Színek a szürkeségben
- A szürke környezet, a monotónia közlekedésbiztonsági veszélyforrás.
- A legtöbb autóvásárló fekete, fehér vagy szürke árnyalatban kéri járművét.
- A színek kerülését az anyagi veszteségtől való félelem vezérli.
Ólomszín égbolt, grafitszürke aszfalt, és az úton árnyékszerű, sötét járművek vonulnak tompa dübörgéssel. A kormánynál ülő ember úgy érzi, mintha már időtlen idők óta nézné.
A pszichológusok szerint a monotónia a hivatásos sofőrök egyik legnagyobb ellensége. Az elfáradás érzése elsősorban a kedvetlenségben és az egykedvű, érdektelen magatartásban mutatkozik meg. Az egyhangú munkavégzés egyfajta álmossághoz vezet, vagy, megfelelő akarati erőfeszítés útján újabb erőkifejtéshez, amely azután a megterhelés arányában vezet el ismét a fáradtsághoz. A monotónia-tűrés, a személyiségtényezők, valamint a munkakörülmények együttesen döntik el, hogy milyen mértékben képes az egyén úrrá lenni az ingerszegény környezet, a monoton helyzet nehézségein. Ha ebből a szempontból vesszük szemügyre a közút környezetét, és benne magukat a járműveket, meg kell állapítsuk, hogy a személyautók színe nem segít bennünket kellemes közérzethez. Mert milyenek az autóink? Fehérek, feketék, szürkék.
Szubjektív benyomásainkat alátámasztja a német Szövetségi Közlekedési Hatóság kimutatása, amely szerint a német autóvásárlók egyértelműen a visszafogott árnyalatokat részesítették előnyben. Az újonnan bejegyzett autók több mint háromnegyede szürke vagy ezüst, fekete vagy fehér volt. Tavaly január és november között szinte minden harmadik újonnan forgalomba helyezett autó a szürke kategóriába tartozott, amelyhez az ezüstszín csatlakozott. Majdnem minden negyedik új autó fekete, és több mint minden ötödik fehér.
Egyébként éppen a fehér az a szín, amelynek az aránya a legjobban nőtt az elmúlt 15 évben. 2006-ban még az autóvásárlóknak mindössze 1,6 százaléka döntött a fehér mellett. A Szövetségi Közlekedési Hatóság a színválasztást azzal magyarázza, hogy az autóvásárlók biztosak szeretnének lenni abban, hogy könnyen el tudják adni a járművet, ha eljön az ideje, és nem szeretnék valamilyen bohókás árnyalattal rontani a továbbértékesítés esélyeit. A döntés ezért aztán rendszerint a lehető legfantáziátlanabb: legyen fekete, fehér vagy szürke, metálszürke. Tehát a színválasztásban van egy önerősítő hatás. Pedig valamikor, nem is olyan régen még szinte magától értetődött, hogy egy gömbölyded városi kisautó legyen piros, ha kupésan vágott a teteje, jól áll neki a kénsárga, és egy derék családi járgány szépen mutatott a parkolóban homokszínben.
Manapság a családok ritkábban vesznek új autót, ezért nem is szólhatnak bele a színválasztásba.. Az autók első tulajdonosai gyakran flottaüzemeltetők, akiknek tökéletesen megfelel a fehér, esetleg a fekete. De a szürke sok-sok árnyalata közül már minden céges munkatárs megtalálhatja a neki megfelelőt.
A hagyomány szerint Henry Ford mondta, hogy „vevőink minden színigényét ki tudjuk elégíteni, feltéve, ha fekete kocsit rendelnek”. Száz év elteltével, úgy tűnik, nem sokat változott a helyzet, de már nem az autógyártók miatt. Ők minden színárnyalatot ki tudnak keverni.
N.V.
