbis egy részüknek, a súlyosabbaknak vannak következményei, mondta még Csősz Krisztián. Eljárás indul a másokat veszélyeztető, a szabályokat durván megsértők autósokkal szemben.

Más kérdés, tette hozzá, hogy „a következményekről”, azaz, hogy sikerült-e azonosítani és felelősségre vonni a felvételeken szereplőket, s ha igen, milyen büntetéseket kaptak, többnyire semmiféle információt nem kapnak, vagy csak igen ritkán, például az olyan esetekben, amikor maga a rendőrség vagy az ügyészség adott tájékoztatást a tőlük indult ügyek fejleményeiről.

Megbízható és rendszeres információk hiányában nem tudják tájékoztatni az olvasókat arról, hogy pontosan milyen következményei lettek a videóra vett szabálysértésnek, közlekedési bűncselekménynek.

Talán ezzel az információhiánnyal is magyarázható, hogy az olvasók nagy többsége szerint  nálunk rendkívül alacsonyak a büntetési tételek, és emiatt nincs is kellő visszatartó erejűk.

Forrás: bpiautosok.hu

Csősz Krisztián szerint az egyik legdurvább eset, amiből minden bizonnyal a Budapesti Autósok Közössége olvasójának felvételének köszönhetően lett ügy, a közelmúltban a Kerepesi úton bunyóba torkollott közlekedési affér volt.

Ennek az esetnek a közzététele után azonnal jelentkezett a rendőrség, mondta.

„Olvasóink közül volt, aki nem tartotta komoly bunyónak, amit a felvételen látszott. Én úgy gondolom, hogy az adott helyzetben, amikor az adrenalin elszabadult, örülni kell annak, hogy nem fajult el még jobban a vita és annak is, hogy a párhuzamosan haladó sávokban a dulakodás alatt nem történt baleset, gázolás. Véleményem szerint nem ugrálhatunk ki egymást megállásra kényszerítve verekedni vélt vagy valós sérelmeink miatt. Ez nagyon nem a jó irány, ezért az ilyen esetekre fény kell, hogy derüljön, az ilyesminek kell, hogy legyen következménye!

„Szerintem az, amit csinálunk, egy olyan közlekedésbiztonsági kampányelem Magyarországon, ami egyedülálló európai szinten is. Mondhatnám, hungarikum. Sem óriásplakát kampánnyal, sem más direkt baleset-megelőzési kampánnyal nem mérhető össze a hatása. Igen nagyra értékelik az olvasóink, hogy a média és a rendőrség napi szinten foglalkozik olyan esetekkel, amelyekkel a közlekedők sokasága naponta találkozik az utakon, amelyek miatt sokan veszélyben érzik magukat vezetés közben. Ez ugyanis a hétköznapi valóság az utakon, amivel szemben a jogkövető autósok korábban nemigen kaptak segítséget, védelmet a hatóságoktól – a közlekedők sokasága legalábbis úgy érezte. Örülök, hogy mostanra ezen a téren is változásokat tapasztalhatunk.

Szerintem valamilyen mértékben a mi is közrejátszottunk abban, hogy pozitív változások kezdődtek az utakon, javulni látszik a közlekedésbiztonság. Meggyőződésem, hogy ma már sokan másképp ülnek autóba, mint korábban, amikor nem kellett azzal számolniuk, hogy bárki lencsevégre kaphatja őket egy-egy durva szabálysértés közben.

Amikor aláírtuk a rendőrséggel az együttműködési megállapodást, voltak, akik kritizáltak minket, de a többség inkább gratulált. Az elmúlt egy év szerintem bebizonyította, hogy nem azokat az eseteket pellengérezzük ki, amiket sokan nap mint nap elkövetünk, gyakran akaratunkon kívül, mert emberek vagyunk. Nem az aprócseprő szabálytalanságokra utazunk. A kirívó, a nyilvánvalóan szándékos esetekkel foglalkozunk, hogy lássák az emberek, hogy mi az, amiket már senki nem engedhetne meg magának, és amiket nem hagyhatunk és – amíg és amennyiben rajtunk múlik – nem is hagyunk szó nélkül.

Azokat a szabálysértésekről készült videókat, amelyek felkerültek Csősz Krisztián top 5-ös listájára itt, itt, itt, itt és itt tekinthetik meg.

F.Gy.A.