Segítsük egymást! Veszélyes manőverek 21.
Sok éve Dél-Franciaországba tartottunk egy városnézős-nyaralós hosszú hétvégére, amikor az olasz autópályán megadta magát a buszunk. Még volt ideje a sofőrnek félreállni, jó széles volt a leállósáv, kényelmesen leparkolhatott, aztán megpróbálta kideríteni, miért kezdett rángatózni a busz, mi lehet a hiba oka. Még nem tudta, hogy kis túlzással az életével játszik. És talán a mienkével is.
Pár perce várakoztunk csupán a leállósávban, amikor megérkezett az első rendőrjárőr. Aztán jött egy másik is és négyen olaszos temperamentummal, de ellentmondást nem tűrve kiabálták (olaszul), hogy a sofőrön kívül mindenki menjen a szalagkorlát mögé. Volt köztük, aki csak legyintett, hogy tud ő vigyázni magára, de amikor az egyik fiatal rendőrnő a pisztolytáskájára tette a kezét, támadt egy olyan érzésünk, hogy erre felé a rendőrök rossz néven veszik, ha ellentmondanak nekik.
Később a sofőrt külön is elővették, olaszul tudó utastársaink elmondása szerint azért, mert még mielőtt nekiállt volna szerelni, neki kellett volna a korlát mögé terelni az utasokat, és persze leszállítani azokat, akik úgy gondolták, a helyükön várják ki, amíg eldől az autóbusz és az utazás sorsa.
Akkoriban nálunk még nem kapott akkor hangsúlyt, nem volt közlekedésbiztonsági kampánytéma sem, hogy kinek hol kell „tartózkodnia”, az autópályán egy ilyen kényszerpihenő alatt. Az olasz rendőrök azonban már akkoriban is véresen komolyan vették. Miután elégedetten nyugtázták, hogy minden utas elhagyta a buszt, és a jármű életre keltésén fáradozó sofőrökön kívül a szalagkorlát mögött várakozik, elmentek. Negyedóra múlva azonban visszajöttek és közölték a sofőrökkel, hogy ennyi volt, itt (a leállósávban) ne kísérletezzenek tovább, hívjanak autómentőt, ami bevontatja a buszt (velünk együtt, természetesen egy műhelybe. A sofőrök persze szerették volna maguk megoldani a problémát, már csak takarékossági megfontolásból is, de esélyük sem volt rá.
Ellenvetésre időt sem hagyva a sofőröknek, a rendőrök feltereltek minket a buszra, felkapcsolták a járőrkocsi fényhídját és felvezették buszunkat az első benzinkútig, ahol szerviz is volt.
Ma már nálunk is hamar megjelenik a rendőrség vagy a közútkezelő járőre, ha a forgalomfigyelő kamerák leállósávban piknikezőket látnak, mire magukba tömhetnék az első szendvicset. Márpedig ez gyakran előfordul. Sokan nézik még mindig parkolóhelynek a leállósávot, gyakran látni, hogy az egész család a kocsi mellett, olykor mögötte áll, frissítőt fogyasztva vagy épp szendvicset majszolva.
Ez azonban amolyan turista orosz rulett. A közútkezelő néhány éve lefolytatott egy vizsgálatot. Eszerint hozzávetőlegesen húsz perc a túlélési idő a magyar autópályák leállósávjában. Magyarul, statisztikailag nagyjából ennyi időt lehet ott eltölteni – élve. Túl azon, hogy tilos, már csak ezért sem tanácsos piknikezni a leálló sávban.
De mit tegyünk (és főleg mit ne tegyünk), ha mégis meg kell állnunk ott?
Riesz Róbert, a Magyar Autóklub segélyszolgálatának vezetője szerint az autósok többsége két dolgot jól tud és azokat meg is teszi, ha bajba kerül. Kiteszik az elakadásjelző háromszöget és többségük a láthatósági mellényt is felveszi. Az elakadásjelzőt már kevesebben kapcsolják be, amikor műszaki hiba miatt megállni kényszerülnek.
A sárga angyalok tapasztalatai szerint sokan kiszállnak ugyan az autójukból, de nem mindenki húzódik utána a szalagkorlát mögé, noha ez a helyes és biztonságos eljárás. (Főúton célszerű az árok úttól távolabbi partján várakozni,) Gyakran találkoznak olyan esetekkel, amikor az egész család körbe állja az autót, olykor alkalmi segítőikkel együtt, akik nem feltétlen jó emberek és nem is mindig a segítés szándékával állnak meg.
Előfordult, hogy jól szituált emberek megálltak a bajba jutott autó mögött és felajánlották a segítségüket a kerékcseréhez például. Javasolták, hogy pakoljanak ki ezt-azt a kocsiból, hogy könnyebben boldoguljanak, majd megragadtak néhány értékesebbnek látszó holmit, kisebb táskát és elszeleltek. (Elsősorban nem is a jól bekamerázott autópályákon, mint inkább a kevésbé ellenőrzött alsóbbrendű utakon fordulnak elő efféle lopások, olykor rablások.)
A sárga angyalok szerint a legjobb, ha szakértő segítséget hív, aki bajba jutott, és nem kezd el a sztráda (de még egy főút szélén sem) maga megoldani a problémáját. (Ez alól talán csak a defektes kerék cseréje a kivétel, bár aki még soha nem csinálta, az ne egy forgalmas úton kezdje el megtanulni!)
Ma már szinte mindenkinek van okostelefonja, internet-hozzáféréssel, így könnyen találnak segítséget. Ők a nem klubtagoknak is segítenek, sőt, a bajba jutottak akár a helyszínen is beléphetnek az Autóklubba, pár száz forinttal kerül csak többe, mintha normál eljárásban tették volna meg, azaz, amikor még nem voltak bajban.
Riesz Róbert szerint fontos, hogy a sofőr, az utasok és az autó is legyen felkészítve az útra. Ezzel csökkenthető a váratlan meghibásodás, lerobbanás kockázata.
Télen, akkor is legyen meleg ruha a kocsiban, ha csak pár tíz kilométerre vagy csak a szomszéd településre autóznak, mondhatni, kaputól, kapuig. Mert, ha út közben lerobban a kocsi, akkor egy szál zakóban, blúzban nem lesz öröm a várakozás. Legyen kéznél továbbá meleg ital, pokróc, elemózsia (némi keksz vagy csokoládé is megteszi). Nyáron legyen hűsítő, napernyő vagy esernyő, kalap, vagy bármi más, ami csökkenti a nap káros sugárzásának hatását, esetleg napolaj is.
Mindig legyen elegendő üzemanyag a tartályban! Egyes országokban megbírságolják azokat az autósokat, akiknek az sztrádán kifogy az üzemanyag az autójukból!
Ha egy autó lerobban, a sofőr – amennyire csak teheti – húzódjon le az útról és senki ne maradjon benne csak azért, mert ott meleg van vagy mert hűs, mert a légkondicionáló még működik! Bár a világhálón olvasni olyan tanácsokat is, hogy az utasok nyugodtan maradhatnak az autóban, csak akkor kapcsolják be a biztonsági övet, hogy ha véletlenül beléjük rohan valaki, ne fejeljék ki a szélvédőt, Riesz Róbert ezt nem javasolja. Azt mondja, az autókat úgy tervezték és úgy is alakították ki, hogy elsősorban szemből és oldalról védjék a bennülőket. A karosszéria a legkevésbé a hátulról beléjük rohanó járművektől védi a bennülőket. Ezért jobb inkább kiszállni és biztonságos távolságba menni a lerobbant autótól.
Fontos, hogy az autót, ha lehetséges, olyan helyen állítsa félre a sofőr, ahol a legkevésbé zavarhatja a közlekedést – de az utasoknak ilyenkor is nagyon ajánlott elhagyni az autót és egy-két méterre legalább eltávolodni tőle; a szalagkorlát mögé, az árok túlsó partjára. Ha nem tudnak semmit tenni a jármű újraélesztéséért, a sofőr se maradjon ott. Zárja le, és húzódjon félre – ő sincs beoltva egy esetleges baleset ellen.
F.Gy.A.