10 szempont, amit ne hagyjon figyelmen kívül, amikor a gyerekkel az iskolába indul!

  • Közlekedni igenis veszélyes, de azért nem kell halálra rémíteni a gyereket!
  • Nem mindig a legrövidebb út a legbiztonságosabb, és azt is érdemes megnézni hol van a fagyizó vagy a Mc’ki!
  • A gyerek a szüleitől lesi el, hogyan kell közlekedni, ezt nem árt tudni, amikor valaki a gyermekével a hátsó ülésen áthajt a piroson
  • Ma már kaphatók szívesen viselhető, fiatalos fényvisszaverő cuccok, amik a sötétben életeket menthetnek

A gyermekeket érintő balesetek közül minden hatodik az iskolába vezető úton történik, jellemzően a tanítás után, amikor a gyerek már fáradt, amikor az osztálytársaival bandázva kiengedik a gőzt és sokkal kevésbé figyelnek a környezetükre, így a forgalomra, illetve a többi közlekedőre is, mint kellene.

Elmondhatjuk nekik százszor is, akár minden reggel, mielőtt iskolába indulnak, hogy vigyázzanak az úton, nézzenek körül, mielőtt az úttestre lépnek, blabla, nem sok foganatja lesz. Még akkor sem, ha a tanítás végén a mobilján is újfent óvatosságra intjük.

Aki biztonságban akarja tudni a gyermekét, annak meg kell tanítani őt a korának megfelelő szinten biztonságosan közlekedni.

Nem olyan bonyolult dolog ez, nem kell hozzá speciális KRESZ-könyv. Elég jó példát mutatni. Sajnos azonban e téren nem állunk túl jól.

Egy felmérés szerint például minden tizedik gyerek ült életében legalább egyszer, de inkább többször olyan autóban, amit ittas felnőtt vezetett, többnyire valamelyik szülőjük vagy közeli rokonuk.

Pedig épp a szülők és a közeli rokonok azok, akiktől a kicsik megtanulják, bár inkább csak ellesik, hogyan kell közlekedni. És ha apa nem kapcsolja be a biztonsági övet, akkor nem is kell azt bekapcsolni, vagy ha anya áthajt a piroson, akkor az nem tilos… A gyerekek hiszik, hogy a szüleik mindent jól csinálnak. Úgy, ahogy kell, és követik a példájukat.

Ezért is fontos, hogy legalább az iskolakezdéskor alaposan gondolják végig a szülők, hogy mit mondanak a gyerek előtt és hogyan közlekednek velük!

Tudjuk, hogy közlekedni nem veszélytelen, de azért nem kell megfélemlíteni a gyereket, mert aki fél, nagyobb valószínűséggel hibázik, mint az, aki tisztában van azzal, hogy milyen veszélyek leselkednek rá a forgalomban, és aki azt is tudja, hogy kerülheti el a bajt.

Mire érdemes figyelniük a szülőknek iskolakezdéskor?

  • Mindenekelőtt gondosan válasszák ki azt az útvonalat, amelyen a gyerkőc iskolába fog menni. Járják végig együtt és közben nézzék meg, beszéljék meg, milyen veszélyhelyzetek adódhatnak út közben – gyalogátkelőhely lámpával vagy lámpa nélkül, kocsma, ilyesmi. A szülő dolga figyelmeztetni a gyereket, hogy hol kell különösen körültekintőnek lennie, és hogy ez mit jelent, mert a gyerek nem feltétlen ugyanazt érti a különösen körültekintőnek lenni alatt, mint a szülei. A gyerek nyelvén kell elmondani, hogy miféle veszélyek leselkedhetnek egy adott helyen rájuk, és azt is, hogy mit kell tenniük, ha veszélyben érzik magukat.
  • Ha a gyerek a suliból nem egyenesen haza megy, hanem valamilyen külön órára vagy edzésre, akkor az iskola és a külön program helyszíne közti, majd az onnan haza vezető utat is járják végig együtt.
  • Fontos, hogy soha ne túlozzák el a veszélyt, de ne is becsüljék le, ha kell többször menjenek végig együtt a gyerkőccel az útvonalon, kérdezzék meg, hogy ő mit tart veszélyesnek, és magyarázzák el neki, hogy adott helyen miképpen viselkedjen, hogy ne essen baja, hogy miként kerülheti el, hogy bajba kerüljön.
  • Séta vagy utazás közben egyszerűen, ahogy mondani szokás, az ő szintjén magyarázza el a gyereknek azokat a közlekedési szabályokat, amikkel az iskolába vezető úton találkozhat és amiket be kell tartania. Piros: tilos tovább menni, ha zöld, akkor szabad, és így tovább.
  • Az útvonal kiválasztásakor ne csak az legyen a szempont, hogy melyik a legrövidebb vagy a szülő szempontjából legbiztonságosabb. Érdemes figyelembe venni a gyerek szempontjait is: hol lakik a barát/barátnő, hol van a gyerekek körében kedvelt fagyizó, és hol vannak olyan helyek (kocsma, park részegekkel, nagy kutyákkal), amiktől a gyerek félhet. Úgy válassza ki a legbiztonságosabb útvonalat (ami nem feltétlen a legrövidebb), hogy az mind közlekedésbiztonsági, mind a gyerek gyermekszempontjai szerint megfelelő legyen.
  • Időnként kérdezze meg a gyermeket, hogy adott helyen őszerinte mi lehet veszélyforrás és miért, majd magyarázza el neki, hogy adott esetben miképpen kell ott viselkedni, hogy ne történjen semmi baj.
  • Fontos, hogy magyarázzák el a gyereknek azt is, hogy mások is hibázhatnak, a felnőttek sem tökéletesek, ezért akkor is körültekintően kell közlekedni, ha látszólag minden rendben van. Például, ha neki van elsőbbsége. Akkor is nézzen körül mielőtt az úttestre lép, ha a zebránál zölden világít a lámpa.
  • Semmiképpen se rohanjon végig a gyerekkel az útvonalon, mert akkor soha nem tudja meg, ténylegesen mennyi ideig tarthat neki az út hazáig. Amikor azt számolgatja, hogy az adott úton mennyi idő alatt kell hazaérnie a gyereknek, vegye figyelembe, hogy az iskola után a srácok nem repülőrajttal indulnak haza. Elcsevegnek még egy keveset valahol az iskola körül. Számoljon ezzel is. Ha még így is túl késő jön haza a gyerek, tisztázza vele az okát még mielőtt leszidja. Még az is lehet, hogy egyedül nehezebben tájékozódik, vagy túlságosan is óvatos, azért késik.
  • Fontos, hogy a szülők gondoskodjanak arról, hogy a gyereknek reggel ne kelljen kapkodnia, és ne kelljen rohannia az iskolába. Ehhez időben le kell feküdnie és időben kell kelnie. Lehetőleg mindig ugyanakkor induljon el az iskolába.
  • Hasznos, ha a gyereknek sötétben is megfelelő láthatóságot biztosító ruhája, cipője és táskája van. Ma már számtalan divatos, a fiatalok által kedvelt és szívesen viselt holmit lehet kapni a fluoreszkáló matricákkal teletűzdelt táskától a világító cipőig mindent.

 F.Gy.A.