SUV tilalom belvárosokban?

  • A SUV-ok népszerűsége töretlen Európa-szerte, melyet az eladási darabszámok is igazolnak;
  • A tapasztalatok szerint a magas építésű járművek fokozott veszélyt jelentenek gyalogosokra nézve közlekedési baleset esetén
  • A töréstesztek is alátámasztják a gyalogosvédelem eme hiányosságait.
  • Ezért Németországban megfogalmazódott ezeknek a járműveknek a belvárosi közlekedésből való kizárása.

Elképzelhető, hogy Németországban kezdeményezik a SUV-ok közlekedésének korlátozását, és az ilyen magasított „utcai terepjárókat” teljesen kitiltják a városközpontokból, miután a közelmúltban egy Porsche Macan a megengedett sebességhatárt túllépve felhaladt a járdára, és ott négy gyalogost gázolt halálra. A halálos kimenetelű baleset ügyében az eljárás jelenleg is tart, így a baleset létrejöttének körülményeit még nem ismerhetjük. Ugyanakkor a kiszivárgott hírek alapján valószínűsíthető, hogy a balesetet megelőzően a jármű vezetője a volán mögött epilepsziás rohamot kapott, és képtelenné vált a biztonságos járművezetésre.

Bár ilyen baleset bármilyen jármű kormánya mögött ülve megtörténhet, a SUV típusú járművek közlekedésének növelt kockázata immár több éve téma a német közlekedésbiztonsági szakemberek körében, akik több-kevesebb aggodalommal nézik ezeknek a járműveknek a gyors térhódítását. Igen, a SUV-ok Németországban is divatcikké váltak, amit az is igazol, hogy valamennyi „valamirevaló” német autógyár saját gyártású utcai terepjárót fejlesztett ki, és értékesít napjainkban.

A SUV-okkal szembeni „szakmai ellenszenv” elsősorban biztonsági aspektusból jelentkezik. Ezeknek a gépkocsiknak magasabb építésű az orr-része, ami a gyalogosvédelem szempontjából korántsem szerencsés. Különösen igaz ez a balesetben érintett Porsche Macan esetében, mely az Euro NCAP 2014. évi töréstesztje során a gyalogosvédelem terén mindössze 60%-os értékelést kapott. Külön is nevesíthetjük a motorháztető elülső élét, ami élesen kiáll az autó elejének síkjából, és ezért egyetlen pont értékelést sem kapott. (Ezzel szemben milyen érdekes, hogy a Porsche Macan-t Németországban kifejezetten városi luxusautóként, vagy akként is reklámozzák.)

Természetesen a Porsche is kínál járműbe épített intelligens technológiákat, gyalogosok megjelenésére figyelmeztető, valamint balesetet elkerülő intelligens megoldásokat, de ezek csak opciók, felár ellenében szerezhetők be, így ezeket az Euro NCAP az értékelésnél nem vette figyelembe.

Antonio Avenoso
Forrás: etsc.eu

„Már hozzászokhattunk ahhoz, hogy a városközpontokban egyes gépkocsikra a levegő minőségével kapcsolatos aggodalmak miatt korlátozásokat vezetnek be. Miért ne lehetne ugyanezt tenni azoknak a gépkocsiknak az esetében is, amelyek észszerűtlen veszélyt jelentenek a védtelen úthasználókra?” – jelentette ki a hírrel kapcsolatban Antonio Avenoso, az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) ügyvezető igazgatója.

Tény, hogy a korábbi évtizedekben a járművek személyvédelmi biztonsági intézkedései első sorban a járműben tartózkodók, azaz a vezető és az utasok védelmére koncentráltak, a karosszérián kívül tartózkodókra azonban nem helyeződött kellő hangsúly. Részben ez az oka annak, hogy a lakott területen belüli utakon bekövetkezett halálos kimenetelű balesetekben kimagasló a gyalogosok és a kerékpárosok aránya. Az elmúlt években azonban a gyalogosvédelmi szempontok jelentősége mind a közlekedéspolitikai élet irányítói, mind pedig a járműgyártók részéről egyre inkább előtérbe került, és olyan ígéretes intelligens megoldásokat fejlesztettek ki, mint a gyalogosok és kerékpárosok észlelését követő automatizált vészfékező rendszer.

Mi a baj a SUV-okkal? Azaz: előnyök és hátrányok

A SUV-ok (Sport Utility Vehicle), azaz hivatalos magyar fordításban a „sportcélú haszonjárművek” egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert Európa-szerte. A terepjárók mozgásának előnyeit és a személygépkocsik kényelmét magába ötvöző utcai terepjárók eladási darabszáma rohamosan nő, és úgy tűnik, ennek sem a magasabb üzemeltetési költségek, sem pedig az emelkedő üzemanyagárak nem képesek gátat szabni. A növekvő népszerűség valahol érthető is. A dögös kinézet mellett a SUV a benne ülőknek nagyobb biztonságérzetet nyújt a hagyományos személygépkocsikhoz képest, a magasabb üléspozíciók jobb kilátást biztosítanak, és ez nagyon jól jön például akkor, amikor időben látjuk, hogy előttünk a sor torlódni fog, vagy valamilyen forgalmi akadály miatt hamarosan fékeznünk vagy sávot váltanunk kell.

A SUV-ok elterjedése sok olyan gépjárműgyártót késztetett kínálata bővítésére, amely korábban sohasem gyártott terepjárót. Ilyen például a BMW, valamint a klasszikus sportkocsigyártó cég, a Porsche.

A tapasztalatok alapján ezeket a nagyobb méretű, magasított gépkocsikat nem terepen, hanem szilárd burkolattal rendelkező utakon, igen gyakran városi forgalomban használják. Sok olyan SUV gurul az utakon, melyek gumiabroncsai soha nem láttak, és vélhetően a jövőben sem látnak földutat.

A környezetvédők a nagyobb fogyasztásuk, és fokozott károsanyag kibocsátásuk miatt szeretnék visszaszorítani a SUV-ok számát, de úgy tűnik, ebben a küzdelemben nem ők állnak nyerésre. A SUV-ok ugyanis jelenleg olyan státuszszimbólumnak számítanak, mint a mobiltelefonok a 90-es évek közepén, és vásárlói körük alapvetően olyan emberekből tevődik össze, akiknek a több literes többletfogyasztás, valamint a jelentősen nagyobb éves értékvesztés nem kifejezetten számít.

Azt viszont kevesen tudják, hogy az utcai terepjárókkal való közlekedésnek speciális kockázatai vannak. És itt nem feltétlenül a nagyobb haladási sebességre, mint a járművezető szándékától függő lehetőségre kell gondolnunk (a SUV-okat jellemzően nagy teljesítményű motorokkal látják el) hanem arra, hogy a megemelt padlólemez miatt magasabbra kerül a jármű súlypontja, és emiatt a kisodródás és a felborulás veszélye nagyobb. A másik probléma pedig az autó elejének kialakításában rejlik, hiszen a magasabb orr-rész gyalogos vagy kerékpáros elütése esetén súlyosabb sérüléseket okoz az alacsonyabb építésű személygépkocsik többségéhez képest.

G.I.