Lassítana a német rendőrszakszervezet is

  • A rendőrség is csatlakozott a „Észszerű sebességgel az élhető városért!” kampányhoz.
  • A 60 km/h sebesség mellett tíz gyalogosból egy éli túl a gázolást, 30 km/h-nál kilenc!
  • Lakott területen a 30 km/h sebességkorlátozás kötelezővé tétele a német városok célja.
  • A 30 km/h sebességkorlátozás felemelését kelljen megindokolni, ne az elrendelését.

30 km/h általános sebességkorlátozás bevezetését szorgalmazza a települések belső útjain a német rendőrszakszervezet. Kezdeményezésével a GdP csatlakozott ahhoz a Németországban 2021-ben indult mozgalomhoz, amelyet néhány város indított útjára, és amihez rövid időn belül még 120, majd csakhamar további több mint száz csatlakozott.

Az Aachen, Augsburg, Freiburg, Hannover, Lipcse, Münster és Ulm városai által 2021 júliusában alapított kezdeményezés a szövetségi kormánynál kezdett lobbizni, hogy az önkormányzatok maguk dönthessék el, mikor milyen sebességkorlátozásokat írnak elő, célzottan, rugalmasan és helyi specialitásoknak és igényeknek megfelelően.

Jelenleg a települések helyi szinten csak az iskolák, óvodák környéki utakon rendelhetnek el a sebességkorlátozást.

A rendőrség 2022-es adatai szerint Németországban 2,5 millió közlekedési baleset történt. Ezekben mintegy 360 ezren sérültek meg, közülük közel 60 ezren súlyosan. A halálos áldozatok száma 2800 fő volt.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2023-ban mintegy 2750 halálos áldozatot követeltek a közúti közlekedési balesetek. A csökkenés elmarad a várakozásoktól. Ha Németország teljesíteni akarja uniós vállalását, miszerint 2030-ra felére csökkenti a 2019-hez képest a közlekedési balesetekben elhunytak, súlyosan sérültek számát, már 2023-ban sem haladhatta volna meg a baleseti halálesetek száma a 2300-at.

„A jelenlegi számok egyértelműen azt mutatják, fokozni kell a közúti közlekedésbiztonság javításáért tett erőfeszítéseket, ha nem akarunk elmaradni a Németországban kitűzött céltól” – kommentálta az adatokat Jann Fehlauer, a DEKRA Automobil GmbH ügyvezető igazgatója.

Jann Fehlauer nem véletlen kongatta meg a vészharangot. A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint a balesetek kilenc százaléka emberi hibára vezethető vissza, és azzal – az emberi hibával, figyelmetlenséggel, felelőtlenséggel – magyarázható az is, hogy 2023-ban a korábbihoz képest nemhogy csökkent volna, hanem nőtt a halálos kimenetelű gyalogosgázolások száma Németországban.

Az immár „több mint 1000 város és kerület” néven futó 2021-es kezdeményezéshez csatlakozott települések az „Észszerű sebességgel az élhető városért!” programot alkottak. A kezdeti cél, hogy a települések maguk dönthessék el milyen sebességkorlátozásokat vezetnek be, ma már kibővült: nem kevesebbel, mint hogy számos ország és város sikeres gyakorlatát követve Németországban is tegyék kötelezővé lakott területeken a 30 km/h sebességkorlátozást.

Ezt szorgalmazza a rendőrszakszervezet is. Szerintük a városi forgalom sebességcsökkentésével jelentősen csökkenhet a halálos balesetek száma, amelyeknek az unió számos országához hasonlóan Németországban is a gyorshajtás a legfőbb okozója.

A 30 km/h sebességkorlátozás bevezetése már önmagában is jelentősen csökkentheti a baleseti halálesetek számát. Bizonyított tény ugyanis, hogy a sebesség növekedésével drasztikusan megnő a halálos sérülés valószínűsége. 60 km/h-val történő gázolás esetén 10-ből kilenc gyalogos veszti életét. 50 km/h gázolási sebesség esetén 10-ből öt, míg amikor a gázoló jármű csak 30 km/h-val haladt 10-ból csak egy ember lelte halálát.

A Német Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökség 2022-es szimulációja szerint a 30 km/órás sebességkorlátozás valószínűleg csökkentené a környezet zaj- és károsanyag-terhelését is, bár ezzel kapcsolatban ellentétes tartalmú jelentések is napvilágot láttak. Abban azonban közlekedésbiztonsági szakemberek Európa-szerte egyetértenek, hogy a 30 km/h-s forgalomlassítás kiszámíthatóbbá, folytonosabbá és a védtelen közlekedők számára biztonságosabbá tenné a városi forgalmat.

A Bologna Città 30 kísérlet eredményéről nemrég lapunk is beszámolt [írásunk itt található]. 1991 óta tavaly fordult elő először, hogy nem gázoltak halálra gyalogost Bologna útjain, amit a város vezetői és közlekedési szakemberei egyaránt a programmal magyaráztak.

Számos uniós sikertörténeten felbuzdulva a német rendőrszakszervezet azt is javasolja, hogy fordítsák meg a jelenlegi gyakorlatot. Ne a 30 km/h sebességkorlátozás bevezetését kelljen a városoknak megindokolniuk, hanem azt, ha attól el akarnak térni.

F.Gy.A.