Több pohárral két keréken
Vezetői engedély, érvényes kötelező felelősségbiztosítás és bukósisak nélkül, ittasan ült motorra az a segédmotoros férfi, aki még a nyár közepén törte össze magát a tatabányai Pilinszky utcában. Most emeltek vádat ellene.
A Komárom-Esztergom Megyei főügyészség közleménye szerint a vádlott ittassága miatt nem az út vonalvezetésének megfelelő nyomvonalon haladt, ezért rohant neki az út szélén kiépített szegélynek. Motorja az ütközés hatására elvesztette stabilitását, felrohant az út menti füves területre, ahol végül egy jelzőtábla állította meg.
A motoros nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy kisebb zúzódásokkal és hámsérülésekkel megúszta a kalandot.
Az ügyészség ittas járművezetésért emelt vádat ellene, ami akkor is büntetendő cselekmény, ha segédmotoros kerékpárral közlekedik az ittas vezető, és ha a balesetben vétlen kívülállók nem sérülnek meg. Vádiratában az ügyészség arra tett indítványt, hogy az ittasan motorozó férfit a bíróság határozott időre tiltsa el a gépjárművezetéstől és ítélje közmunkára.
F. Gy. A.