Pszichológiailag alkalmatlan?

  • Kisteherautóval manőverezve akart ráijeszteni volt élettársára az óvoda előtt.
  • A bíróság szerint több volt, mint ijesztgető, ezért másfél év szabadságvesztésre ítélték.
  • Büntetőfékezéssel torolta meg a türelmetlen sofőr az előtte haladó szabálytiszteletét.
  • A nyomozás nemcsak a közúti veszélyeztetés tényét állapította meg ebben az esetben.

Bár vádlott és védője tudomásul vette a Tapolcai Járásbíróság ítéletét, az ügyészség súlyosításért fellebbezett, ezért a nem mindennapi ügy a Veszprémi Törvényszéken folytatódik majd.

Első fokon a tapolcai bíróság másfél év, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte és egy évre eltiltotta a gépjárművezetéstől azt a férfit, aki még 2021 szeptemberében kisteherautójával veszélyes manőverek sorát hajtotta végre, és így „ijesztgette” volt élettársát, közben veszélyeztette az életét, testi épségét.

Emellett 100.000 forint pénzbüntetést is kell fizetnie és kötelezték az eljárás alatt keletkezett több mint 90.000 forint bűnügyi költség megfizetésére is.

Az ítélet szerint a férfi a bűncselekmény napján tehergépkocsijával autózott Tapolcán, egyedül. Jó ideig folyamatosan követett egy személygépkocsit, amelyben volt élettársa is utazott. Egészen az óvodáig kísérte, ahová volt élettársa közös gyermekükért ment. Amikor a személyautó leparkolt az óvoda előtt, a férfi is megállt mögötte 8-10 méterrel.

Miután volt élettársa kiszállt a kocsiból és elindult az óvoda felé, az őt a kisteherautóból folyamatosan figyelő férfi szorosan a személygépkocsi bal oldala mellé állt. Amikor volt élettársa a személygépkocsit megkerülve az óvoda felé indult, a vádlott felpörgette motort és erősen gyorsítva az úttesten átsiető sértett nyomába eredt – mint mondta, csak azért, hogy „megijessze”.

Az ijesztgetés odáig fajult, hogy nagy a járdán akkor már futva menekülő sértett felé kormányozta a teherautót. Volt élettársának azonban sikerült bemenekült előle az óvodába.

A vádlott ekkor visszatolatott a személygépkocsi mellé, és szitkozódva kiabálni kezdett annak vezetőjének, aki ettől megijedve és azonnal hívta a 112-őt. A vádlott erre az autó mögé tolatott, és keresztbe állt mögötte az úton. Néhány perc feszült csend következett.

Közben kijött az óvodából a sértett a gyermekkel. Ekkor a vádlott ismét nagy gázzal a személygépkocsi bal oldalához állt. Addigra azonban a sértettnek és a kisgyereknek sikerült beülni az autóba,  ezért a vádlott egy ideig még úgy manőverezett, hogy az őket szállító személygépkocsi ne tudjon elindulni, de aztán feladta és elhajtott.

Bár a férfi azt állította, csak rá akart ijeszteni az asszonyra, az ügyészség – és az első fokú bíróság is az ítéletben – úgy vélte, ennél lényegesen többről volt szó. Magatartásával a vádlott a közlekedési szabályok tudatos megszegésével szándékosan és közvetlenül veszélyeztette volt élettársa életét, és testi épségét.

Számos esetben bebizonyosodott már, hogy a jog és a bírói gyakorlat nem tolerálja, ha valaki fegyverként használja a gépjárművét. Ahogy azt sem, ha önkéntes rendőrt játszik az úton – függetlenül attól, hogy az előzmények fényében a felindultsága – és amit később tett – érthető-e vagy sem. Számos ítélet szól arról, és nem egy esetben nyilatkozott már a rendőrség is azzal kapcsolatban, hogy akit sérelem ért az úton, mások szabálytalanságukkal veszélybe sodorták, ne akarjon elégtételt venni. Hívjon rendőrt, ha sérelem érte, mert az önbíráskodás az úton nemcsak bűncselekmény, hanem rendkívül kockázatos is. Vétlen közlekedőket sodorhat veszélybe, amire később már semmiféle korábbi affér nem jelenthet mentséget.

A Veszprémi Járási Ügyészség a napokban emelt vádat egy 48 esztendős gépkocsivezetővel szemben, aki büntetőfékezésével a vádhatóság szerint szándékosan veszélyhelyzetet teremtett a 71-es úton még 2021. október elsején reggel. Balatonfüred felől Zánka irányába közlekedett, közben az előtte haladó személygépkocsi sofőrje egy kereszteződésben lévő gyalogátkelő előtt erős lassításba kezdett, mivel ott többen várakoztak.

Mint kiderült a gyalogosok nem akartak átkelni az úton, ezért a sofőr továbbindult. A vádlottnak nagyon nem tetszett, hogy az előtte haladó megállt a gyalogos-átkelőhely előtt, ahol a történtekről készült videofelvétel tanúsága szerint valóban nem lehetett eldönteni, hogy mit akarnak az ott várakozók, ezért jogosnak tűnik, hogy a sofőr elsőbbséget adott nekik, ha mégis át akarnának kelni.

Utóbb kiderült: nem akartak.

A mögötte érkező autós hosszas dudálással fejezte ki nemtetszését a szabálykövető sofőr elégedetlensége miatt. Ő sietett, legalábbis ezt sejtette, hogy már a zebrán – szabálytalanul – megelőzte az előtte haladót. Amikor azonban visszatért a saját sávjába, kiderült, hogy annyira azért még sem siet. Már előzés közben a ráhúzta a kormányt az előtte haladó autóra, majd amikor elébe került minden ok nélkül a fékre lépett. Állóra fékezte a járművet. A sértett csak erőteljes fékezéssel tudta elkerülni, hogy a vádlott gépkocsijának ütközzön. A büntetőfékező ezután elhajtott a helyszínről.

Szinte nem múlt el hét az utóbbi években, hogy ne kerülne fel a témával foglalkozó közösségi oldalak valamelyikére legalább egy büntetőfékezésről készült felvétel. Pedig mára mindenki megtanulhatta, megtapasztalhatta volna, hogy lassan már több személygépkocsiban működik fedélzeti kamera, mint ahányban nem. A büntetőfékezés a jelek szerint ennek ellenére dívik. És annak ellenére is, hogy azt a bűncselekményt (a Közúti veszélyeztetést) amit ezzel megvalósítanak alapesetben három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni a Büntető törvénykönyv. [Btk. 234§.]

Ez esetben azonban a szakértők bevonásával lefolytatott nyomozás azt is megállapította, hogy a büntetőfékező sofőr „pszichológiai jellemzői miatt nem alkalmas a gépjárművezetésre”. Ez a tény magyarázatot ad arra is talán, hogy miért követ el valaki egy ilyen nyilvánvaló szabályszegést akkor, amikor más jogsértés miatt kiszabott felfüggesztett szabadságveszély próbaidejét tölti.

Az ügyészség mindezekre tekintettel a vádiratában börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottal szemben és indítványozta, hogy a Veszprémi Járásbíróság a járművezetéstől végleges hatállyal tiltsa el őt. Emellett azt is indítványozták, hogy a bíróság rendelje el a korábban kiszabott (felfüggesztett) szabadságvesztés büntetésének a végrehajtását is

F.Gy.A.