Okosülés óvatlan szülőknek!

  • Hahó, egyre melegebb van és itt tetszett felejteni a gyermeket!
  • Az okosülés sms-t küld a szülőknek, ha túlmelegedett az autó.
  • Ellenőrzi szabályosan rögzítették-e a biztonsági gyermekülést.

Minden évben autóban „felejtenek” egy-két, olykor több gyermeket a szüleik. Azt mondják, nem volt szívük felébreszteni a csöppséget, különben is épp csak „beszaladtak a kisboltba vásárolni pár apróságot”. „Öt percre sem hagytam magára”, mentegetőznek, amikor jókora csődülettel találkoznak a betört ablakú autójuk körül, a gyermekük pedig egy mentős vagy rendőr karjaiban sírdogál.

Utóbb szinte mindig kiderül, hogy az öt perc valójában jóval több volt, közben az autó utasterében a levegő a felnőttek számára is elviselhetetlenül felforrósodott. Márpedig a gyermekek szervezete 3-5-ször gyorsabban melegszik fel, mint a felnőtteké, így őket a túlhevülés sokkal inkább megterheli, veszélyezteti.

A légkondi értelemszerűen nem működött, hiszen állt a motor, az ablakok még csak résnyire sem voltak leeresztve, bár az sem sokat jelentett volna, ha kicsit leengedik. A csöppségek teljesen kiszolgáltatottak; ha nem érnek vissza időben a szüleik, ha nem tűnik fel az agóniájuk a járókelőknek és azok nem hívnak segítséget, vagy nem vállalják fel, hogy akár az autó ablakának a betörése árán is friss levegőhöz juttatják a gyermeket, a következmények akár végzetesek is lehetnek.

Erre Magyarországon is volt már példa. Hőguta okozta annak a kisgyermek halálát, aki túl kicsi volt, és a sofőr nem vette észre, hogy az iskolabuszban maradt. A busz egész késő délutánig a napon parkolt. Mire megtalálták az étlen-szomjan a forró autóban hagyott gyereket, már késő volt.

Ennek ellenére nálunk még jónak mondható a helyzet, bár egyetlen napon parkoló autóban hagyott gyermek is sok. Az Egyesült Államokban ugyanakkor a kidsandcars.org adatai szerint évente átlagosan 40 gyermek hal meg a felforrósodott autókban, 88 százalékuk háromévesnél fiatalabb volt.

Fontos tudni, a gyermeket az autóban hagyni nemcsak kánikula idején veszélyes. Lapunkban is többször írtunk már arról, az autók utasterének a hőmérséklete akár 20 perc alatt a duplájára emelkedhet, és kívül még csak nyári hőségnek sem kell lenni hozzá. Tapasztalatok szerint a legtöbb szülő nem is tudja mekkora veszélynek teszi ki gyermekét azzal, hogy az autóban hagyja. Cikkünk itt olvasható.

Olaszországban 2019 óta 3 éves korig kötelező a gyermekeket olyan biztonsági gyermekülésben utaztatni, amelyek hang és fényjelzéssel figyelmeztetik a felnőtteket, ha az autóban hagyták a gyermeküket. Aki másfajta ülést használ, 83 (ha 5 napon belül befizetik csak 53) eurótól 333 euróig terjedő bírsággal sújthatják. Ha két éven belül megismétli ezt a szabályszegést, 15 napra a jogosítványát is elveszik.

A rendelkezés az Olaszországban forgalomba helyezett járművekre vonatkozik, valamint azokra a nem olasz honosságú autókra, melyeket életvitelszerűen Olaszországban élő külföldiek vezetnek.

Izraelben 2021 óta kötelező a gyermeküléseket olyan biztonsági rendszerekkel felszerelni, vagy olyan ülést használni, amelyek figyelmeztetnek, ha a gyermeket az autóban hagyták. Hasonló intézkedések bevezetését tervezi sajtóhírek szerint az Egyesült Államok is.

Okos-gyermekülésből többféle is létezik a piacon. Magyarországon üzletekben még nem találni ilyeneket, de valamennyi típus gyártója nemzetközi szállítást ígér, azaz megrendelhetők Magyarországról is.

Az egyik legnépszerűbb a BabyVox nemcsak hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a sofőrt a motor leállítása után, hogy ne felejtse a gyermekét az autóban, arra is képes, hogy sms-t küldjön az előre beállított telefonszámra vagy akár több számra is, ha a mégis otthagyták volna az apróságot. Figyel is rá, és ha az autó belső hőmérséklete a gyermekre veszélyesen megnő, képes leereszteni az ablakokat is. Bővebben itt olvashatnak róla: InterVox

A Doone SensAlert nemcsak akkor riasztja a szülőket, ha a gyermek a kocsiban maradt, hanem azt is jelzi, ha a gyermekülés nincs megfelelően rögzítve. Sajnos nálunk is sok gyermek sérül meg balesetet szenvedett autókban azért, mert őket vagy az ülésüket nem szabályosan rögzítették. A Donna Bluetooth-on keresztül akkor is tud értesítést küldeni a szülőknek, ha elhagyták az autót. További részletek: WIRED+1Parents+1Parents

A Cybex SensorSafe lényegében egy okos övcsat, ami Bluetooth-kapcsolaton keresztül értesíti a szülőt, ha a gyermek az autóban marad. Figyeli az autó belső hőmérsékletét és a szülő távolságát, és szükség esetén figyelmeztetést küld a részére.

A BlueBeep Car Seat Guardian elsősorban a gyermekülés megfelelő rögzítését figyeli, de akkor is küld üzenetet a szülő okostelefonjára, ha a gyermek az autóban marad. Az eszköz a szülő okostelefonján keresztül küld értesítéseket. Hasonló tudása van a Ride & Remind rendszernek is.

Az efféle rendszerek használatát sok országban azért nem javasolják, mert úgy vélik, alkalmazásukkal a szülők túlságosan technika-függővé válnak és még kevésbé figyelnek majd arra, hogy ne hagyják még rövid időre sem egyedül az autóba zárva a gyermeküket. Ám, ezeket az eszközöket épp azoknak találták ki, akik már most is, eszközfüggőség nélkül is hajlamosak megtenni ezt.

F.Gy.A.