Óránként 51

  • Hiába szóltak előre a szokásos eredménnyel zárult a rendőrség sebességmérő akciója
  • A ROADPOL Speed műveletében hét nap alatt országosan 8601 gyorshajtót mértek be
  • A gyorshajtók harmadát meg is állították, a többiek levélben kapják meg a „számlát”

Egy hét alatt (augusztus 9. és 15. között) 8601 gyorshajtót mértek be a rendőrök az Európai Közlekedésrendészeti Szervezetek Hálózata (ROADPOL) nemzetközi akciója keretében elrendelt országos sebességmérési akcióban. Azaz óránként 51-et, szóval majdhogynem percenként egyet.

2509 gyorshajtót meg is állítottak, közülük 2427-en bírságot kaptak, 82 sofőr ellen eljárást indítottak a rendőrök. A többiek postán kapják meg az „értesítést” arról, hogy lebuktak – egy határozat és a hozzá mellékelt bírságcsekk formájában.

Gyorshajtás tekintetében a helyzet tehát változatlan. Sok éves tapasztalat, hogy hiába jelenti be olykor napokkal előre a rendőrség, hogy saját elhatározásból, vagy mint a múlt héten is történt, nemzetközi együttműködés keretében országos sebességmérést tervez, sokan még akkor sem lassítanak. Még a fix telepítésű és táblákkal előre jelzett VÉDA-kapuknál sem akadt fenn lényegesen kevesebb gyorshajtó, mint máskor.

Az elmúlt években számtalanszor bebizonyosodott: Hiába figyelmeztetett a rendőrség, hogy „a hétvégén itt és itt fokozottan figyelik a leállósávot jogtalanul használókat” a rendőrök alig győzték begyűjteni az azon keresztül előzgetőket és az ott száguldozókat. Ugyan ez tapasztalható már évek óta a gyorshajtással kapcsolatban, és más ellenőrzésekkor is.

Aki csak egy kicsit is belegondol, sejtheti azt is, hogy a nyári hétvégéken, pénteken a Balaton felé tartókat mérik, vasárnap – amíg be nem dugul a pálya – a Budapest felé autózókat. Mégis mindig, mindkét irányban szép számmal akadnak fenn az ellenőrzéseken gyorshajtók.

Ehhez képest mekkora fellázadás és hónapokig tartó jogászkodás követte két éve a rendőrség bejelentését, miszerint többé nem közli előre, hol lesznek a napi sebességmérések…

Úgy tűnik, nálunk csak annak van visszatartó ereje (néhány kilométer erejéig), ha az autósok látják a rendőrautót és azt, hogy a rendőrök éppen megbírságolnak valakit. Pedig minden autós tudja, hogy drágább mulatság, ha a rendőr állítja meg, mintha az automata VÉDA-rendszer bírságolná meg. Nem érdemes tehát kiprovokálni a megállításos sebességmérési akciókat…

Köztudomású tény, hogy Magyarországon évek óta a gyorshajtás a legfőbb baleseti ok – értve ez alatt az abszolút és a relatív gyorshajtást egyaránt. Ez utóbbi, amikor – a rendőrségi szófordulattal élve, „a gépjármű vezetője nem az út és látási viszonyoknak megfelelően választotta meg a haladási sebességét”. A személyi sérüléssel végződő balesetek közel harmada erre vezethető vissza.

Már csak azért is számítani lehetett rá, hogy a rendőrség komolyan veszi a ROADPOL felhívását, mert az elmúlt évek csökkenő tendenciájában az idén úgy tűnik fordulat állt be. Nőtt a gyorshajtásra visszavezethető közúti balesetek aránya az összes többi balesethez viszonyítva.

Bár a rendőrség statisztikákból ez nem mindig derül ki egyértelműen, szakértők szerint többnyire azokban az esetekben is a sebesség helytelen megválasztása áll a balesetek hátterében, amikor úgymond „a jármű ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra”, vagy egy nem is olyan túl éles kanyarban „lesodródott az útról”.

F.Gy.A.