Péter és Pál küzd a parkolóhelyért

• Mint a székfoglalós játékban, mindig eggyel kevesebb a parkolóhely, mint az autó.
• Udvariaskodásnak itt már régen nincs helye: aki előbb ér oda, az parkol.
• Kár személyes konfliktust kovácsolni ezekből az apró versenyhelyzetekből, ma mi érünk oda előbb, holnap pedig valaki más.

Emlékszik a kedves olvasó a székfoglalós játékra? Mindig eggyel több a leülni vágyó játékos, mint ahány szék van, és aztán egyszer csak, vezényszóra, helyet kell foglalni. Akinek nem jut szék, az állva marad. Ehhez hasonló játék a parkolóhely keresés is. Aki szemfüles, az lecsap az üres helyre, aki lassú, az hoppon marad.

Történetünk két hőse, Péter és Pál a minap ugyanabba a szaküzletbe igyekezett. A boltnak saját kis parkolója van, a főútról derékszögben kell hozzá lekanyarodni, és a szerviz úttól jobbra-balra derékszögben jelölték ki a megállóhelyeket. Úgy hozta a sors, hogy amikor Péter, és nyomában Pál behajtott a parkolóba, két üres hely is volt, méghozzá egymással szemben. Péter jobbra tért le, Pál vele szemben, balra. Win-win szitu, nem igaz? Mégis sértődés lett a dologból.

Péter ugyanis, mint utóbb a közös ismerősöknek felindultan magyarázta, úgy gondolta, hogy mivel elsőnek ért a helyszínre, övé a választás joga. Azt tervezte, hogy orral behajt a jobb oldali helyre, majd betolat a bal felőlibe, hogy ne kelljen tolatással bajlódnia, ha elhagyja a helyszínt. Hozzátartozott a történethez, hogy a baloldali parkolót beárnyékolták a fák, míg a másikat szabadon sütötte a nap. Nagy csalódás érte hát, amikor hátramenetbe téve a sebváltót, azt látta, hogy a hely már nem üres. Pál autója állt ott, sőt a tulajdonos már szállt is ki belőle, zárta be a távcsippantóval.

Pál utóbb értetlenségének adott hangot. Min húzta föl magát Péter? Egyrészt: ha neki a baloldali parkoló volt szimpatikus, miért nem oda parkolt le? Másrész, honnan kellett volna tudnia Pálnak, hogy a jobboldali parkolóba behajtó Péter nem fejezte be a manővert, és még további tervei vannak?

De akár így, akár úgy, a helyzet az, hogy Péter most így járt. Legközelebb majd résen lesz.

A legközelebb nem is olyan sokkal később érkezett el. Néhány utcával odébb újra összehozta őket a végzet. Ott a forgalmas, kétszer egy sávos főút egyik oldalán jelöltek ki derékszögű parkolókat. A helyzetből adódóan, aki az egyik irányból érkezik, jobbra kis ívben kell kanyarodnia, a másik irányból balra, nagy ívben. Ezúttal Péter jött arról, ahonnan balra kellett fordulnia. Megtalálta az üres parkolóját, megállt, és indexelve várta, hogy behajthasson, hiszen elsőbbséget kellett adni a szemközti sávban egyenesen hajtó járműveknek. Ezek között autózott Pál is, aki, látva, hogy van egy szabad hely, gyorsan befordult. A dudáló, átkozódó, öklét rázó Péterről tudomást sem vett, hanem gyorsan bement egy közeli drogériába. Péter persze nem maradhatott tovább, hiszen mögötte felgyűltek a türelmetlen sofőrök, hanem kénytelen volt menni egy kört. Mire visszaért, nem volt már sehol se Pál, se az autója, se a szabad hely. – Pikkel rám ez a Pál – tajtékozta Péter az ismerősöknek, akiknek talán már kicsit elegük volt az autós peches parkolásaiból.

Mindannyian jártak már így, nem egyszer. Egyszer Péterek vagyunk, máskor Pálok. A lényeg az, és ebbe bele kell nyugodni, hogy mindig kevesebb a parkolóhely, mint az autó.

N.V.