Van még létjogosultságuk a közlekedési tábláknak? I. rész

• Tudta, hogy a kerékpárosoknak köszönhetjük a közlekedési táblákat?
• Milyen veszélyekre figyelmeztettek az első nemzetközi közúti jelzések?
• Miért maradtak nélkülözhetetlenek a közlekedési táblák a GPS korában?
• Mi történne akkor, ha egyszer csak eltűnne az összes tábla az utakról?
• Kikényszeríthetik-e a táblák, hogy a sofőrök jobban figyeljenek egymásra?
• Cikkünkben egyebek között a fenti kérdésekre is megtalálhatja a választ.

 

Alig 120 éve jelenetek meg az első közlekedési táblák, de sokan már temetnék őket. Azt latolgatják, van-e még létjogosultságuk a mami modern világban. Ma már szinte minden új autóban szériatartozék a műholdas navigáció. Ha gyárilag nem építették be, utólag beszerelhető. Ha még sem, akkor is ott van a minden okostelefonban elérhető térkép, ami navigátorként is tökéletesen működik. És már karnyújtásnyira van az önvezető autók kora.

Cikkünkből megtudhatja:

• Hogyan alakultak ki a mai közlekedési táblák, és hogyan alakult át a szerepük az elmúlt alig több mint száz év alatt?
• Létezhet-e egyáltalán közlekedés táblák és közlekedési lámpák nélkül?
• Mi történne, ha egyik napról a másikra eltűnnének a közúti jelzések és pusztán a józan eszünkre hagyatkozva kellene közlekednünk?
• Milyen hatással vannak a gépjárművezetőkre és általában a közlekedőkre a közlekedési táblák ott, ahol túl sok van belőlük?
• Mit hozhat a jövő? Belátható időn belül tényleg eltűnhetnek az utakról a táblák?

A közlekedési táblák, amilyennek ma ismerjük őket még 120 évesek sincsenek. Az 1800-as évek végén az Egyesült Királyságban különböző kerékpáros szervezetek és klubok alakították ki a saját jelrendszerüket, a mai KRESZ-táblák elődeit. Saját elhatározásból, a maguk szempontjaik alapján helyezték ki az első őstáblákat, hogy a kerékpárosok szempontjából veszélyesnek tartott útszakaszokon előre jelezzék veszélyes lejtőket és kanyarokat.

Ezzel azonban akaratlanul is gyökeresen átalakították a közlekedés addigi rendszerét. Kezdeményezésüknek is köszönhetően a közlekedéssel járó kockázat a táblák megjelenésével már nemcsak a járműveket vezetők felelőssége volt. Nemcsak az ügyességükön múlt, hogy egyik-másik kanyar vagy lejtő végén az árokban kötnek-e ki, vagy az úton maradnak.

A kockázat mértéke és jellege egyszeriben értékes információvá, standardizálható és kommunikálható adathalmazzá vált. Persze ezt akkor még nem tudták, vagy nem így fogalmazták meg. Tény azonban, hogy azóta a veszély már nemcsak kommunikálható kommunikálandó tény, hanem olyan információ is egyben, amit már az utak tervezésekor, építésekor és a forgalmi rend kialakításakor is figyelembe kell venni.

A brit modell gyorsan terjed és alig egy évtized alatt súlyos problémává is vált Európa-szerte. Országonként, de sokszor még országokon belül – megyénként, régiónként – ugyanis más-más jelzéseket kezdtek el használni ugyanazoknak vagy nagyon hasonló veszélynek a jelzésére. Más formájú táblákat, más szövegeket, más vizuális jeleket.

Az egyre növekvő autóforgalom mellett a közlekedőknek olykor két-három jelrendszert is ismerni kellett volna ahhoz, hogy biztonságosan értelmezni tudja az út mentén felbukkanó figyelmeztetéseket.

Persze a szöveges táblák értelmezése már a korai idők autóinak a sebessége mellett sem volt egyszerű. Ráadásul az autózás hőskorában az analfabétizmus még túlságosan is gyakori volt ahhoz, hogy szöveges üzenetekkel kommunikáljanak az utakon a közlekedőkkel.

1908-ban és 1909-ban Genfben és Párizsban a résztvevő országok végül négy veszélyt jelző piktogram hivatalos bevezetéséről és egységesítésében állapodtak meg. Ezek az Egyenetlen útra, az Éles kanyarra, a Vasúti átjáróra és a Veszélyes kereszteződésre figyelmeztették a közlekedőket.

Négy tábla nem sok. Nem is azok megalkotása volt azonban a konferenciák legfőbb eredménye. Sokkal inkább az, hogy akkor dolgozták ki és rögzítették azokat az alapelveket is, amelyek később meghatározták a különböző funkciókat betöltő táblák színét, formáját, a rajtuk feltüntethető jelzéseket, rajzokat is.

1931 és ’49 között drasztikusan megnőtt a táblák száma, új kategóriák jelentek meg, mint például a tiltó és valamilyen kötelezettséget előíró táblakategóriák. Mígnem 1968-ban a Bécsi-egyezményben egységesítették az európai közlekedési jelzéseket és rögzítették a nagy részt ma is érvényben lévő általános közlekedési szabályrendszert, ami Európában ma is közlekedési szabályok alapjául szolgál.

Ezzel együtt még ma sem tökéletesen egységes a közlekedési szabályrendszert Európában. Kisebb eltérések tapasztalhatók és nemcsak a balra vagy a jobbra tarts tekintetében. Már csak ezért sem célszerű megszokásból vezetni.

A táblák szerepe idővel fokozatosan átalakult és a számuk is jelentősen megnőtt az elmúlt bő egy évszázad alatt. Ennek több oka is volt.

• Nőtt a közlekedés sebessége. Emiatt egyre kevesebb idő állt a gépjárművezetők rendelkezésé Mind fontosabbá vált, hogy a sofőrök mindenki számára egyértelmű, azonos jelentéssel bíró, gyorsan feldolgozható információt kapjanak a lehetséges veszélyekről, a tiltásokról és kötelezettségekről.
• Jelentősen megnőtt a forgalom sűrűsége is. A több jármű több potenciális konfliktushelyzetet teremtett, ami elkerülhetetlenné tette olyan kérdések szabályozását, mint az elsőbbség (ki haladhat át elsőként egy kereszteződésen, ki lesz a következő és így tovább), hol szabad és hol tilos megállni, mettől meddig tartanak a korlátozások. Egyszersmind a táblák biztosították a közlekedési szabályok betartásának számon kérhetőségét.
• A nemzetközi átjárhatóság. A táblák és általában a közlekedési szabályrendszerek egységesítése (a Bécsi egyezmény) azért lett mérföldkő, mert közös keretbe rendelte a jelzéseket, a jelzőlámpákat és az útburkolati jeleket, hogy a közlekedő ugyanazt a vizuális logikával találkozzon Párizsban és Budapesten, Bécsben és Varsó

Miután a táblák funkciója a várható veszélyhelyzetekre figyelmeztetésről mindinkább eltolódott a jogi norma jelzése felé, számuk még inkább nőtt. Egyes helyeken így azonban kisebb táblaerdők keletkeztek és már a jelzések azonosítása is kihívást jelentette az autósok számára. Ezért több országban is korlátozták az egy táblaoszlopra kihelyezhető jelzések, majd később a meghatározott távolságon belül elhelyezhető táblaoszlopok számát is.

Az emberi szem másodperc tört része alatt képes szkennelni az út mentén feltűnő jelzéseket, a feldolgozásuk azonban kicsit több időt vesz igényben. Persze önmagában még ez sem lenne kihívás agyunk számára. Ám ha egyszerre túl sok információt kell feldolgozni fennáll a veszélye, hogy épp a legfontosabbra nem jut elég figyelem, hátrébb sorolódik a kevésbé fontosak közé, ezért túl későn reagálunk azokra.

Mivel a táblák egyre kevésbé tudtak megfelelni annak az elvárásnak, hogy minél inkább valós időben és a lehető legpontosabb információval szolgáljanak a közlekedőknek, a modern technológia létrehozta a változtatható jelzésképű digitális felületeken, amelyeken a közútkezelők a megtörténtükkel majdnem egy időben kommunikálhatják az útlezárásokat, torlódásokat, veszélyhelyzeteket, baleseteket, legyen szó útra szóródott csúszós anyagról, erős szélről, porviharral, ködről.

Ezek a megoldások azonban túl költségesek, ezért ma még jobbára csak a gyorsforgalmi és a nagyvárosok bevezető útjain működnek.

De vajon a GPS alapú navigációs rendszerek nyugdíjazhatják a táblákat?

(Folytatjuk!)

F. Gy. A.