Robotaxik: London nyitott, a németek bizalmatlanok
- Jövőre megjelenhetnek a brit fővárosban Európa első sofőr nélküli bérautói.
- A kontinens országai egyelőre konzervatívabbak a hagyománytisztelő briteknél.
- Az egyik német autós lap közvéleménykutatásában az olvasók nagy többsége elutasította a robotaxik használatát.
Az Amerikában már sikeres, önvezető járműveket gyártó vállalat bejelentette a szándékát, hogy 2026-ban vezető nélküli fuvarmegosztó szolgáltatást indít Londonban. A Waymo ezzel elsőként terjeszkedik az Egyesült Államokon és Ázsián kívülre. A szolgáltatás a Waymo alkalmazáson keresztül működik majd, és a Moove flottaüzemeltetési partnerrel együttműködve vezetik be. A vállalat jelenleg a helyi és országos hatóságokkal dolgozik a kereskedelmi műveletekhez szükséges engedélyek beszerzésén.
Az Egyesült Államokban a Waymo járművei több mint 100 millió teljesen autonóm mérföldet tettek meg közutakon, és több mint 10 millió fizetett fuvart teljesítettek. A cégnek már vannak mérnöki központjai Londonban és Oxfordban, és együttműködik a JLR brit autógyárral, amelynek teljesen elektromos járműveit használja, amelyek a Waymo önvezető rendszerével vannak felszerelve. A szakemberek azt várják, hogy csökken a balesetek száma a brit fővárosban, ha széles körben elterjednek az önvezető taxik.
A németek ezzel szemben bizalmatlanok a technológiával szemben: a robotaxik jelenleg nincsenek jelen a német városokban, és a fogyasztók többsége nem is számít arra, hogy ez hamarosan megváltozik. Csak a megkérdezettek 20%-a véli úgy, hogy az önvezető járművek a következő öt évben a német városok utcáira kerülhetnek. A felmérést az Automobilwoche.de megbízásából a Civey közvélemény-kutató intézet készítette. A felmérés reprezentatív volt a német felnőtt lakosság körében. A kutatás szerint a megkérdezettek közül 62% elutasítja, hogy önvezető taxiban utazzon. Mintegy 30 százalékuk teljesen kizárja ennek lehetőségét – azaz semmilyen körülmények között nem próbálná ki. Csak kb. 20% tudná elképzelni, hogy valaha igénybe vegyen robotaxit. Ugyanakkor a fiatalabb korosztályok (18–39 év között) nyitottabbak: náluk 33–44% körül mozog a pozitív válaszok aránya.
A fő aggály a közlekedésbiztonság – a legtöbben nem bíznak abban, hogy a járművek hibamentesen reagálnak vészhelyzetben. Ezen kívül nem tisztázott a felelősség kérdése sem, érezhető a technológiai meghibásodásoktól való félelem, és felmerült az emberi kontroll hiánya.
Az USA mellett robotaxi rendszerek működnek Kínában is. A Baidu és más cégek által üzemeltetett, önvezető technológiával működő autók egyre több városban válnak elérhetővé. A Baidu már több mint 10 kínai városban indított robotaxi-szolgáltatást, és 2022-ben kapta meg az első engedélyeket a teljesen sofőr nélküli robotaxik üzemeltetésére Vuhanban és Csongkingban is. A technológia fejlődik, a Baidu pedig a költséghatékony, Level 4-es önvezető képességű hatodik generációs Apollo robotaxi kiadását is bejelentette, és tavaly augusztusban már 400 teljesen sofőr nélküli robotaxit üzemeltetett Vuhanban.
A vezető nélküli taxik elterjedésétől azt várják a szakemberek, hogy csökkentik a zsúfoltságot a nagyvárosok belső részein. Aki robottaxival indul a dolga után, az nem terheli a saját autójával sem az úthálózatot, sem a parkolókat. A robotaxi ezzel szemben a zsúfolt belvárosokon kívül parkolhat, ott végezhetik el rajta a szükséges takarítást és szervízt. Valamint – mivel nem igényel humán sofőrt – a szolgáltatás olcsóbb lehet a hagyományos taxinál.
N.V.

