Szellem-kamionok a ködben

• Növekszik a párás, ködös napok előfordulásának az esélye hazánkban.
• A köd veszélyes és kiszámíthatatlan ellensége a vezetőnek és a közlekedésbiztonságnak.
• A szürke-fekete-fehér színű karosszériák divatja rontja a láthatóságot rossz látási viszonyok között.

Lassan, de érzékelhetően változott a Kárpát-medence időjárása az elmúlt két-három évtizedben. A nyarak tüzesebbek, az aszályok hosszabbak, az esőzések intenzívebbek, ezzel szemben a telek enyhék, ám párásak, nedvesek, ködösek. A fenti leírás korábban, az ezredforduló előtt inkább ráillett a mediterrán vidékekre, míg nálunk, mondjuk a 60-as években már december elején megérkezett a kemény északi szél, a hóvihar, az egybefüggő hótakaró, amely márciusig rendszerint el sem olvadt.

Az, hogy az észak-olaszországi és a magyar november mennyire hasonló, magam tapasztaltam meg a Trieszt és Velence környékét, valamint Ravennát, Ferrarát érintő bő egyhetes kiránduláson.

Az idő idehaza is ködös volt a reggeli induláskor, a Dunántúlon változó sűrűségű pára ülte meg a tájat. Szlovénia, amely az Alpok dél-keleti vonulatainak a lábánál helyezkedik el, még nyáron is gyakran hajlamos nedves aszfaltot produkálni. Most, november elején igencsak változatos volt látótávolság tekintetében. A párafüggöny még az alagutakba is beférkőzött az autópálya legmagasabb szakaszain. Ebéd után Olaszországban, az Isonzó torkolatvidékén már felszállt a köd. Másnap azonban ismét párás volt a reggel, és a Trieszt-Velence autópályán a változtatható jelzésképű táblán csak közelről lehetett elolvasni a ködre vonatkozó veszélyjelzést. Velencét kihagytuk ezúttal, helyette Chioggia felé vettük az irányt. A köd ekkor is kitartóan kísért bennünket, és a híres óratorony (Orologio della Torre di Sant’Andrea) csúcsa csak homályosan látszik a fotóinkon. A tenger vonalát követve dél körül értük el Ravennát, amely délután már napos arcát mutatta. Így volt ez egész látogatásunk idején: délig köd, majd azután néhány óra napsütés. Visszafelé ugyanezt tapasztaltuk: az Adria partján, a Pó síkságon, a szlovén Júlia-Alpok lábainál, és végül a honi M7-esen egyaránt sűrűbb vagy ritkább párafüggöny nehezítette a tisztánlátásunkat. Meglehetősen nyomasztó élmény volt a végtelen autópályákon kamionokat kerülgetni, amelyek néha úgy lebegtek elénk a semmiből, mint kísértethajók az óceánon.

A köd alattomos ellensége az autósnak, hiszen kiszámíthatatlanul változik. A fenti példán azt igyekeztem bemutatni, hogy a ködös idő akár ezer kilométeres kiterjedésű is lehet, de ezen belül sűrűbb és ritkább területek teljesen váratlanul követhetik egymást. Az autós szinte teljesen eszköztelen vele szemben: bármilyen világítást használ, a látótávolságot nem tudja kiterjeszteni. Különösen nyomasztó, hogy nem csak attól kell tartanunk, hogy nekiütközünk valaminek, de még inkább attól, hogy valami belénk ütközik. Ezért autóznak sokan ködzáró fénnyel, amit aztán elfelejtenek lekapcsolni, ha véget ér egy-egy sűrűbb ködfolt.

Nemcsak a ködben, de szürkületkor, esős időben is nehezíti a vezetők dolgát, hogy minden második autó szürke, a maradék többsége pedig fekete. A színek segíthetnének kicsit a közlekedő társak észlelésében, a térérzékelésben, a többi közlekedő helyének, sebességének a megfejtésében.

N.V.