Segítsük egymást! Veszélyes manőverek 10.

Három korsó sör és egy-két feles pálinka – van, aki szerint ennyi még nem sok. Közepesen ittas lesz tőle az ember. Baráti társaságban ennyi alkoholtól kellemesen ellazul, oldódik benne a felhalmozódott fesztültség. Vannak azonban, akiket már ennyi is padlóra küld, mély álomba szenderít, és vannak, akiket kilenc évre börtönbe juttat.

Közepesen ittas volt az a 42 éves nő is, akit jogerős ítéletével a közelmúltban küldött kilenc évre börtönbe a Balassagyarmati Törvényszék, amiért 2020. január 21-én ittasan halálra gázolt egy, az úttesten épp átkelő gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül tovább hajtott. A börtönbüntetés mellett tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is, a gépjármű vezetéstől pedig végleges hatállyal. (A végleges hatályú eltiltás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szabadulása után tíz évig bizonyosan nem ülhet legálisan volán mögé, utána vizsgálhatják meg először, alkalmas-e még/már a járművezetésre.)

A hölgy aznap délután három óra tájban ismerőseivel kocsmázni indult egy teherautóval, amit ő vezetett. Kevéssel hat óra előtt egyedül távozott a szórakozóhelyről, ahol sört és rövidet ivott. Beült a teherautójába és elindult.

Később, miután balesetet okozott, a rendőrségi eljárásban közepes fokú ittasságot állapítottak meg nála, amiből arra következtethetünk, hogy egy-két sörnél és felesnél nem valószínű, hogy lényegesen többet ivott. Ám az esetében ez is több volt, mint sok.

A jogerős ítélet szerint a nő a megengedett 50 km/h helyett 69-72 km/h sebességgel autózott Salgótarjánban a Rákóczi úton, amikor tehergépkocsija jobb elejével elgázolt egy gyalogost, aki épp átkelt az úton. Nem fékezett, nem tett semmiféle kikerülő manővert. A nyomozás során lefolytatott szakértői vizsgálat alapján a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a nő közepes fokú ittassága miatt egyáltalán nem észlelte az úton áthaladó gyalogost.

És persze az is közrejátszott a balesetben, hogy túllépte az ott megengedett sebességhatárt. A másodfokú bíróság ugyanis elrendelte az igazságügyi szakértői vélemény pontosítását. Tisztázni kívánta, hogy akkor is bekövetkezett volna a baleset, ha a gázolás helyszínétől 67 méterre lévő kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt a gázoló nő 30 km/h-ra lassítja a teherautóját, majd azt követően csak 50-re gyorsít vissza.

A szakértő válasza az volt, hogy ha a teherautó vezetője szabályosan közlekedik, a baleset nem történt volna meg, mivel a gyalogos már rég átkelt volna az úttesten mire a vádlott a járművével az úttest azon szakaszához ért volna, ahol ő átkelt.

A gázolás következtében a gyalogos a helyszínen életét vesztette.

A teherautó vezetője megállás nélkül tovább hajtott. Nyolcvan méterre a gázolás helyszínétől  kanyarodott be a kereszteződébe, majd újabb 80-100 méter megtétele után egy parkolóba leállította a tehergépkocsiját. Gyalogosan visszament a baleset helyszínére és közölte a rendőrökkel, hogy nem sokkal az előtt egyik ismerősével italozott, ez után már az ismerőse vezette a teherautót. Ő utasként ült mellette.

Mindez csak hat perccel a baleset után hangzott el.

A nő elmondta hol állította le az „ismerőse” a teherautót a baleset után, és azt is, hogy az illető onnan futva távozott; nem tudja hová.

Vallomása alapján a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság meg is indította a büntetőeljárást a nő által megnevezett ismerős ellen halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette gyanújával. Egyidejűleg járművezetés tiltott átengedése miatt eljárás indult a nő ellen is, hiszen vallomásában egyszersmind azt is elismerte, hogy egy általa tudottan ittas személynek engedte át a teherautója vezetését.

Két nappal a baleset után hallgatták ki gyanúsítottként a nőt. Kezdetben még fenntartotta a helyszínen tett kijelentését, miszerint a teherautót nem ő, hanem az ismerőse vezette, végül azonban beismerte: Valótlanságot állított, hamisan vádolta ismerősét. Elismerte, hogy ő vezetett, ő gázolta el ittasan az úttesten átkelő gyalogost.

Az elsőfokú ítélet ellen, melyben a Salgótarjáni Járásbíróság kilenc év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlására a gépjárművezetéstől pedig végleges hatállyal, a vád és a védelem is fellebbezett. A Balassagyarmati törvényszék azonban sem enyhítésre, sem súlyosításra nem látott okot, ezért helybenhagyta az elsőfokú verdiktet.

Lapunkban többször foglalkoztunk már az ittas vezetés veszélyeivel. Aki csak a fenti történetet is végigolvassa, annak nem nehéz belátni: Nem az a legnagyobb veszély, hogy pár tízezer forintra megbünteti a rendőr, ha ittas vezetésen éri. Súlyosabb fokú ittasság esetén pár hónapra, talán hosszabb időre is bevonják a jogosítványát.

Az ittas vezetésben a legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy az ital úgy növeli a sofőr bátorságát, vakmerőségét, hogy közben tompítja a reflexeit, lelassítja a mozgását, megnöveli a reakcióidejét. Ezek együttesen pedig azt eredményezhetik, hogy nem veszi időben észre az úttesten áthaladó gyalogost, a vele párhuzamosan haladó biciklist; hogy rosszul méri fel a szemből érkező sebességét és távolságát (ezeket egyébként sokan józanul is benézik, sok baleset épp emiatt történik).

Nem egyszer előfordult már, hogy a kicsit ittas sofőr túl nagy kormánymozdulatokkal próbált meg kikerülni valakit, vagy valamit, akik/amit későn vett észre és karambolozott, fának, villanyoszlopnak hajtott. Olyan súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett, hogy soha többé nem élhette már úgy az életét, mint korábban.

Azt sem mindenki tudja elintézni egy vállrándítással, amikor az ő ittassága miatt mások kerülnek kórházba, tolószékbe vagy halnak meg vétlen közlekedőként. Nemrég történt, hogy egy – mint utóbb kiderült, a vétkes – sofőr jajgatva üvöltözött a mentősökkel, hogy vele foglalkozzanak, ne a másik autóst nézegessék, az már úgy is meghalt…, de a többség nem ilyen.

A balesetet követő sokk elmúltával a legkeményebb vagány csávók is aggódni kezdenek, hogy mi lesz velük. Majd eltelik egy-két év, és kezdődik a bírósági procedúra, amikor újra át kell élni annak a végzetes napnak a kritikus perceit. Akik ültek már vádlottak padján közlekedési bűncselekményért, utólag bevallották, nem jó érzés. Ráadásul miközben törvény bűnösnek minősítette őket, a haverok lúzernek, aki „már pár pohár ital után képtelenek voltak rendesen vezetni”.

A büntetését mindenki leülte, kifizette, de az őket lúzernek tartó barátaikkal csak kevesen szakítottak. Volt, akit később épp az őt lúzernek tartó barátok vettek rá újra, hogy ittasan vezessen, mert ő ivott a társaságból a legkevesebbet. És újra megtörtént, amit már szeretett volna elfelejteni – egy sietős sofőr kihajtott elé a piroson és karamboloztak. Egyértelműen a másik volt a hibás, csakhogy ő meg ittas volt. Ráadásul visszaeső.

… Magyarországon nulla tolerancia van érvényben. Már a legcsekélyebb mennyiségű alkohol elfogyasztása után is tilos gépjárművet vezetni. Tény, hogy az Európai Unió legtöbb országában kis mennyiségű szeszesital elfogyasztása után még megengedett a vezetés. Rossz hír azonban azoknak, akik abban reménykednek, hogy egyszer majd Magyarország is csatlakozik Európa (szerintük) boldogabbik feléhez, és nálunk sem kell aggódnia a rendőrök miatt azoknak, akik munkából haza menet megisznak egy pohár sört vagy bort, hogy az unió is a nulla tolerancia általános bevezetését tervezi.

Európában majd’ minden negyedik közlekedési halálos balesetet ittas vezetők okoznak.

F.Gy.A.