Felkerekedik az ország

  • Mindenszentekkor a halottaink sírjaihoz indulunk – vigyázzuk közben az élőkre!
  • Az óraátállítás után még nyári időszámításban élünk, de már téli szerint látunk
  • Egyszerre lesznek az utakon a temetőbe látogatók és az őszi szünetről hazatérők

 

A mindenszentek és halottak napja körüli napok közlekedési szempontból az év legösszetettebb, és emiatt talán legveszélyesebb időszakának számítanak. Nem véletlenül készül rá megerősített létszámmal a rendőrség és a polgárőrség is.

Idén talán a szokásosnál is nagyobb a kockázat. Az őszi szünet (november 2-án folytatódik a tanítás) így az őszi programokból hazatérő családok és a temetőlátogatók egyszerre jelennek majd meg az utakon.

Halottak napja ugyan hétfőre, munkanapra esik, de         lesznek, akik majd csak aznap munka után, már sötétben indulnak szeretteik sírjához. A legtöbben azonban várhatóan a hétvégén keresik fel a temetőket.

Ne vezessünk megszokásból!

A temetőlátogatások a hétvégén várhatóan máskor alig használt utakon is nagy forgalmat okoznak. Akinek van helyismerete, azt a hirtelen megnövekvő forgalom lepheti meg. Aki viszont idegenben jár, annak még navigációval sem mindig könnyű megtalálni a temetőhöz vezető legjobb utat.

Már csak azért sem, mert sok helyen a temetőlátogatók biztonsága érdekében egyes utcákat részben vagy teljesen lezárnak a forgalom elől, egyirányúsítanak, sebességkorlátozásokat rendelhetnek el, ahol azt a biztonság ilyenkor indokolja, és az ideiglenes parkolók miatt is megváltozhat a GPS által előre jelzett forgalmi rendőr.

Most ne hagyatkozzon a navigációra! Nem biztos, hogy jobban jár, mintha a sze-mének hinne!

Egyes kritikus csomópontokban a jelzőlámpákat sárga villogóra kapcsolják, és rendőr irányítja a forgalmat. Ilyenkor a rendőr jelzése minden más jelzést, táblát és általános szabályt felülír. Még nem késő felidézni a KRESZ-tankönyvekből vagy az internetről (de csak megbízható oldalakról!) A rendőri karjelzéseket!

A rendőrség tapasztalatai szerint ezekben a napokban az ország szinte minden útján nő a forgalom: több az autó, a gyalogos, a kerékpáros, az elektromos rolleres. Mindenkinek jobban kell figyelnie. Mindenhol.

Még nyári időszámításban élünk, pedig…

Ráadásul még benne vagyunk az óraátállítás utáni kritikus időszakban. Október 25-re virradóra állítottuk vissza az órákat, a szervezetnek pedig jellemzően egy-két hétre van szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodjon. Van, akinek többre és van, akinek kevesebb is elég.

Az átmeneti időszakban sokan fáradékonyabbak, lassabban reagálnak. Rosszabbul vezetnek, bizonytalanabbul tájékozódnak, mint máskor.

Egyik napról a másikra megváltoztak a fény- és látási viszonyok is. A délutáni csúcsforgalom már szürkületben, sőt inkább sötétben zajlik. A sofőröknek kevesebb és rosszabb minőségű információból kell jó döntést hozniuk – miközben sokan sietnének, hogy „megelőzzék a dugót” és mielőbb letudják a kötelezettségeiket. Ez azonban nem mindig sikerül.

A láthatatlan gyalogos

A temetők környékén a legveszélyeztetettebb közlekedő a gyalogos. Különösen most. A látogatók többsége idős, koránál fogva nehezebben mozgó ember, jellemzően feketébe öltözve. Gyászruhában érkeznek még napvilágon, de haza már szürkületben, sőt inkább sötétben indulnak. S ha még esik is, vagy leszáll a köd a gyalogos csak nagyon közelről, sokszor az utolsó pillanatban válik láthatóvá az autósok számára.

A veszélyt tovább növelik a szabálytalanul parkoló autók: aki két kocsi közül lép le az úttestre, azt a sofőr csak akkor látja meg, amikor már késő. Az idősebb gyalogosok lassabban kelnek át, nehezebben mérik fel a közeledő jármű sebességét. Az idősebb sofőrök reakcióideje is hosszabb.

Mit tehetünk?

  • Gyalogosként: legyen nálunk fényvisszaverő kiegészítő vagy zseblámpa – a telefon lámpája is megteszi –, és csak körültekintően, lehetőleg kijelölt helyen lépjünk le az ú
  • Sofőrként: a temetők környékén számítsunk rá, hogy bárhonnan gyalogos léphet elénk, főleg a parkoló autók takarásábó Lassítsunk.
  • Ha idős hozzátartozót viszünk, tegyük ki a temető bejáratánál, ne a forgalmas út túloldalán.
  • Ahol csak lehetőség van rá, használjuk a közösségi közlekedést. Akik például távolról érkeznek Budapestre vagy más nagyvárosba, jobban járnak, ha a temetőtől kissé távolabb leteszik az autójukat egy biztonságos parkolóban és gyalog, busszal, villamossal vagy taxival teszik meg az utolsó pár kilométert.

A temetők környékén a legkritikusabb kérdés a parkolás. Amikor a kijelölt parkolók megtelnek, sokan szabálytalan megoldáshoz folyamodnak: járdára, füves útpadkára, kapubejáróba vagy a szűk utcák mindkét oldalára állnak.

Miért veszélyes ez? A szűk utcákban felhalmozódó autók nemcsak a tömegközlekedést akasztják meg, hanem vészhelyzetben a mentők, a tűzoltók és a rendőrség útját is elzárják. A járdára állt autó miatt pedig a gyalogos – gyakran idős ember vagy babakocsis szülő – az úttestre kényszerül.

Ha a kijelölt és az ideiglenes parkolók megteltek, inkább vállaljunk egy hosszabb sétát. Még jobb, ha autó helyett tömegközlekedéssel indulunk: a nagyobb temetőkhöz ilyenkor sok helyen sűrítik a járatokat.

Emlékeztetőül: A rendőrség a szokásosnál nagyobb létszámmal lesz jelen a közterületeken. És bár a céljuk és a feladatuk a forgalom segítése és ügyelni a temetőkbe tartók biztonságára, aligha hagyják szó nélkül a közlekedést akadályozó parkolásokat.

Az autó nem széf

Nemcsak egyenruhások lesznek az utcákon. A tapasztalatok szerint a látogatókkal együtt nagy számban érkeznek zsebtolvajok, trükkös és virág tolvajok és autófeltörők is – és persze a rájuk vadászó civil ruhás nyomozók. Attól még, hogy nem látunk rendőrt, ott lehet. Ha szabályszegést lát, intézkedik vagy szól egyenruhás kollégáinak.

A rendőrök fő feladatai ezekben a napokban:

  • Forgalomsegítés: a temetőkhöz vezető utak forgalmának és a gyalogosok biztonságos átkelésének biztosítá
  • Bűnmegelőzés: a parkoló autók feltörésének és a sírkertekben elkövetett zseblopásoknak a megelőzé

Ne hagyjunk táskát, telefont vagy más értéktárgyat látható helyen a műszerfalon, az üléseken vagy a csomagtérben – még arra a pár percre sem, amíg koszorút veszünk. Sok rendőr lesz az utcákon, de nem jut minden autó mellé egy.

Mécses, gyertya, tűz

A kegyeleti időszakban rendszeresen riasztják a tűzoltókat felügyelet nélkül hagyott mécsesek vagy átforrósodott gyertyatartók miatt. A temetőkben a kiszáradt művirágok, a fenyőkoszorúk és a száraz avar akár egyetlen széllökéstől is pillanatok alatt lángra kaphatnak. A katasztrófavédelem tanácsai:

– Mécsest csak stabil, nem éghető alátéten, zárt, hőálló tartóban gyújtsunk.

– Hazaindulás előtt győződjünk meg róla, hogy a láng nem érhet el éghető anyagot.

– Forró mécsestartót, olvadt viaszt soha ne dobjunk a temetői műanyag vagy papír gyűjtőkbe.

A kegyelet napjai a visszaemlékezésről és a tiszteletről szólnak. A rendőrség, a polgárőrség és a katasztrófavédelem egyaránt azt kéri: ezt a tiszteletet adjuk meg az élőknek is. A többi közlekedőnek az utakon.

  • Induljunk el időben!
  • Számoljunk hosszabb menetidővel!
  • Fogadjuk el, hogy a temetők környékén lassabb lesz a haladás és nehezebb a parkolás – nemcsak a kapu közelében, hanem mindenhol.

Mert a nap végén mindenkit hazavárnak.

 

F. Gy. A.