Tolakodtak és verekedtek egy kicsit
- Terelőtáblát ragadott az M3 autópálya egyik átterelésénél két türelmetlen autós.
- Nem volt dugó a verekedés előtt, utána viszont fél óra alatt állt helyre a forgalom.
- Az egyik verekedőt kis híján fellökte egy autó, amikor szabálytalanul kikerülte őket.
- Nem példa nélküli, hogy egyesek az ököljogot előbbre valónak tartják KRESZ előírásainál.
- Mit tegyünk és mit ne, ha valaki ránk támad vélt-valós közlekedési sérelmei miatt?
Nemrég közzétett a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egy felvételt két külföldi gépkocsivezetőről, akik csak azért nem kaptak kapára-kaszára nézeteltérésük rendezéséhez, mert se kapa, se kasza nem volt az M3 autópályán. Ellenben voltak terelőtáblák, a láb és az ököl amúgy is mindig kéznél van.
A rendőrség garázdaság miatt indított eljárást mindkét sofőr ellen, akik egy karbantartás miatti lezárásnál, néhány méterrel az átterelés előtt érezték elérkezettnek az idejét rendezni jóval korábban kezdődött konfliktusukat.
Talán a nyomozás végére kiderül pontosan mi történt. A közútkezelő kameráinak felvételei azt sejtetik, és maga a cég is ezt kommunikálta a felvétel közzétételekor, hogy már a sávok összeolvadásakor kezdődött a kakaskodás. A piros kamionos némi előnyhöz akart jutni és két autónyit még a külső sávban próbált előbbre tolakodni, majd ott bevágni egy személyautó elé.
Nem járt sikerrel. Miután a két haladó sáv eggyé olvadt, az egymásnak már korábban is be-bemutogató autósok egymás mögé kerültek és a személygépkocsi vezetője nem a legszebb módon fejezte ki véleményét a kamionosról és a vezetési stílusáról, viselkedéséről. Volt minden: dudálás, mutogatás, amitől egy idő után persze kamionosban is felment a pumpa.
Amikor mindketten kiszálltak, végérvényesen elszabadultak az indulatok. Volt sima box, némi rugdosódással, aztán felkaptak egy-egy terelőtáblát. Szakemberek szerint azonban kész csoda, hogy nem történt baleset.
Egy idő után, mint akik jól végezték dolgukat, mindketten visszaültek az autójukba és továbbhajtottak. Mintha mi sem történt volna.
A dolog pikantériája, hogy semmi nem indokolta az indulatok ilyen szenvedélyes elszabadulását. Nem volt a terelés miatt dugó a sztráda azon szakaszán – ahogy az MKIF illetékese fogalmazott –, ahhoz képest, amilyen torlódás egy nyári hétvégén az M7-en kialakul, az eset idején szinte száguldani lehetett az M3-on.
Legalábbis addig, amíg a két sofőr el nem kezdett verekedni. Miattuk lassult le, majd állt meg szinte teljesen a forgalom, és miután abbahagyták a kakaskodást, kellett még egy fél óra mire oszlott a verekedés miatt feltorlódott kocsisor.
Az eset azonban több közlekedésbiztonsági kérdést is felvet.
Sajnos nem példa nélküli ugyanis az eset. Aki rákeres a „tettlegesség” szóra a Budapesti Autósok Közössége oldalán számos olyan történetet és felvételt talál, amiket hétköznapi autósok készítettek fedélzeti kamerájukkal olyan autósokról, például akik ököllel vettek elégtételt egy óvónőn, amiért túl lassan haladt előttük. Vagy azokról, akik az elsőbbségi szabályok tekintetében is az ököljogot tartják mérvadónak.
Ezek nem közlekedési bűncselekmények. Jellemzően garázdaságért, testi sértésért, súlyos testi sértésért indít eljárást a rendőrség a résztvevőkkel szemben. Azonban az ilyen és hasonló esetek súlyosan veszélyeztetik a közlekedésbiztonságot.
Az MKIF munkatársai az átterelés közelében dolgoztak. Ennek ellenére több autó is kikerülte a terelőoszlopokat és a munkaterületen keresztül kerülte ki a verekedőket és a sort feltartó autóikat. Ez a közzétett felvételen is látszik. Ezzel, szerintük, veszélyeztették munkatársaik biztonságát.
De mi a követendő magatartás ilyenkor?
Abban a rendőrség, a közútkezelő általunk megkérdezett munkatársai és a független közlekedésbiztonsági szakemberek is egyetértettek: semmiképpen nem szabad kiszállni, és beavatkozni. Ha már úgyis áll a forgalom a verekedők miatt, hívják a 112-t.
Arról azonban már megoszlottak a vélemények, hogy szabad-e ilyenkor – akár a forgalom elől elzárt területen keresztül, akár a szembejövők oldalán, ha erre lehetőség van – kikerülni a verekedőket és az ő autóikat. Elvileg nem várható el senkitől, hogy az idők végezetéig, vagy legalábbis a pankráció befejezéséig álljanak a sztrádán.
Ugyanakkor a dugót okozók szabálytalan kikerülése is hordoz magában veszélyeket. Esetünkben belegondolni sem jó, mi történt volna, ha a terelőoszlopokat kikerülő autók egyikének a kerekei alá esik valamelyik verekedő. Hosszú, bonyolult eljárás várt volna valamennyiükre és korántsem egyértelmű, hogy a verekedést kikerülni szándékozó autóst nem tették volna valamilyen mértékben felelőssé a gázolásért, függetlenül attól, hogy köznapi értelemben nem ő volt az első számú felelőse az esetnek!
Amit ilyenkor tenni lehet, hogy várunk! – legalábbis a szakemberek többsége ezt javasolja a hatályos KRESZ alapján. Telefonálunk a rendőrségnek és bennmaradunk az autóban.
Ugyanez a követendő magatartás akkor is, ha valaki bekopog az ablakon és kérdőre akar vonni bennünket szerinte túl lassú haladásunkért vagy bármi másért, amit szerinte nem úgy kellett volna tennünk, ahogy tettük. Aki nem tud uralkodni az indulatain vezetés közben, és ha már elszakadt a cérna nem éri be azzal, hogy a dühét a dudán vezeti le, és mutogatással adja tudtára a másik autósnak a véleményét róla, a vezetési tudásáról, attól semmi jóra nem számíthatunk, ha már az ajtóban áll.
Zárjuk magunkra az autót. Ha lehetséges, óvatosan induljunk el előre vagy hátra, amerre tudunk. Ha nincs rá módunk, várjuk meg, amíg támadónk megnyugszik vagy megunja a fenyegetőzést és továbbáll. Vagy távozásra bírja egy arra járó rendőr, esetleg néhány olyan autós, akikkel ő sem szeretne kereket akasztani. Nem érdemes beszállni a szájkaratéba. Aki izomból akar „rendezni” egy közlekedési vitát, azzal nem lehet beszélni – ott és akkor legalábbis kicsi az esély rá.
Akit efféle támadás ér, igyekezzen megőrizni a nyugalmát. Kerülje a pánikszerű menekülést, nehogy eközben balesetet okozzon. Ha egy mód van rá, jobb, ha eleve elkerüli a közúti civakodást. Vegyen példát erről az autóstól. A furgonos nyilván jól megmondta volna neki a magáért, de a megleckéztetett és kioktatni kívánt sofőr nem volt kíváncsi rá. Egyszerűen faképnél hagyta.
… mert mindenkit hazavárnak!
F.Gy.A.