Száguldó halálosztók – 2. rész
- Colombo felesége, azaz a megtévesztő sebesség, amiről mindenki beszél, de amit mindenki másképp értelmez és alkalmaz
- Önmagában sem a gyorshajtás, sem a sebességkülönbség nem számít, a bíróság a baleset összes körülményét vizsgálja
- Senkit nem ment fel az elsőbbségadás kötelezettsége alól az, ha a másik autó a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott!
- A bírói gyakorlat is az egyet ide, egyet oda gyakorlatot követi az „elsőbbség meg nem adás kontra gyorshajtás” típusú ügyekben. Nem véletlen
- A túlzott kockázatvállalástól és következményeitől a jog senkit véd meg
A kép csak illusztráció!
Egy Pest megyei halálos motorbalesetet követően – amikor egy, a megengedettnél másfélszer gyorsabban haladó motor két utasával nekiütközött egy faszállító autónak, ami egy földútról kanyarodott a főútra (a motoros utasa az ütközés következtében életét vesztette) – a vizsgálata megállapította, hogy a baleset akkor is bekövetkezett volna, ha a motoros a megengedett sebességgel, sőt, annál valamivel lassabban halad.
Az adott esetben egy fákkal szegélyezett kanyar takarta a kilátást az elsőbbségadásra kötelezett teherautó sofőrje elől, aki miután a számára belátható útszakaszon nem közeledett senki, kihajtott a védett útra. (Végül a motorost csak gyorshajtásért ítélték el, halálos közlekedési baleset okozásáért nem.)
Az adott esetben a faszállító vezetője tévedésben volt, amikor azt hitte, hogy ha a számára belátható útszakaszon nem közeledik semmilyen jármű, akkor ő nyugodtan kihajthat a főútra, nem kell senkinek elsőbbséget adnia, biztonságosan be tudja fejezni a kanyarodást a védett útra anélkül, hogy az ott bárkit is hirtelen fékezésre, irányváltozásra kényszerítene.
De vajon ki vagy mi okozta a tévedését, ha figyelembe vesszük, hogy a szakértői vélemény szerint a karambol akkor is bekövetkezett volna, ha a motoros a nem lépi túl a megengedett sebességet?
Bár a konkrét büntetőügyben erre a kérdésre nem keresték a választ, nagy valószínűséggel a közútkezelő hibázott amikor – tekintettel arra, hogy a főút-földút betorkollása túl közel volt a nem belátható kanyarhoz – nem korlátozta a főúton haladók sebességét. Pedig, mint a halálos tragédia kapcsán kiderült, még a megengedett sebesség betartása is komoly kockázatot jelenthet a földútról érkező elsőbbségadásra kötelezett számára.
Önmagában tehát a sebességkülönbség nagysága nem jelent semmit. De nemcsak azért, amit a Legfelsőbb Bíróság kimondott, hogy tudniillik, „Az elsőbbségre jogosult, aki a megengedett sebességet túllépte, az elsőbbségadási kötelezettség megszegésével összefüggő közúti balesetért ugyancsak felelősséggel tartozhat, kivéve, ha a baleset a jármű megengedett sebessége mellett is bekövetkezett volna”.
A Kúria 2209/2010-es elvi határozatában (ami nem kötelező ugyan a bíróságokra, de irányadó a munkájukra nézvést) kimondta azt is, hogy
„A közlekedési bűncselekmények elbírálása körében a sebességtúllépés megtévesztő jellegének megítélésekor nem lehet kizárólag annak a mértékét figyelembe venni, a sebességtúllépésnek az adott közlekedési helyzetben betöltött szerepe a döntő”.
Ezért nem érdemes számháborúba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy mekkora a megtévesztő sebesség. A Kúria határozatából ugyanis egyértelműen kiolvasható, hogy „Az attól függ”! Azaz esetenként kell vizsgálni, hogy az adott úton és az ott éppen fennálló közlekedési helyzetben mi számít megtévesztően nagy sebességnek, s mi nem.
Nyilván más a helyzet akkor, ha egy nyílegyenes úton száguld valaki, ahol a szembejövők pontosan láthatják, hogy egy potenciális öngyilkosjelölt közeledik feléjük, mint a példában említett esetben, ahol akkor sem vehette volna észre időben a faszállító a közeledő motorost, ha az a megengedett sebességgel közeledik.
Ezért is jegyezte meg több általunk megkérdezett szakértő arra a kérdésre válaszolva, hogy miképpen állapíthatjuk meg speciális eszközök nélkül egy közeledő jármű sebességét (sehogyan), hogy amennyiben valaki nem biztos abban, hogy biztonságosan be tudja fejezni az előzést, a kanyarodást, vagy bármilyen más manővert, bele se kezdjen. Az a néhány másodperc nem éri meg…
A dr. Herpy által ismertetett esetben a motoros az életével fizetett a gyorshajtásáért, amit a bírósági ítélet szerint csak tetőzött a balra kanyarodó autós hibája. Más véget is érhetett volna az eset. A motor valamelyik alkatrésze vagy maga a motoros akár az autó vezetőjét is halálra sebezhette volna. Nem beszélve arról, hogy a balesetben vétlen arra járók is megsérülhettek, akár meg is halhattak volna.
A „kellett neki száguldozni” mentalitás az ilyen esetekben semmi jóra nem vezet. Még akkor sem, ha egyébként sokakat irritálnak a vélt-valós elsőbbségüket kikényszerítve száguldozó potenciális halálosztók. De ők sincsenek felhatalmazva arra, hogy önkéntes rendőrt játszva megállapítsák mások gyorshajtását. Az pedig már több mint felelőtlenség, ha életük kockáztatásával próbálják jogkövetésre bírni őket.
A bírói gyakorlat már a fentiek miatt is az ide is egyet, oda is egyet gyakorlatát követi. Egyaránt bünteti a gyorshajtókat és azokat is, akik nem adtak nekik elsőbbséget. Megkockáztatom, sokszor függetlenül attól, hogy megtévesztőnek minősíthető sebességgel haladt-e a gyorshajtó a baleset előtt vagy sem.
2015. február 7-én két rendőr meghalt, amikor járőrkocsijuk megkülönböztető jelzés nélkül, de a megengedett sebességet két és félszeresen meghaladó sebességgel (136-139 km/h) egy balra kanyarodó autónak ütközött. A balra kanyarodó autó – közlekedési szempontból rovott múltú – vezetője ittas volt, és az ügyészség szerint ez közrejátszott abban, hogy nem észlelte időben a kétségtelenül igen nagy sebességgel közeledő rendőrautót.
A bíróság kimondta: mindkét fél szabályt sértett. Az ittasan és figyelmetlenül kanyarodó autós is és a rendőrök is, akiknek a gyorshajtását szolgálati érdek nem indokolta, azaz nem üldöztek senkit, nem küldték őket segítségkérőkhöz. Amikor a bíró első fokon 3 év 8 hónap börtönre ítélte a rendőröknek az elsőbbséget meg nem adó autóst, leszögezte: miután a balesetben a rendőrautó vezetője és társa elhunytak, a járőrkocsi vezetőjének a szabálysértését enyhítő körülményként vette figyelembe az ítélet kiszabásakor.
Forrás: police.hu
Említhetnénk azonban egy másik országosan ismert esetet is. M. Richárd ámokfutását a budapesti Dózsa György úton, amikor is a barátnőjének frissen vásárolt sportautóval 50 helyett 130-140 kilométer/órás sebességgel a Kassák Lajos utcai kereszteződésben belerohant egy balra kanyarodó autóba. Az ütközés következtében mindkét autó felrohant a járdára, ahol elütöttek három gyalogost.
A balesetben ketten életüket vesztették, többen súlyosan megsérültek.
M. Richárd, akinek a pere a hónap végén kezdődik, és akire az ügyész börtönbüntetést kért, valamint, hogy a bíróság örökre tiltsa el a járművezetéstől, a baleset idején jogosítvány nélkül vezetett, miután egy korábbi közlekedési affér miatt bevonták a vezetői engedélyét. Emellett – sajtóhírek szerint – éppen magát videózta, amikor belerohant az amúgy szabálytalanul balra kanyarodó Citroënbe.
Vádlott azonban a Citroën sofőrje is, aki nem tartotta be a kanyarodásra és az elsőbbségadásra vonatkozó előírásokat. A vádhatóság szerint a baleset nem következett volna be, ha a felek közül legalább az egyik szabályosan közlekedett volna.
Joggal vetődik fel a kérdés: honnan kellett volna tudnia, miből kellett volna látnia a (szabálytalanul) balra kanyarodó sofőrnek, hogy M. Richárd a megengedett sebesség közel háromszorosával közeledik?
De általánosságban is fel lehet tenni a kérdést: miképpen tudja egy átlagos sofőr saját traffipax nélkül megállapítani egy közeledő autó sebességét, hogy eldönthesse, be tudja-e fejeznie az előzést, a kanyarodást anélkül, hogy hirtelen fékezésre kényszerítené a másik autót, vagy összeütközne vele.
Megkérdeztünk erről több közlekedésbiztonsági szakértőt, rendőrt, gépjármű-vezető oktatót. Hosszabb-rövidebb gondolkodás után mind ugyanazt felelték: Sehogy!
De nem is szükséges meghatározni az elsőbbséggel rendelkező sebességét. A szakemberek azt mondják, ha valakiben felmerül a gyanú, hogy nem biztos, hogy biztonságosan be tudja fejezni az előzést, a kanyarodást a közeledő jármű előtt, akkor jobb, ha bele se kezd. Ha rosszul méri fel a távolságot és a közeledő jármű sebességét, ha az a másik nem lassít (ha egyszer neki van elsőbbsége, miért lassítana), akkor hiába védekezik majd azzal, hogy az a másik túl gyorsan hajtott, vagy hogy „ha csak egy pillanatra levette volna a gázpedálról a lábát, a baleset elkerülhető lett volna”. Még ha igaza is van, de a vizsgálat azt állapítja meg, hogy a karambol akkor is megtörtént volna, ha az a másik autós nem lépi túl a megengedett sebességet, csak azt éri el, hogy majdan egymás mellett ülhetnek a vádlottak padján: az egyikük gyorshajtásért, a másikuk az elsőbbségadás szabályainak megsértéséért.
F.Gy.A.
