Nemzeti fényvisszaverő nap
- Több észak-európai országban külön napjuk van a fényvisszaverő eszközöknek, valamennyi rendezvényt októberben tartják.
- Finnországban 2013 éve hívták életre a Nemzeti Fényvisszaverő Napot, a reflektív eszközök használatának fontosságára felhívva a közlekedők figyelmét.
- A fényvisszaverők életmentő eszközök lehetnek, hiszen nagyságrendekkel megnövelik viselőjének az észlelhetőségét, ezáltal a gyalogos, vagy kerékpáros szinte mindig féktávolságon kívül kerül a közeledő jármű szempontjából.
- Norvégiában még régebbi hagyománya van a „Refleksdagen” meghirdetésének, a gyökerek 2006-ig nyúlnak vissza.
- A hagyományosnak tekinthető programok mellett külön színt visz az események sorába az óvodás korú gyermekek körében nagy sikert arató, reflektív eszközöket viselő szuperhős, a „Reflekshelt” programja.
- Litvániában norvég mintára, 2014 óta hirdetik meg az Országos Fényvisszaverő Napot.
- Különlegességnek számít, hogy a ReflectOcar kampány keretében a Közúti Igazgatóság közlekedésbiztonsági szakemberei azokat a településeket is felkeresik (évente kb. 30 falut), amelyek közösségei nem vesznek részt a rendezvényeken.
- A kampány szükségességet a szomorú baleseti statisztikák is igazolják. Litvániában a balesetben meghalt gyalogosok 60-70%-át a sötétség beálltát követően gázolják el.
Igen, nem tévedés, a fényvisszaverőknek is van saját napjuk, még ha nem is hazánkban, hanem Észak-Európában. A kapcsolódó rendezvényeket mindenhol október hónapban tartják, Finnországban, Norvégiában és Litvániában egyaránt.
Finnország
Az északi országokban – így Finnországban is – az őszi és a tavaszi napéjegyenlőség közötti időszakban hosszabbak az éjszakák, mint hazánkban (ennek ellensúlyozására viszont május végétől augusztus végéig éjjel is világos van). Különösen a december és a január „vészes” a sötétség szempontjából, amikor az ország középső részén reggel 9 óráig gyakorlatilag sötét van. Északon, a Joulupukki hazájában a nappali időszak még rövidebb, ennek megfelelően a látási viszonyok hosszabb ideig kedvezőtlenebbek. Ezért a téli hónapokban a finnek rendszeresen fényvisszaverő eszközökkel felszerelkezve közlekednek, gyalogosan, kerékpárral, és gépkocsival egyaránt (hiszen egyszer az autóból is ki kell szállni). A finnek először 2013-ban hirdették meg a nemzeti fényvisszaverő napot, azóta minden évben október elsején megtartják. Ezt gondolják ugyanis a legkedvezőbb időpontnak, amikor a sötét időszak beállta előtt fel kell hívni a lakosság figyelmét a fényvisszaverők használatának fontosságára. Az ilyen eszközök viselésére való hajlam egyébiránt magas fokú az országban, de a célzott kommunikációval sokat lehet segíteni az olyan emberi tulajdonságokon, mint például a feledékenység.
Az ország egész területére kiterjedő közlekedésbiztonsági kampányhoz általában népszerű fiatal sportolók adják az arcukat (jéghokisok, kosárlabdások, labdarúgók), így az üzenetek hatásfoka jelentősen nagyobb. A figyelemfelhívásra azért van szükség, mert könnyen meg lehet feledkezni a fényvisszaverő tárgyak és kiegészítők ruházatra való felhelyezéséről. Az ilyen termékeknek Skandináviában rendkívül nagy választéka van, és csaknem minden bolt kasszája előtt meg lehet találni a megfelelőt. A legnépszerűbbek a kabátra illeszthető, mozgás közben illegő-billegő apró tárgyak, míg a legnagyobb hatásúnak a reflektív mellényt, a felső testet átlósan és keresztirányban„behálózó” fényvisszaverő pántokat, valamint a csuklóra és a lábszárra helyezett pántot tartják. Előbbieket a nagyobb fényvisszaverő felület miatt, utóbbit pedig azért, mert a lábszáron és az alkaron lévő pánt az emberi mozgás következtében jobban felhívja a járművezetők figyelmét, ezáltal kiemelkedő észlelhetőséget biztosít. Ezen túlmenően nagyon elterjedtek a táskára, vagy hátizsákra húzható fényvisszaverő huzatok, de kutyasétáltatáskor a házi kedvencek is megfelelő reflektív eszközöket (pórázt, öveket, harisnát és egyéb ruházatot) kapnak. A hatás szempontjából nem mindegy, hová kerül a reflektív elem a ruházatra, minthogy az sem, hogy felülete tiszta, és ne szennyezett legyen.
A fényvisszaverők nagyságrendekkel megnövelik viselőjének az észlelhetőségét, ami a gyalogos szempontjából életmentő lehet. Példákkal érzékeltetve: tompított fényszóró használata mellett a sötétben sétáló gyalogos mindössze 50 méterről ismerhető fel, míg a fényvisszaverő használata 350 méterre növeli az észlelhetőséget. Távolsági fényszórót használva egy „normál” gyalogos észlelhetősége közvilágítás nélküli útszakaszon 150 méter körüli, míg reflektív hatású eszköz használatával ez 600 méterre nő. A fényvisszaverő eszközök tehát féktávolságon kívüli észlelhetőséget biztosítanak.
Norvégia
A Fényvisszaverők Napjának Norvégiában még hosszabb időszakra visszanyúló hagyománya van. A rendezvényt a norvég közlekedésbiztonsági szervezet, a Trygg Trafikk, 2006-ban hívta életre és azóta minden évben, október harmadik csütörtökén következetesen meg is tartotta. Idén a „Refleksdagen”-t október 17-én rendezték meg azzal a céllal, hogy a gyalogosok, kerékpárosok és a mikromobilitási eszközök használói közlekedésük során fényvisszaverő eszközöket használjanak, fokozva a láthatóságukat, és megelőzve ezáltal a baleseteket.
Az idei rendezvény egyik fő üzenete: ne sajnáljon öt percet saját biztonságára!
A Refleksdag során a Trygg Trafikk és partnerei országszerte különböző rendezvényeket tartanak. Egyes helyeken fényvisszaverőket osztanak, másutt különféle bemutatók, tevékenységek által igyekeznek láthatóbbá tenni a közlekedőket a sötét napszakokban. A programokban, illetve azok szervezésében bárki részt vehet, és mindenkire partnerként számítanak, az óvodákra, iskolákra, szervezetekre, cégekre és vállalkozásokra egyaránt.
A gyermekprogramok szervezésének egyik fő ötletadója, az Idebroen nevű cég hosszú évek óta folytatja az óvodás korú gyermekek körében nagy sikert arató, reflektív eszközöket viselő szuperhős, a „Reflekshelt” programot.
A show elemeket is tartalmazó program során az óvodában hirtelen megjelenik a mindenféle fényvisszaverő termékeket (mellényt, apró tárgyakat, kiegészítőket) viselő szuperhős, aki a kisgyermekek nyelvén, látványosan és játékosan adja elő műsorát. Ennek keretében ismerteti a gyermekeknek, miért olyan fontos viselni ezeket az eszközöket az elkövetkezendő sötétebb időszakban, majd fényvisszaverő termékeket oszt ki az ovisok között. A figyelem felkeltésére és a hangulat fokozására időnként izgalmas zenét iktatnak be, és végül a gyerekek szórakoztató, tanulságos élményekkel, valamint biztonságukat szolgáló, egyben szemléletüket is formáló új ismeretekkel lesznek gazdagabbak.
Litvánia
A norvég mintának megfelelően Litvániában is október 17-én tartották meg az Országos Fényvisszaverő Nap eseményeit. A Litván Állami Közúti Igazgatóság – mint fő szervező -, valamint partnereinek a célja nem más, minthogy emlékeztessék a közlekedőket a fényvisszaverők használatának fontosságára, valamint egyéb, a közlekedés biztonságát az őszi és téli időszakban fejlesztő egyéb szabályokra, intézkedésekre. A fényvisszaverő ruházat és tárgyak mellett javasolják, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok élénk színű ruházatot is viseljenek, továbbá bátorítsanak a környezetükben mindenkit, hogy saját biztonsága érdekében hasonlóan cselekedjen. Az Országos Fényvisszaverő Napot Litvániában első alkalommal 2014 novemberében szervezték meg, és a 2019. évet követően minden év október havának harmadik csütörtökén tartják.
A célzott közlekedésbiztonsági kommunikáció és az országos szintű média megjelenések mellett ilyenkor egyéb események is zajlanak. A közterületi rendezvényeken résztvevőknek – természetesen akkor, ha azt igénylik – a figyelemfelhívás és tájékoztatás mellett reflektív hatású eszközöket adnak át, de nem feledkeznek meg azokról a területekről sem, ahol az ilyen rendezvények iránt csekély az érdeklődés. Erre tekintettel indították meg a „Közlekedésbiztonság a közösségekben” program keretében a ReflectOcar kampányt.
A ReflectOcar kampány során a Közúti Igazgatóság közlekedésbiztonsági szakemberei felkeresik azokat a településeket, amelyek közösségei nem vesznek részt az említett projektben. Találkoznak a vidéki lakossággal, emlékeztetik őket a fényvisszaverők fontosságára, és fényvisszaverő tárgyakat adnak át azoknak, akiknek eddig még nem sikerült megvásárolniuk. Mindezt azzal a megjegyzéssel, hogy azokat viselni is kell, hiszen a fiókban tartott reflektorok senkit nem tesznek láthatóvá. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a fényvisszaverő tárgyak nem csak a kora reggeli és a késő esti órákban nyújtanak magas fokú biztonságot, hanem nappal is, amennyiben a látási viszonyok kedvezőtlenné válnak (pl. ködben). Ezek az eszközök azért fontosak a közlekedésben, mert a megfelelően felhelyezett fényvisszaverőkkel rendelkező gyalogosok nemcsak láthatóvá válnak, hanem az észrevételük esélye is a többszörösére nő. A viselés mellett nagyon fontos a reflektorok helyes rögzítése, mert az eszközök világítanak, hanem csak a fényt tükrözik vissza. Ezért a fényvisszaverőt úgy kell a ruházathoz rögzíteni, hogy minden oldalról jól látható legyen, és más tárgyak ne takarják el.
Idén a RefletOcar előre egyeztetett menetrend alapján 30 településre látogatott el Litvániában. A program létjogosultságát a baleseti adatok is igazolják. Litvániában 2020-ban 56 gyalogos vesztette életét közúti balesetben, közülük 39 főt (az összes elhalálozott gyalogos 70%-át) sötétben gázolták el. Nem sokkal jobbak a 2021. évi arányok sem, hiszen a balesetben meghalt 28 gyalogos közül 15 főt a sötétedés beálltát követően ütötték el.
G.I.