Vigyázz, mert tényleg jön a vonat!

  • A vasúti átkelők egy részén ritkán jár a vonat.
  • A megszokásból vezetőket meglepetésként érheti, ha tilos jelzést kapnak.
  • A MÁV Vonatinfo.hu adatainak a navigációba integrálásával a sofőrök percre pontosan tudhatnák, jár-e vonat az adott vasúti átkelő közelében.

Az idei év drámai romlást mutat a vasúti baleseti statisztikákban – tette közzé a MÁV. Ebben az évben eddig ötven baleset történt vasúti átjáróban. Akadt olyan hét, amikor minden munkanapra esett egy szerencsétlenség. Legutóbb egyetlen hét alatt tizenkilencen haltak meg, többen, mint tavaly egész évben.

A MÁV álláspontja szerint a tragédiák oka minden alkalommal a KRESZ-szabályok megszegése volt. A járművezetők a piros jelzés ellenére hajtottak a vonat elé, mások gyalog vagy kerékpárral keltek át tilosban az átjárón.

Karosszékben ülve nehezen érthető meg, hogy a sofőrök miért veszélyeztetik életüket, testi épségüket, esetleg családtagjaik épségét is, ráadásul munkaképességüket, nem ritkán magánvagyonuk jelentős részét is a vasúti átjárókban. Ugyan mi mást kellene tenni, mint az átjáróhoz közeledve lassítani, kicsit körülnézni. Mennyi kárt, szenvedést, lehetne megelőzni egy kis figyelemmel!

De merthogy eddig bármiféle figyelemfelhívás, fenyegetés, nyomatékosítás ellenére sem csökken, sőt, nő az átjárós balesetek száma, érdemes lenne átgondolni, mivel lehetne mégis javítani a helyzeten. Ezt tette olvasónk, aki már több alkalommal megosztotta velünk gondolatait a témában. Szerinte sokféle vasútvonal, sokféle forgalmi helyzet, és ebből következően sokféle kihívás vár az átkelni szándékozókra. Olvasónk itt csak két szélsőséges példát emelt ki.

Gondoljunk a Kelenföld-Székesfehérvár vonalra, illetve ennek a Velencei-tó partján vezető pályájára. A sínek egyik oldalán a tó, a strandok, a másik oldalon a települések, lakóövezetek, vagyis sokan és gyakran szeretnének átjutni a másik oldalra. A vonal felújított, korszerűsített, kétvágányú, a járművek szintén korszerű villamos motorvonatok, amelyek gyakran 80-100 km/h-s sebességgel suhannak lakott területen és két állomás között is, ráadásul két irányból. Bárki, aki át szeretne kelni itt, legyen gyalogos vagy autós, tudhatja, hogy a vonatok füllel nem érzékelhető módon, villámgyorsan feltűnhetnek. Tilos jelzés esetén szó szerint életveszélyes a vágányokra lépni vagy hajtani.

Teljesen más a helyzet az ország túlnyomó részén fellelhető regionális vasútvonalak mentén. Ezek szinte kizárólag egyvágányúak, nem villamosítottak, a vonatok 40-50-60 kilométeres sebességgel zötyögnek. A járművek dízelmotor hajtotta BzMot motorvonatok, amelyek a mellékvonalakon szokásos, erősen szellős menetrend szerint járnak. Esetenként órák, fél napok telnek el, míg egy-egy kis piros feltűnik.

A vasúti átkelőkre természetesen itt is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a nagy forgalmú pályákon. Csakhogy a helyben lakók tudják, hogy százból 99-szer szabadot fog mutatni a lámpa. Az az egy tilos jelzés lesz a váratlan, a meglepő, a rendkívüli. És mert az autósok ezeken a kis forgalmú utakon egyébként is úgy közlekednek, mint a saját nappalijukban, szinte behunyt szemmel és csuklóból, megesik, hogy nem is figyelnek a jelzőlámpára. Ez hiba, adott esetben súlyos hiba, de ez az általános helyzet húzódik meg mögötte.

Segíthetne a vasúti átkelők figyelmesebb megközelítésében, ha a sokak által használt online navigációs fedélzeti eszközök nem csak azt közölnék a vezetővel, hogy vasúti átkelőhöz közelít, de azt is, hogy vasúti szerelvény tartózkodik a közelben. Ez az információ, már mint, hogy az ország egyes vasútvonalainak mely pontján közlekedik vonat adott pillanatban, jelenleg is elérhető online a Vonatinfo.hu térképén. Ennek a nyilvános adatbázisnak az integrálása a térképszoftverekbe lehetővé tenné, hogy a vasútvonalak és közutak keresztezése közelében autózók figyelmeztető jelzést kapjanak a telefonjukra vagy a navijukra a veszélyhelyzetről – vélekedik olvasónk. Manapság, amikor szinte minden autós zsebében ott van az okostelefon, ez a csatorna segíthetne a megszokásból autózóknak, hogy készüljenek fel a rendkívüli helyzetre. Hogy valóban vigyázzanak, mert tényleg jön a vonat.

N.V.