Tízezer nagycsoportos óvodást ér el a „Biztonságosan az iskolába” országos rendezvénysorozat
- Cél a gyermekek közlekedési ismereteinek elmélyítése.
- Elméleti és gyakorlati közlekedési ismereteket bővítő ajándékcsomagokat kapnak a résztvevők.
- A rendezvénysorozat első állomása a XII. kerületi KIMBI Óvoda volt.
A „Biztonságosan az iskolába” rendezvénysorozat keretében a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) – az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) támogatásával – nagycsoportos óvodások számára szervez közlekedésbiztonsági programot, valamint 10 ezer közlekedésbiztonsági eszközöket is tartalmazó, ajándékcsomagot oszt szét. A közlekedésbiztonsági csomagok átadása tíz várost érintő roadshow keretében valósul meg május 16. és június 15. között Budapest XII. kerületében, Sárváron, Debrecenben, Békéscsabán, Pécsett, Szolnokon, Makón, Kaposváron, Kecskeméten és Szekszárdon.
A KTI adatai szerint, országos átlagban, évente mintegy 600, hét év alatti gyermeket ér valamilyen közlekedési baleset, ezért a biztonságos közlekedésre nevelést már az óvodában kell kezdeni. A KTI programja is ebben segít, hiszen a gyermekek játékos formában tanulhatják meg a közlekedés alapvető biztonsági szabályait, ismerkedhetnek a táblákkal, a járművekkel.
Az új kezdeményezésben a nagycsoportból ballagó gyermekek felfrissíthetik közlekedésbiztonsági ismereteiket és a rendezvény keretében – a biztonságos közlekedésüket segítendő – ajándékcsomagot is kapnak, ami amellett, hogy a biztonságos iskolába jutásban segíti majd őket, a tanévkezdéshez szükséges eszközök egy részét is tartalmazza.
Az óvodások számára készült egységcsomagok a láthatóság és a láthatósági eszközök témájával foglalkozik. Az egységcsomag tartalmaz olyan eszközöket, melyek segítségével a gyalogosan közlekedő gyermekek még láthatóbbak, jobban észlelhetőek lesznek (láthatósági hátizsák, mellény). Emellett a csomagban találhatók olyan eszközök is, mely az iskolába készülő gyermekeknek hasznára lehet (órarend, üzenőfüzet, színesceruza, hegyező stb.), és ezeken a szakemberek felhívják a figyelmüket a közlekedésbiztonságra, hasznos tanácsokat megfogalmazva a gyalogos közlekedésre vonatkozóan. A Nemzeti Óvodai Alapprogram által megfogalmazottak alapján a gyermekeknek az óvoda végére ismerniük és a gyakorlatban alkalmazniuk kell a gyalogos közlekedés alapvető szabályait. Az egységcsomag azt a célkitűzést hivatott támogatni, hogy az iskolába készülő gyermekek tudása elméletben és a gyakorlatban is elmélyüljön.
A roadshow városaiban, közlekedési parkokban várja a KTI a nagycsoportosokat, ahol a gyermekek elsajátíthatják a gyalogos, illetve kerékpáros közlekedés szabályait, a látni és látszani elv fontosságát, a láthatósági szabályok ismeretét, a közlekedési szabályokat és jeleket (gyalogos és kerékpáros közlekedést segítő jelek: tábla, lámpa, útburkolati jel, rendőri karjelzés), amelyek elengedhetetlenek a biztonságos közlekedéshez. A rendezvény végén a nagycsoportos óvodások közlekedésbiztonsági ajándékcsomagot kapnak, amelyben található láthatósági mellény is, ami a biztonságos iskolába jutásban segíti majd őket.
A rendezvénysorozat első állomása a XII. kerületi KIMBI Óvoda volt. A nagycsoportos gyerekek közlekedésbiztonsági ügyességi feladatokban vehettek részt, amit a közlekedésbiztonsági ajándékcsomagok kiosztása követett. A sajtó képviselőit Ágh Péter, az ÉKM, állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára, Pokorni Zoltán, Budapest Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere, valamint Mayer András, a KTI ügyvezetője köszöntötte.
– Örömmel jöttem erre a rendezvényre, egyrészt, mert jó látni, hogy az óvodások milyen lelkesen sajátították el a közlekedési ismereteket, másrészt magam is érintett vagyok abban, hogy a nyolcéves gyermekem biztonságosan jusson el az iskolába, a kétéves gyermekem pedig olyan közegben fejlődjön, amelyben szintén biztonságban érezheti magát – mondta Ágh Péter, az ÉKM, állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára. – Többek között ezért is dolgozunk Lázár János miniszter úrral és az ÉKM csapatával. Rajtunk, nemcsak mint politikusokon, hanem mint szülőkön is múlik, hogy milyen elméleti és milyen gyakorlati tudást adunk át az óvodásoknak, miként tudjuk megtanítani őket arra, hogy a közlekedés számukra, majd, ha felnőnek, ne teher, hanem élmény legyen. Az utakon a gyermekek a legvédtelenebbek. Veszélyeztetettségükhöz az is hozzájárul, hogy a szabályokat még nem ismerik, veszélyérzetük még nem alakult ki. Ezért napjainkra a legkisebbek védelme a legfontosabb közlekedésbiztonsági feladattá vált. A biztonságos közlekedésre nevelést minél korábban, már az óvodás korban kell elkezdeni. Ezért is partner az ÉKM a KTI kezdeményezésében, hogy minél korábban, minél szélesebb körben megkezdődjön az óvodából az iskolába kerülő gyermekek közlekedésbiztonsági oktatása. A KRESZ szerint a gyermekek már korán önállóan közlekedhetnek kerékpárjukkal, viszont erre jelenleg keveseket készítenek fel kellő mértékben, pedig ugyanolyan járművezetőnek minősülnek, mint az autósok, miközben alig vagy egyáltalán nem ismerik a közlekedési szabályokat. Ezért a felelősségünk óriási. Az ÉKM-ben, a háttérintézményekben, a szakterületeken számos izgalmas feladaton dolgoznak kollégáim, amelyek minden közlekedésben résztvevő életét érintik. Ilyen pl. a KRESZ módosítása, a közlekedéshatósági ügyek, az elektromos rollerekkel, elektromobilitási eszközökkel kapcsolatos szabályozás, amelyek egyeztetése tart. Hatalmas előrelépés az ország- és vármegye bérlet bevezetése is, amely hozzájárul a lakosság mobilizációjához és a gazdasági növekedéshez. Ám mindez mit sem ér, ha nem társul hozzá közlekedési kultúra, illetve nem tanítjuk meg a jövő generációját a biztonságos közlekedésre.
– Jó volt látni, hogy a gyermekek mennyire élvezték a tanulást – vette át a szót Pokorni Zoltán, a Hegyvidéki Önkormányzat kerületének polgármestere. – Örülök, hogy minden nagycsoportosunknak ajándékcsomagot adhatunk át, és reméljük, hogy a szülők a csomagban lévő láthatósági mellényeket rájuk is adják. Arra kérünk minden szülőt, hogy tegyék ezt. Az óvodákban az önkormányzat eddig is biztosított mellényeket abból a célból, hogy a közlekedők figyelmét felhívjuk a gyerekekre. Immár a szülőknek is lesz rá lehetőségük.
– A KTI úgy gondolja, hogy azt a tudományos munkát, amit végez, kiviszi az életbe, hogy hasznosítsa az elért eredményeket – tette hozzá Mayer András, a KTI ügyvezetője. – A biztonságos közlekedésre nevelésben elkészített programjainkat, segédanyagainkat már eddig is elküldtük iskolákba, óvodákba, hogy a pedagógusoknak segítséget nyújtsunk, hiszen a közlekedésre nevelést nem lehet elég korán elkezdeni. Reményeink szerint az óvodások hazaviszik az itt szerzett élményeket, ismereteket, és figyelmeztetik a szüleiket, hogy adják rájuk a láthatósági mellényt, amikor kerékpároznak, kössék be a biztonsági övet, és használjanak biztonsági gyermekülést. Sajnos a gyermekbalesetek nagy száma annak a következménye, hogy a szülők nem mindig veszik figyelembe ezeket az előírásokat. Reméljük, hogy a gyermekeken keresztül a szülőkhöz is eljut az üzenetünk – hangsúlyozta Mayer András.